Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Magántulajdon védelme, szomszé...

Magántulajdon védelme, szomszédjog. Ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Konkrétan,hogy mi történt: a szomszéd apja (tehát nem ő lakik itt,hanem a fia, a fiáé a ház) minden előzetes bejelentés és kérelem nélkül egyik reggel megjelent néhány munkással a kertünkben, és elkezdte kibontani a felénk néző ablakait (a szomszéd fala a telekhatár). Én épp a zuhany alól jöttem ki, nekünk a nappali egy része üvegfal, a függöny épp kimosva, a hátsó kertre néz, tehát elvileg senki nem lát be, kivéve most - premier plánban... Na, de jövök ki egy szál semmiben, a törölközőm a nappaliban a szárítón, erre mindenféle alakok tologatják az utánfutónkat meg egyéb tárgyakat az udvaromon, azt hittem, dobok egy hátast ijedtemben. Egyébként van hátsó kerítés (orvul onnan jöttek be, még csak nem is elöl, ahol a normális ember, csengetve,stb.) de épp aznap reggel festettem le a kaput, és csak behajtva volt, mert még ragadt, nem tudtam bezárni. Amúgy hajnalban találkozott a férjemmel, amikor ő munkába indult, de egy szóval nem említette, hogy ők ablakot akarnak cserélni és átjönnének.Amíg a kaput festettem, engem is látott, de akkor se jutott eszébe szólni.Milyen érdekes, hogy megvárta míg lefestem és eltűnök, és utána jöttek át! Tudom én, hogy be kell engednem a háza karbantartása céljából, na de előzetes bejelentés és a tudtom nélkül???? Ez már nem az első eset, hanem vagy a tizedik,hogy ő bejön, járkál, szétnéz, kukkol, kíváncsiskodik.Hátsó kerítésünk csak néhány hete van, ezért tudott bejárkálni eddig. Mi nemrég költöztünk ide, kb. 1,5 millió Ft értékű építési anyag van az udvaron. Ez meg itt nézegeti a vasakat, lindab lemezt,stb. és még van pofája megkérdezni,hogy kell-e nekünk, mert ő elvinné. Na, magamhoz tértem és számon kértem, hogy mi a faxt keresnek itt, és még ő volt felháborodva, hogy ő akkor jön amikor akar!, mert neki ehhez joga van. Meg hogy ne pofázzak, mert ha nem engedem be, ő bemászik a kerítésen. Mondom én akkor meg lelövöm, magántulajdon védelme jogán, ennyi.Totál bunkó és pökhendi volt. Nem bírta felfogni, hogy nem lehet csak úgy a tulajdonos engedélye és tudta nélkül bejönni és tenni-venni. Pl. akkor elpakoltuk volna a dolgokat arról az oldalról (nincs a háza falánál közvetlenül, csak kb. 2 méterre), de ő meg összemalterozott mindent, otthagyta a törmeléket (a tető egy részét is kicserélték, új tetőléc,stb.) a régi tetőleceket össze-vissza dobálták az udvaron és ott is hagyta,+ a törött cserepeket is otthagyta. Na én ezt mind lefotóztam és azonnal mentem a jegyzőhöz. Ez egy kis falu, a jegyző sem egy atomvillanás, nagy lagymatagon közölte, hogy oldjuk meg egymás közt. Jelenleg ott tartok, hogy az ügyvédünk ír a szomszéd apjának egy felszólítást, miszerint nem jöhet be többé az ingatlanunk területére, karbantartás céljából előzetes megbeszélés és időpont egyesítés után kizárólag a ház tulajdonosa (azaz a fia) és a munkát végző szakemberek jöhetnek be, de ő ki van tiltva. Amennyiben nem veszi figyelembe a felszólításban foglaltakat, rendőri intézkedéssel jár. Azt is belefoglaltattam, hogy ha bármilyen kár keletkezik ezután az ingatlanunkban vagy az ingóságainkban,vagy akár a kerti növényeimben, vagy a kutyával csinál valamit, akkor ő az első sz.gyanúsított. (Ja, a kutya épp a házban volt magán kívül, mert kétszeres műtéte volt, szóval jól kifogta az időpontot...)

Én azt nem értem, hogy miért kell idáig eljutni, hogy lehetnek ilyen ostobák és értetlenek az emberek? Ezt komolyan ügyvéddel kell elmagyaráztatni, hogy engedély nélkül nem mászkálunk és rendezkedünk más ingatlana területén???? Mi Bp-ről jöttünk ide, az lényegtelen, hogy értelmiségi réteg,stb. de az értékrendünk nyilván teljesen más, nekem sose jutna eszembe a szomszéd engedélye nélkül átmenni.A férjem most ott tart, hogy vesz egy gumilövedékes puskát...


2015. jún. 17. 07:47
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha arra kelnék hogy idegen emberek vannak az udvaromon nekem az első dolgom lett volna a rendőrségen hívni, nem értem te miért nem tetted ezt?
2015. jún. 17. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

amellett, hogy a felújítási munkákat - előzetes egyeztetés alapján - tűrni vagytok kötelesek ez most birtokháborítás volt a részükről ... a birtokvédelem ügyében pedig a jegyzőnek kell eljárni ... tényleg egy lagymatag valaki lehet


eztán ha belép a telekre lefotózni, feljelenteni (ha van rá lehetőségetek kamerát is szereljetek fel ami akkor is rögzít amikor nem vagytok otthon)

2015. jún. 17. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
26%

De ez egy kertesház, nem? Miért nem cseszitek körbe keritéssel azt kész? És akkor nem jöhet be senki, a ház köré húztok egy kerítést azt annyi. Neki maradna egy folyosó ha grafitizni akarna mondjuk a falára vagy mittomén h van kialakitva.


