Rendőri vagy katonai képzés során fektetnek nagyobb hangsúlyt a küzdősportok, harcművészetek elsajátítására?

A hangsúly lényeges, csak a szemlélet más. Míg a rendőr leginkébb olyan tehnikékra törekszik, amik csak hatástalanítják, élve elfogjék az ellenfelet, addig a katonai célokban leginkább kínzás és ölés helyeződik előtérbe. Itt igazából nem is a harcmávészeti irányzaton, vagy a technikán múlik a dolog, hanem sokkal inkább az alkalmazás értékén. Egy csuklódobást lehet úgy csinálni, hogy a delikvens lekerüljön a földre, és könnyen bilincselhető állapotban legyen, de meglehet olyan módon is dobni, hogy három helyen törjön el a karja, és ne legyen sok kedve felállni. Ugyanez az ökölharcnál. A rendőr arconcsapja, vagy gyomron veri az ellent, (maximum tökön rúgja, de az mér ténykeg a feldő határ), így kizökkenti az adott helyzetből, de nagy baja, maradandó sérülése nem esik. Ezzel szemben a katonai alkalmazás főleg szemkinyomásból, torkonverésből áll.

Japánban példának okáért a 20. század hajnalán választani kellett, hogy judo-t vagy jujutsu-t oktassanak a rendőröknek. Jigoro Kano akkor megmérkőzött a kor elismer jujutsu mestereivel, és sorban legyőzte őket. Így a japán rendőrök a mai napig judo-t tanulnak (természetesen nem az olimpiai verziót). Szabadjon azonban megjegyeznem, hogy a judo-sok azért nyerték meg túlnyomóan ezeket a viadalokat, mert a használhatü jujutsu technikák jelentős része halálos, így a versenyszabályzat alaposan beszűkítettte a technikai repertoárt. De ez jól is van így, hiszen egy rendőr nem alkalmazhat testi épségre veszélyes, netalán halálos technikákat...