Kezdőoldal » Számítástechnika » Programok » A Windows NT 3.1 volt elvileg...

A Windows NT 3.1 volt elvileg az első kiadott OS, ami az NT kernelre épült, méghozzá >1993<-ban. De még a Windows 98 sem volt NT alapon, sőt, inkább az is egy DOS 7.1-en futó valami volt. Akkor most hogy van ez?

Figyelt kérdés

Szóval a civil embernek gyöngyöt vetettek, mint a disznóknak? Mi még csak Windows 95-öt használtunk, miközben már régóta volt jobb is?!


A civileknek csak odavetettek egy koloncot, a redmontiak ki tudja kik VIP tagjai közt meg ment a habzsi-dőzsi?!


Szép dolog ez?

Vagy tévednék?


Oké azzal nincs bajom, ha a jobb az drágább, ez teljesen természetes logika.

De a Windows NT-ről a közember egy KUKKOT SEM HALLOTT máig sem!!


2018. jún. 20. 18:03
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Megint itt vagy billgétsz?
2018. jún. 20. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Teljesen más közönségnek szánták, és az NT stabilitásának az „ára” a rosszabb DOS kompatibilitás, illetve a win32-es alkalmazások sem nagyon futottak rajta, elég kevés szoftver ment ezeken (nem is nagyon kellett persze sok).


Egyáltalán nem volt VIP, mi is használtuk ott, ahol már pl. kb. csak Office-t kellett futtatni, illetve voltak NT szervereink.


De NT-n pl. nem lehet játszani! Szóval a Win95/98 „kolonc” otthonra egy sokkal alkalmasabb rendszer volt, de pl. a Workstation-t bárki megvehette, ha akarta. Én pl. ha Windows-t kellett a gépemen használni a gyengébbeken NT4 workstation-t, az erősebbeken 2000 workstation-t használtam. Dual boot-ban meg ott volt a 98/XP, ha játszani is kellett, mert pl. a DirectX is hiányzott ezekből.


Egyáltalán nem volt elzárva tehát a lehetőség senkitől, de mivel otthonra szórakozásból telepít a PC-re az ember fia/lánya rendszert, hát az NT minden, csak nem szórakoztató :-)


És hát mekkora "VIP" érzés lehetett egy Win95 elől a Win3.1 UI-hoz odaülni... brrrr. :-)

2018. jún. 20. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:
A Windows 95-öt otthoni felhasználóknak szánták, több multimédia lehetőséget támogatott és nagyobb rendszerigényű játékok is futottak rajta. A Windows NT a hálózati biztonságra volt kifejlesztve. Én láttam Windows NT-t, felhasználói szemszögből nem volt nagy élmény. A kezelőfelülete is csak munkaeszközként ment el, amit tudott, az dokumentumok biztonságos megosztása különböző jogosultsági szintekkel, stb. Otthoni használatra élvezhetetlen lett volna.
2018. jún. 20. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Hát ezt nem értem!


Józan paraszti ésszel azt gondoltam, hogy az NT kernel már implikálja azt, hogy tip-top futnak rajta a 32 bites programok.

Milyen dolog az, hogy mégsem!

Hát valóban ilyen cseszettül nehéz volt még több száz embernek is leprogramozni egy 200-valahány kilobájtos kernelt, egy 2 MB-os ntoskrn.exe rendszermagot, meg azt a pár DLL-t és winlogon.exe-t (meg oké, az még magával hoz még 1-2 másik binárist is), amire valóban szükség van ahhoz, hogy egy árva C-ben megírt 32 bites arhitechtúrára való program elinduljon?!


Oké... nincs benne DirectX. Kell is a fenének, azért a normális embernek nem abból áll a számítógép, hogy beül elé és szétlő mindent. Normálisabb játékok amúgy is próbáltak tőle elszakadni.


De ha én egy Audacity-t el akarok indítani, akkor induljon el. Induljon el az a bináris a rendszeren, aztán amire szüksége van, azt a normálisabb/optimalizált programok úgyis saját implementált DLL-ekből töltik be.

2018. jún. 20. 19:00
 5/9 A kérdező kommentje:

Amúgy igen, látszik rajta, hogy ez a világ LEGUNALMASABB operációs rendszere lehetett... Ezzel az álláspontal én is teljesen egyet tudok érteni.

