Az alkoholnak kábitó hatása van, azaz veszélyesnek tekinthető, mégsincs betiltva, a drogot ugyanerre hivatkozva tiltja a törvény, mi magyarázza ezt az ellentmondást?
Afféle szokásjog, lesznek legális és illegális drogok.
Teljesen betiltva sosem lesznek, mert az állam és a dohánygyárak nagyot kaszálnak, de még az illegális drogokat is elnézik sok helyen.
Azt se lehet mondani feltétlenül, hogy veszélyesség alapján tiltanak be valamit, a röviditalok túlzott fogyasztása gyorsan alkoholmérgezést okoz, míg néhány könnyű drog kevésbé veszélyes ennél.
Politikai szempontok döntenek. A társadalom többsége ellenzi az alkoholos italok betiltását és a drogok legalizációját is, így a politikusok sem erőltetik a változást.
De persze az alkoholnál is vannak szigorú korlátozások, például abban is társadalmi konszenzus van, hogy a gyerekek ne vehessenek alkoholos italokat vagy dohánytermékeket.
Az alkohol fogyasztásának évezredes hagyománya és kultúrája van (jó, most ne a talponállóban vedelő közmunkás szomszédra gondolj...). Mértékkel fogyasztva egy egészséges, felnőtt embernek semmi baja nem lesz az alkoholtól (megint ne a tablettás borra gondolj...).
"Milyen alapon kötelező a biztonsági öv"
Neked is tudok válaszolni, ha érdekel - azért, mert ha egy balesetben megsérülsz, orvosi és kórházi ellátásra szorulsz, akkor az a TB terhére megy. Ne legyenek illúzióid, senki nem aggódik az egészséged miatt, igazából a kutyát nem érdekli a kicsi életed, de a TB kassza véges, és nem jó, ha fölöslegesen pazaroljuk a pénzt.
Azért,mert a pia lassan öl meg,a drog gyorsan.
A halottakból meg senkinek semmi haszna...
Ahogy már előttem írták, az alkohol mellett szól a sokéves hagyomány. Köztudottan régen a sör és a bor még a víznél is biztonságosabb és egészségesebb volt.
A másik érv talán az lehet, hogy az alkohol különbözik a többi tudatmódosítótól. Igazából, nehezen találsz még egy olyat, ami ugyanúgy hat minden emberre. Itt most nem a viselkedésbeli változásokra gondolok, mert az nem lenne igaz. Valaki agresszív lesz, valaki röhög mint a vadalma, stb. ezt tudjuk. A testben lejátszódó folyamatokban azonban kevés az eltérés. A szintek mindenkinél azonosnak mondhatók.
Azonban, a már a mindenki által biztonságosnak vélt THC is más reakciókat vált/válthat ki a különböző szervezetekből. Hallucináció, eufória, pánik, halálfélelem. Még az sem mindegy milyen lelki állapotban vagy. Szóval még az se biztos, hogy a második szívás ugyanazt a reakciót váltja ki a szervezetből. És most még csak a legbiztonságosabb alkoholalternatíváról beszélünk, a kéjgázt leszámítva. Bár a marihuána legalizálását még támogatnám is, mert véleményem szerint a mostani alternatívák, valamint a származási hely kérdésessége sokkal veszélyesebbé teszik a dolgot, mint az esetleges mellékhatások.
Európa még nem jutott el arra a szintre hogy belássa a könnyű drog, pl marihuána legalizálása végett megcsappanna a fekete kereskedelem, és visszaszorulna a csempészet. Azonban Amerikában sem kérnek a legyengített, gyenge thc tartalmú állami fűből a fiatalok. Ugyanúgy megy vele a biznisz
Ebből erednek a balhék, tény hogy a tudat megmarad, egy cigi után, azonban aki megteheti, és olyan életet folytat az nem egy cigit szív napi szinten, hanem 10-et legalább.
Azonban a kemény drogokra mindenhol rá vannak állva törvényileg, kokaint, meg sok más drogot közel nem szoktak mértékkel használni hisz nem is lehet mert a minimális mennyiség is kábulatot idéz elő. Ezért nem lesz soha elfogadott sehol a fűtől fentebb lévő drogok, de ez nem is baj mert hozzá lehet jutni mindenhez ma már, kockázatokkal.
Amerika államaiban a fekete tinik, fiatal felnőttek füves cigi mellé isznak még kólával/konyakkal elkevert köhögéscsillapítót, ami pont olyan hatást vált ki amire egyébként is kell, és mindet megveszi az ember boltban.
De, itthon még a köhögés elleni készítmények is csekély mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak, tehát semmi bódító hatása nincs.
Tiltják az alkoholt is. Csak nem ugyanolyan mértékben mint más drogokat.
Nem ihatsz ha vezetsz, gépeket kezelsz, nem ihatsz a legtöbb munkahelyen stb.
Az alkoholt nem tisztán isszuk, hanem bizonyos italok, amelyek élelmiszerek, tartalmazzák. Köztudott dolog ma már, hogy az ilyen italok közül több, mértékletesen fogyasztva kifejezetten jót tesz a szervezetnek.
Nem is lehet mindenhol szabadon vásárolni, pl. Svédországban 3.5 % - os sörnél erősebb szeszes italt csak állami boltokban lehet kapni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!