Gondolom úgy, hogy van a házatok és akkor ott nem kerités van az egyik oldalon, hanem a szomszéd háza egyből, nem? A fal.


Na a ti és az ő háza közé kerítést húzni azt kész. Ezt nem is értem miért nem evidens, nekem kertes házra telne, az lenne az első, hogy körbekeríteném a fenébe, de úgy h még csak be se lásson senki egyáltalán, mert amikor otthon vagyok akkor otthon vagyok. Lehet 23 év panel lakótelep kissé durván beszél belőlem, de én ezt tenném.


Az ilyen kis picányi alacsony keritéseket se értem h mi a fenének egyes házaknál. Miért csak olyat építettek. Én magas betonfalat húznék fel, elől pedig kovácsoltvasat, h kilássak, miután átmentem a magas bokrok és fák között.


Biztos h nem laknék így, ha már végre kertesház, hanem körbekeríteném azt mindenki azt csinál a saját házával amit akar.


gumilövedékes pisztoly meg hasonló harc azért így lakóhelynél nem túl jó ötlet szerintem.... ti rálőttök, ő meg majd felgyújtja a házatokat meg stb. Én lakhelyen tuti nem szarakodnék ilyennel, hanem csak fal aztán jónapot.

2015. jún. 17. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Körbe van kerítve, írtam, hogy a hátsó kerítés kapuját aznap festettem, azért nem tudtam belakatolni, de be volt hajtva. A rendőrség itt ilyenek miatt nem jön ki...Majd ezután,ha már hivatalosan is ki van tiltva a területről. Egyébként a kamera már beszerzés alatt. A kerítés pedig több, mint félmillióba került, lévén 50 métert kellett elkeríteni, azért nem tudtuk eddig megcsinálni, mert más volt a prioritás...
2015. jún. 17. 10:00
 5/9 A kérdező kommentje:
Ja, és a hátsó kerítés 220 cm magas és nem látni be, drótkerítés+fa kerítéselemek vannak elé rakva...Nem ott akar átjönni,hanem elöl a saját kiskertje felőli kerítésen,amit ők csináltak, de az is vagy 180 cm. Én is gondoltam egy betonfalra,vagy kerítésre amit a háza mögött 80cm-re felhúznánk, oszt oldja meg a felújítást, ahogy akarja....De mondom, a fiával, aki a szomszéd lesz (ők is most költöznek ide), semmi probléma nincs, nem is tudta, hogy az apja ilyen bunkó módon viselkedik. Sajnos a gyerek reggel 6-tól este 6-ig nincs itthon, így az apja intézkedik helyette.
2015. jún. 17. 10:11
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Egyenlőre megtetted amit kell, én még a tetőléc és malter maradékot átdobáltam volna a kertjükbe.
2015. jún. 17. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 kovpet ***** válasza:
82%

"A rendőrség itt ilyenek miatt nem jön ki"


Akkor panaszt kell tenni ellenük.

2015. jún. 17. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 Daniel Daniel válasza:
15%

Gumilövedékes puska. . . istenem. . . ne röhögtessétek már ki magatokat. És én még azt merészeltem gondolni a kezdő hozzászólás elolvasása után, hogy ti meg akarjátok mutatni az öregnek: különbek vagytok ennél.


Én mondjuk már se értem, hogy miért az öreggel vitatjátok meg kinek mikor mennyi joga van a ti udvarotokon, holott a fia a ti emberetek, vele kell egyezkednetek, neki kell előzetesen bejelenteni a felújítási szándékait s engedélyt kérni az átjárásra.


Az öreg egy elbagatellizálható személy. Ha csak szimplán megjelen az udvarotokon arcoskodni ‘ki ha ő nem‘ alapon, hívjátok ki a körzeti megbízottat. Ezután remélhetőleg már nem lesz gond az előzetes egyeztetéssel.

2015. jún. 17. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
16%

""A rendőrség itt ilyenek miatt nem jön ki"

Akkor panaszt kell tenni ellenük."

Hogyne, ha ennyi szabadidőd van akkor csináld, de felesleges. Ez polgári ügy, nem a rendőrség hatásköre!


Amit tehettek:

"Mi nemrég költöztünk ide"

Ha egy évnél régebben, akkor a jegyzőnél birtokvédelmi eljárást indíthatok a kertben okozott károk helyreállítása/megtérítése miatt.

Ha egy évnél korábban birtokoljátok az ingatlant, akkor csak bíróságra mehettek (első esetben is mehettek bíróságra, de a jegyzői gyorsabb és egyszerűbb eljárás).

Jegyző pedig nem csoda, hogy elküld. Eléggé sok felesleges macerával jár neki ez az egész, így csak kész birtokvédelmi kérelemmel menjetek hozzá.


"Ez már nem az első eset, hanem vagy a tizedik,hogy ő bejön, járkál, szétnéz"

Mégha ezt az építkezés miatt is teszi, akkor is joggal való visszaélés.

2015. jún. 17. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!