Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Tudtomon kíbül hamis bérlettel...

Tudtomon kíbül hamis bérlettel utazás mennyi idő után évül el? Ha bizonyítom, hogy megtévesztettek, nem lesz semmi?

Figyelt kérdés

Rendőrségi kihallgatáson voltam, mivel -tudtommal kívül- hamis bérletet vettem valakitől.

Ez akkor történt mikor Budapestre jártam fel egy tanfolyamra, még 2014-ben.


Először azt sem tudtam, hogy mit mondanak, csak később jutott eszembe, hogy jé, 3 éve kellett bérlet egy hónapra.


Őt megtalálták, házkutatás, és a gépén előkerült az én telefonszámom is. Mivel közalkalmazott vagyok, bármiféle gyanúsítás az állásomba kerülhet.


Mire számíthatok most? Rendőrök úgy viselkedtek velem mint valami bűnözővel, hiába mondtam, hogy fogalmam sem volt erről az egészről. Mert azt mondta az illető akitől vettem, hogy cafeteriába kapta a bérletet, csak nincs rá szüksége.


Akik elkezdenének hőbörögni: Akkoriban anyagilag gázban voltam 1-2 száz forinton múlt, hogy hó végén tudjak legalább zsemlét enni. Ezzel a vásárlással 3000 forinttal kerültem beljebb, mintha pénztárnál vettem volna a bérletet.



2017. máj. 5. 09:50
 1/9 anonim ***** válasza:
97%
Aha persze, 3000 forinttal olcsóbb volt a hivatalos árnál, de a "tudtodon kívül" történt, mi? Senkit sem érdekel az anyagi helyzeted, bűncselekményt követtél el és megérdemled a következményeket.
2017. máj. 5. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 kovpet ***** válasza:
100%

"bármiféle gyanúsítás az állásomba kerülhet"


Hát azért ezt kétlem. Annyira még csak nem vagyunk illiberálisak, hogy egy gyanúnak következményei legyenek.

Ha bebizonyosodik, hogy csaltál, annak persze lehetnek.


Én a helyedben felkeresnék egy ügyvédet. Szükséged lesz rá.

2017. máj. 5. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

" https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__4855..


Ezt ajánlom, amúgy a bérlet magánokirat.

2017. máj. 5. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

"Rendőrök úgy viselkedtek velem mint valami bűnözővel..."

A kihallgatás az ilyen. A legtöbb nyomozó nem Columbo, hogy jópofán elbeszélgessen veled és megvárja, hogy leleplezd magad.

Ha nem volt keresni valód éveken keresztül Budapesten, akkor valószínűleg belátják a nyomozók, hogy igaz az az állításod hogy csak egyszer vettél ilyet és nem tudhattad, hogy hamis. Persze függ a hamisítvány minőségétől is.


A cafeteriás dolgokat nem adják ilyen olcsón és aki viszont rendszeresen vesz bérletet, az ki kell, hogy szúrjon egy felületes, csokipapíros hamisítványt.

2017. máj. 5. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Egy faluban élek, az esetek 90%-ában bicóval közlekedek. BKV bérletet akkor láttam először közelről.
2017. máj. 5. 11:43
 6/9 kovpet ***** válasza:
Ez nem jó védekezés. Így beismered, hogy elkövetted a dolgot. Javaslom a jogi segítség igénybevételét MIHAMARABB. Mert sokat számít, hogy mit mondasz nekik. Igazából már el is késtél. Nem is szabadott volna a kihallgatásra ügyvéd nélkül menni. De jobb később mint soha.
2017. máj. 5. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Tisztelt Kovpet! Nem is tudtam, miért hívtak be. Azt hittem valami ismerősöm csinálhatott valami hülyeséget, vagy hasonló. Szóval nem éreztem magam veszélyben, egyáltalán.
2017. máj. 5. 12:39
 8/9 anonim ***** válasza:
izé.. mit is keresett a gépén a számod?
2017. máj. 5. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Hogy mondjam... ítéletet visszavonod, megmondod hogy neked fingod sincs semmiről, soha nem volt BKV bérleted, aztán bizonyítsák be, hogy mégis. Egy telefonszám nem bizonyíték.
2017. máj. 9. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!