Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit lehet tenni az ilyen...

Mit lehet tenni az ilyen hatósági visszaélés ellen?

Figyelt kérdés

A kedves hatóság a következőt teszi, de most már egész rendszeresen:


Hoz egy határozatot, egy végzést, akármit, ezt leírja 1 vagy 2 oldalra, majd ettől teljesen külön lapra, azaz hozzá tűz egy másodikat, és arra csak az aláírást és a bélyegzőt teszi.


Ha pedig valamiért felszólalok, hogy na álljunk meg, ez se így van meg az se úgy van, akkor letagadják, hogy azt az oldat nem is ők írták, nyilván én cseréltem ki, hiszen azon se aláírás se pecsét. Ez persze igaz is, na de hiába kérem sokadszorra, hogy tegyenek minden oldalra aláírást, pecsétet, erre nem hajlandók (hát persze, mert akkor nem tudnának csalni).


Egyáltalán érvényes egy ilyen okirat, amelyhez második lapként hozzá van tűzve egy "utolsó lap", na de azon az ég világon semmi nincs, csak addig helyezgetik-tologatják-méregetik a betűket és a sorokat, amíg az aláírás már új lapra kerül (még csak nem is új oldalra, nem, nem, teljesen új lapra!!).


Mi az istent tennétek? Jogilag ezzel mit lehet kezdeni? Kérjek írásszakértőt, hogy az irat valamennyi oldala egy ugyanazon nyomtatóból származik-e? Vagy?

Egyszerűen az ész megáll komolyan, de ahogy látom, ez egészen bevett szokás ezeknél. Poénba illene a dolog, de sajnos komoly.



2015. júl. 3. 19:43
 1/4 anonim ***** válasza:
Kivégezni a visszaélőket.
2015. júl. 3. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

ezekkel tényleg csak azt lehetne ... és az se hatja meg őket ha bíróságra megy a papír, oda is tök simán beadják a 10-szer összevariált verziót.


de jogilag nem kötelezhetem valamilyen jogszabállyal őket arra, hogy igenis minden oldalra kérek pecsétet és csakis azt fogadom el hitelesként?

2015. júl. 3. 19:52
 3/4 anonim ***** válasza:
A helyedben minden oldalt aláírnék, és aláíratnék velük. Aztán lefénymásolnám melegében az egészet. Te is menj át komolyba.
2015. júl. 3. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
én azt teszem, mindent aláírok, de ők kijelentették, hogy nekik az nem jogszabályi kötelezettségük, ezért külön kérésemre se hajlandók. szép, igaz?
2015. júl. 3. 21:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!