Valaki el tudná mondani nekem az archiválás ipari és otthoni lehetőségeit, folyamatát?

Nos...

Igazából nagyon nincs is értelme a kettőt (otthoni és ipari) kettéválasztani, csak annyi a különbség, hogy vállalati környezetben ez nyilván gyakoribb, és ott megengedheti magának az ember a költségesebb eszközöket is. De alapvetően a két folyamat ugyanaz.

Kezdjük az eszközökkel! Igazából bármilyen háttértárra lehetne archiválni, de célszerű olyanra, ami kellően nagy méretű (floppy kilőve ;) ), célszerű, ha nem módosítható, vagy legalábbis nincs állandóan a rendszerhez kapcsolva, megbízható (akár hosszabb idejű tárolás esetén is => pendrive is kilőve), és nem árt, ha fajlagosan olcsó. (Nem mindegyik fog mindig teljesülni, szóval ezek inkább csak laza irányelvek.)

Amik maradtak: optikai tárak, szalagos egység, illetve felhő/hálózati tárhely (beleértve a NAS-t is). Ezeknek mindnek megvannak a maguk előnyei és hátrányai is.

Optikai tár: DVD, Blu-Ray, régebben: CD. Óriási előnyük, hogy van nem módosítható változata is, és a legtöbb módosítható ("újraírható") változatuk is csak egy az egyben írható újra, ha már rákerült egy fájl, annak a tartalma külön nem módosítható. (Ez megnehezíti az archivált adatok manipulálását, valamint a szoftveres tönkretételt is megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi.) Előnye, hogy olcsó, és a közhiedelemmel ellentétben a MINŐSÉGI, archiválási célú változatuk rendkívül megbízható (MDISC). (Való igaz, az ágy alá beszórt, noname lemezek nem a hosszú élettartamukról híresek, és ez a táptalaja az optikai tárakról szóló rémesen negatív véleményeknek. A valóság az, hogy óriási különbségek vannak az egyes technológiák és márkák között, szakszerűtlenül tárolva meg minden hamar tönkremegy.) Nagy hátránya, hogy nem automatizálható: "kézzel" kell behelyezni a lemezeket, ami nagyvállalati környezetben nem túl életszerű.

Aztán van még olyan, hogy szalagos egység. (Streamernek is hívták.) Ennek óriási a nimbusza, holott egy réééémesen lassú, és nagyon kétes megbízhatóságú, ellenben nem olcsó tárolóról van szó. Szeretik még ma is a megbízhatóság csúcsának beállítani, a marketingjük nagyon jó, viszont akár 10% fölötti is lehet azon esetek száma, amikor kellett volna a rajta tárolt anyag, de valami hiba miatt olvashatatlan volt. Mágnesszalagot használ az adattárolásra, fajlagosan végülis nem drága (10 ezer körül van egy 1 TB-os kazetta), viszont szekvenciális elérésű, ezáltal egyetlen fájl visszanyerése is van, hogy 4-5 órába telhet. Ezt tipikusan csak nagyvállalati környezetben használják (használták), mivel maga az adatmentő egység jócskán drága, az adatmentés pedig lassú. (Ez egy válallati szerverteremben,a hol éjfélkor automatizáltan elindul, és éjjel 4-ig ment, nem probléma. Otthonra már macerás lenne.) Ez is általában humán beavatkozást igényel, magától nem fog kicserélődni a kazetta. ;) Bár a nagy mérete miatt erre nem is mindig van szükség.

Aztán vannak hálózati tárhelyek. Ez lehet valamilyen manapság divatos felhőszolgáltatás (Google Drive/Backup and Sync), vagy akár egy FTP-tárhely is, de még egy helyi NAS is (ami mondjuk egyben FTP tárhely is). A helyi megoldás előnye, hogy nem vagyunk egy másik vállalat, illetve az internetkapcsolat szeszélyeire bízva, de az, hogy a miénk az archiváló eszköz, bizonyos esetekben hátrány is lehet, hiszen azért a Google (/Microsoft/Dropbox/akárki) adatparkja valószínűleg jobban biztosított, mint az egyszeri ember otthoni NAS-a, amiben még lehet, hogy RAID sincs, és gyakran az archiválási idpn kívül is elérhető => így mondjuk egy zsarolóvírus könnyen ki tudja iktatni a tartalmát. A külső felhőszolgáltatásnak az előnye, hogy ezek azért komoly, megbízható cégek kezében vannak (bár láttunk már példát arra, hogy egy komoly szolgáltatás megsemmisült..) Hátránya pont ez, hogy egy tőlünk független vállalat kezében vannak az adataink.

Némileg mellékesen jegyezném meg a külső merevlemezeket, ugyanis bár otthoni használatban elterjedt ezeket biztonsgi mentésre használni, de messze nem a legbiztonságosabb, hiszen egyrészt a hordozást (pontosabban a gyakori fizikai behatásokat) nem szeretik a külső merevlemezek, illetve a mentés idejére a már rajta levő fájlok - pl. egy zsarolóvírus által - ki vannak téve a módosítás veszélyének.

Ami az arciválási módszereket illeti, 3 fajtája van (vagy 2, ha a különbségi, és növekményes mentést ugyanazon módszer két változatának tekintjük). A teljes mentés egyértelmű: mindenről, amiről szükséges, mentést készítünk. Ez akár tetemes méretűre is rúghat. (Nálunk 300 GB. Szép, ugye? :D És mi csak egy közintézmény vagyunk.) Növekményes (inkrementális) mentésnél az új mentés mindig csak a legutolsó mentés óta bekövetkezett változásokat menti. Ehhez természetesen szükség van, hogy legyen egy teljes mentés, illetve a visszaállításhoz a teljes mentés óta készült ÖSSZES növekményes mentés szükséges. (Jó, vannak kivételek, de általában ez így van.) Előnye, hogy a kezdeti teljes mentést leszámítva viszonylag kevés a mentendő adat. Hátránya, hogy ha vagy a kezdeti teljes mentés, vagy valamelyik növekményes mentés megsérül, az könnyen az egész mentési módszer vesztét jelentheti. (Hiába van meg, hogy mi volt a változás tegnap óta, ha a tegnapi állapot elveszett.) A különbségi (differenciális) mentés is hasonló ehhez, csak ott nem a legutolsó mentés óta megváltozott fájlokat mentik, hanem a legutolsó TELJES mentés óta megváltozottakat. Hátránya, hogy némileg több helyet foglal, mint az inkrementális, viszont annál jóval megbízhatóbb. De mindkettőnek a gyenge pontja, hogy ha a kezdeti teljes mentés elveszik, akkor bukta az egész. Éppen ezért (vállalati környezetben) célszerű viszonylag gyakran (mondjuk hetente) teljes mentést csinálni.

A különbségi és növekményes mentés inkább vállalati jellemző, bár otthoni környezetben is megvalósítható.

Illetve ami még különbség lehet az otthoni és a vállalati mentési rendszerek között, az az, hogy ÁLTALÁBAN vállalati környezetben valamilyen profi biztonságimentő szoftvert használnak, otthon meg csak kimásolják a fontos fájlokat.

Továbbá: léteznek "azonnali" biztonsági mentések. Vannak olyan fájlrendszerek, amik minden egyes változtatáskor készítenek egy árnyékmásolatot, így azoknak az előző állapota visszaállítható.

Ha már biztonság: általános elv, hogy soha ne csak egy példányunk legyen egy-egy adatból. Ugyanis mi van, ha a másolat is megsérül? És ha nagyon tutira akarunk menni, akkor az egyes másolatokat más-más adathordozóra készítjük, és egymástól távol tároljuk.