Tandemugrást aki próbálta megírná, hogy milyen?

önbizalomra biztosan nem tettem miatta szert, mivel egy másik emberhez vagy hozzákötve, aki sokkal okosabb tapasztaltabb mint te aki éppen majd össze szarod magadat. Egy teljesen totálisan kiszolgáltatott érzés, ahogy egy totál másik emberre van bízva szó szerint az életed... akarva akaratlanul is eszedbe jut, hogy ha nem nyílik az ernyő vagy bármi ilyesmi baleset történik, akkor az bizony 100% ig egy másik ember hibája, te pedig totálisan értelmetlenül halsz meg.. kb ilyen gondolatok keringtek bennem, amíg elértük az ugrópozíciót, ott kiálltunk az ajtóba, lenéztem, kérdezte az uriember, hogy mehet e, én mondtam, hogy mehet, de kell egy kis kezdőlökés, mert önszántamból ki nem lépek... úgyhogy fogott, aztán kiugrottunk, a hirtelen gyorsulásra brutál rosszul reagál elsőre az összes belsőszerv, pláne, ha ettél aznap, nekem brutális módon megfájdult a hasam, a "szél" meg úgy süvít, alig kap az ember levegőt, a táj nagyon szép, de nem azt figyeled, hanem hogy kiugrik a szíved a helyéről... aztán mire felfognád mi történik, nyílik az ernyő, akkor hirtelen a tomboló szél, és brutális körülmények, csendes, nyugodt idillikus élménnyé vállnak, minden tök jó, a kilátás felfoghatatlan, szinte tökéletes lenne, ha ezen a ponton nem jutna eszedbe, hogy egy idegen pasi simul szorosan a hátadhoz...

azt elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy nőt az önbizalma, ha már képes egyedül ugrani, de a tandemugrástól nagyon önbizalom hiányosnak kell lenned, hogy önbizalomfröccsöt kapj, egy jó élmény, kellemetlen köntösbe öltöztetve...

Hát önbizalmam nekem sem lett tőle, meg kicsit túl lelkes voltam, engem nem kellett lökni, kiléptem - mit kiléptem, konkrétan kiugrottam a hátamon a fickóval (legalábbis megpróbáltam) - aztán olyan volt, mintha a nagy önbizalommal kicsapott lengőajtó visszacsapott volna: mint akit gyomorszájon vertek (ne egyél meg előtte a földön egy rántotthúsos szendvicset!!!), és torkon ragadtak... Közben meg még meg is süketültem majdnem a süvítő széltől, a gyomortartalmam lenttartása fontosabb volt ekkor, mint a nézelődés, ráadásul a zseniális ötletem miatt - miszerint én kemény vagyok és ugrom mikor kérdezik, hogy mehetünk-e - nagyjából 40 fordulat/ perccel indultunk meg lefelé (emlékszel még a szendvicsre? :D), így nem is láttam semmit.

Aztán rántott egy hatalmasat az ernyő, szendvics feljött körülnézni (nem, nem dobtam ki, visszaküldtem), én meg végre láttam is a tájat, és élveztem is.

Igazából az egészet "élveztem", csak rossz volt küzdeni a kajával meg a centripetális gyorsulással, de nem bántam meg, azóta voltam még kétszer. Igaz nem ettem előttük, de mindig megleptem a fickót az elrugaszkodásommal.