Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Egy minisztériumnak ki a...

Egy minisztériumnak ki a felettese? Ha szándékosan jogellenesen jár el, hova lehet még fordulni?

Figyelt kérdés

Hosszú a történet, de röviden annyi h felülhitelesítéshez és nemzetközi Apostille-hitelesítéshez kellene nekem a régi sulim igazolása, ám jön a csavar:


Elvesztettek minden papírt. Az egész nyár azzal ment el, hogy állítólag ők keresték az irattárban, de sehol nem találnak semmi az egész évfolyamunkról, nem csak rólam (már többszörös utódintézmény, szal az a baj h "egy fejes" telefonon azt mondta, h ő kicsit se csodálkozna azon, ha tényleg eltűnt volna minden), és akkoriban nem volt még elektronikus nyilvántartás, azaz szó szerint arról van szó, hogy csak papír alapon voltak meg a dolgok (ha egyáltalán meg voltak, már ez is kérdéses lett azóta).

Egy a vége: még csak nyomát se találják annak h én valaha is ott tanultam volna, miközben a kezemben az eredeti iskolai dokumentumok.


Az iskola igyekezett lerázni folyamatosan, majd egyszer csak eltűntek véglegesen, amikor látták h necces a helyzet, egyszerűen nem válaszoltak többet. Erre már a minisztériumnak is írtam, de azok meg mosogatják a sulit, és játsszák a hülyét igazából, mintha nem is értenék a panaszomat és csak azt hajtogatják, hogy márpedig a törzslap nélkül nem tudnak felülhitelesíteni semmilyen nálam lévő dokumentumot se (hiába eredeti, sk aláírt és eredetiben lebélyegzett!!).


És nemes egyszerűséggel közölték h ezzel lezártnak tekintik az ügyet és menjek ahova akarok, kész, az egész szakképzettség mintha nem is lett volna.

Vagy esetleg azért csinálják a hülyét ennyire h ezzel is keresztbe tegyenek azoknak, akik ki akarnak menni? találkozott esetleg vki hasonlóval?


Így aztán a minisztérium is zsákutca, na de hova lépjek feljebb? A Külügy szerint már nem tudok hova, nincs ötletük, de akkor mit tegyek? Így nem maradhat a dolog, mert tőlem a külügyi Apostille nélkül el se fogadnak egyetlen papírt se, hiába eredeti, arról nem beszélve, hogy aztán majd engem csuknak le, ha netán visszaellenőrzik diplomáciai úton, és azt a választ kapják, hogy nem is létezek (mármint sose tanultam ott).


Teljes agyrém már megint ez az ország na ...


valakinek van ötlete?


2017. szept. 24. 09:14
 1/4 anonim válasza:
Felettese a nép.
2017. szept. 24. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

jah ... király, akkor marad a sajtó, hát elmennek az anyjukba tényleg.


aztán gondolom, akkor következő lépcsőfok majd az lesz h én "hamisítottam" a nálam lévő eredeti iratokat ... ha tényleg ennyire kutyaszorítóban vannak h semmit se találnak, viszont én meg nem tágítok, vmit ki kell találniuk ...

2017. szept. 25. 10:10
 3/4 anonim ***** válasza:

Kérdezd meg az ombudsmani hivatalnál.

[link]

2017. szept. 25. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
köszi, megpróbálom
2017. szept. 25. 18:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!