Kezdőoldal » Számítástechnika » Programok » Miért nem készít mentéseket...

Miért nem készít mentéseket több játék is?

Figyelt kérdés
Nem egy játékot végigjátszottam, majd letöröltem. Idővel később megint játszani támadt kedvem, és újra feltettem ezeket. Legnagyobb meglepetésemre, az illető játékok egyszeerűen nem mentettek, hiába próbáltam meg mindent, amit tudtam, autosave, kézi mentés, 5-ször egymás után, amit akarsz. A fent említett sorsra jutott játékok a NFS: MW, CoD 1, RollerCoaster Tycoon(Itt tudom, hogy másoknak is van baja, de nálam nwm működödtek a megoldások, amik másoknál igen), és legújabban a GTA: Vice City is. Egyik legfurább jelenség, hogy, ha nem lépek ki a játékból, és úgy próbálom a mnetést megynyitni, sikerül. De ha kilépek, és rögtön vissza, akkor már nem találja. Mindegyik játék az internetről került hozzám, nem boltokból, de ezt több okból sem tartom fontosnak: egyrészt, mivel első telepítésre működtek(Sőt, a VC sokadikra is, csak mostanság kettyent meg), másrészt, sok más nem eredeti játék nem így viselkedett. Kétlem, hogy vírus volna, mióta először jelentkezett a gond, kettőt is kifüstöltem, mégis előállt. A segítséget előre is köszönöm, nagyon hasznos volna.

2013. febr. 15. 18:50
 1/2 coopper ***** válasza:

Szia.


Csak tippként :


Ha Vista vagy magasabb az operációs rendszered akkor :


Ha a játékokat a Program files mappába telepitetted (és itt vannak a mentési mappák is) akkor ez okozza a gondot, mivel ez a mappa Vistától felfelé alapértelmezetten irásvédett.


1. Megpróbálod a játékban (ha lehet) a mentési mappát átrakni a Program Files mappából valahová máshová.


2. Megpróbálod, hogy nem a default mappába (Program files) telepited a játékokat, (pl megadod neki, hogy C:\GAMES\játék_neve mappát, hogy oda telepitse)


3. Megpróbálod lehúzni az UAC-t

Start menű - Vezérlőpult - Rendszer és biztonság - Felhasználói fiókok felügyeletének módositása

Kép : [link]


Sok sikert.

Üdv.

2013. febr. 15. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Sahna nem segített, VC-nél legalábbis. Nem lehet, hogy valamilyen alattomos Win fejlesztés keze van a dologban?
2013. febr. 15. 20:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!