Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van joga az Elműnek, hogy 5...

T.Elvíra kérdése:

Van joga az Elműnek, hogy 5 év szolgáltatást behajtson?

Figyelt kérdés

Anyum 2013 augusztusában elhalálozott. Én örököltem utána

Mivel halála óta üresen áll a lakás, a mai nap derült ki, hogy 2009. decemberében az ELMŰ felmondta a szerződést édesanyámmal, mivel nem fizette a számlákat. Ezek a számlák behajtásra, majd kifizetésre kerültek.

Az utána következő időszak viszont teljesen érthetetlen számomra. A mérőórát nem szerelték le, a szolgáltatást nem függesztették fel, így édesanyám tudta használni a szolgáltatást. Ellenben számlát nem küldtek neki, mivel nem tudták kinek kell számlázni érvényes szerződés hiányában. Ez így ment majd 5 évig.

Most persze kiszámláznák az elmúlt 5 évet. Ez kb. 1,3 millióra rúg.



2014. máj. 15. 12:06
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

17-es vagyok.


Én úgy tudom, nem kötelességük ellenőrizni az órát. Szerződésbontás esetén leszerelni viszont igen, pont azért, hogy ilyen visszaélések ne történhessenek.

Nyilván mindkét fél hibás a történetben, ám az éremnek mindig két oldala van, így - és ehhez valóban kelleni fog egy ügyvéd - fel kell tenni a kérdést az ELMŰ-nek, hogy annak tudatában, hogy ha otthagyják az órát, visszaélhetnek vele, mégsem vitték el, ez vajon hanyagságból következett-e be, és ha igen, ki vállalja érte a felelősséget, hogy ezáltal neked károd keletkezett (hiszen édesanyád nem te vagy, te nem használtad az áramot, viszont veled akarnak kifizettetni valamit, ami az ő hanyagságuk következtében IS keletkezett), vagy szándékosan nem szerelték le, ezzel kvázi elfogadva a tényt, hogy visszaélhetnek vele, így a józan ész szerint később nem élhetnek kártérítési igénnyel ("ha nem akarod, hogy ellopják az autódat, zárd be" effektus)?


Egyébként sajnos azt kell mondjam, a fogyasztóvédelem nem fog segíteni, olyan törvény sajnos nincs, ami az ilyen speciális esetekre külön jogszabályban térne ki.

2014. máj. 17. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:

Mondtam, hogy sürgős tárgyalást javaslok.

Néhány dolgot nem árt tisztázni. Igénybe vett szolgáltatásért mindig jár az ellenérték. Ebben a vonatkozásban érdektelen, milyen szerződés áll fenn, egyetlen szempont van, az elfogadó tisztában volt azzal, hogy valamit elfogad (beszámítható).

Ugyanakkor az ellenértéket különféle tényezők befolyásolhatják. Itt arra utalok, hogy a szolgáltató bizonyította (a kérdező birtokában lévő levéllel), hogy tudott a nemfizetésről, hiszen szerződést bontani közszolgáltatásban csak nagyon pontos ok miatt (tartós nemfizetés) lehet. Ettől függetlenül a szolgáltatónak (a szerződés szerinti módon) minimum éves leolvasási kötelezettsége van, eszerint határozza meg az éves fogyasztás pontos mértékét (közben lehet átalány, óraállás bemondás, stb. de éves elszámolási kötelezettség van).

Fentiek alapján egyfelől a szolgáltatást meg kell fizetni, másfelől a felhalmozásban felelőssége van az ELMÜ-nek is, ezért viszont ő fizet (tartozás elengedéssel). A mértékről a feleknek kell megegyezniük a körülmények pontos tisztázásával, kölcsönös méltányossággal, ha ez nem megy, jön a bíróság (ami esetleg drágább).

2014. máj. 17. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!