De az operációs rendszer egyébként se akarjon tetszelegni. A felhasználó előtt maradjon az csak meg egy üres felületnek. Ne akarjon tetszelegni, baromira ne.

Én nem a motort akarom csodálni a háztető alatt. Én a kocsit akarom vezetni.

2018. jún. 20. 19:06
 6/9 Alex Fly ***** válasza:

Mi a gond? A Win9x az addig is jól bevált DOS rendszeren futott.

Az NT egy teljesen más operációs rendszer volt, hálózati környezetre.

Az, hogy a felhasználói felülete mindkettőnek a Windows volt, nem jelenti azt, hogy kompatíbilisek lettek volna...

2018. jún. 20. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

"Mi a gond?"


Az a gond, hogy a DOS az csak csesztetésre volt elég.

640KB senkinek se elég. Bill Gates-et le lehetne fejelni, hogy ilyen idétlen kijelentéseket tett.

640KB akkor se lenne elég, ha mindenki Assembly-ben programozott volna a Demoscenery-sek virtuozitásával.


DOS-ban maximum egyetlen egy pozitív dolog volt, amit nem is kellett volna megszüntetni benne : Hogyha egy hardver-t el akarok érni, azt el is tudjam érni. Pl. ha ki akarok rajzolni egy pixelt egy bizonyos színnel egy bizonyos koordinátára, azt meg tudjam tenni minden BÜROKRÁCIA NÉLKÜL, fölös CPU műveletek ezrei nélkül. (csakhát, az ember ebbe is képes volt bürokráciát teremteni)


DOS alatt nem volt normális felbontás, nem volt se hang, se zene, se net, se más életet szinesítő eszközhöz driver...

Egér az mondjuk pont volt. Meg hang helyett csipogás - esetleg a zümmeren keresztül imitált PCM, ami hol működött, hol nem.


De miért is kell ezt ilyen hosszasan taglaljam?!


Az NT egy új világ volt, új esélyek! Új technológia - NT: New Technology (ugye innét a név is).

2018. jún. 20. 20:34
 8/9 anonim ***** válasza:

Egyrészt Bill Gates sosem mondta ezt a 640KB-os dolgot, ez egy urban legend.

Másrészt hiába van binárisod, ha a bináris a playMidi() függvényt hívná a shell32.dll-ből, de a shell32.dll nincs sehol sem. Mert végső soron egyik Windows-os program sem tesz mást (nem tehet mást), mint hogy a Windows API függvényeket hívogatja. De ha nincs API függvény, akkor nincs mit hívni.



A DOS-os grafika elérte a csúcsát, ennél többet nem lehetett kihozni belőle. Nem véletlenül volt olyan népszerű az INT 13h, ez egy viszonylag elfogadható középút volt a VGA és a CGA grafika között, "sok" színnel, a lapváltáshoz elegendő VRAM-mal. Vagy használhattad a VESA-t, de mire a VESA igazán elterjedt, arra a DOS sorsa már rég megpecsételődöt.


"Hát valóban ilyen cseszettül nehéz volt még több száz embernek is leprogramozni egy 200-valahány kilobájtos kernelt..."


Annyira nem volt cseszettül nehéz, hogy olyan '97-'98 körül (tehát a Windows 95 után két évvel) a Windows Odyssey és a Neptun projektek keretében el is kezdődött egy "Windows 200 Home Edition" jellegű rendszer fejlesztése. A projekteket később összevonták Whistler név alá, majd pedig ebből lett a Windows XP. Figyelembe véve, hogy az NT és a DOS alapú Windows-ok belső felépítése mennyire különböző, ez a pár év nem is olyan sok arra, hogy a komplett Windows 95-98 API-t átültessék NT-re. Nem csak pár DLL-ről van szó, hanem egy komplett DOS virtuális gépről (mert az NT alapvetően nem képes natívan futtatni a DOS-os programokat), a multimédiás API-ról beleértve a nyomtatást (összecsiszolva a többi APIval), a GUI-ról, az NTFS security-t/journal-t összehozni az alapvetően FAT-ra írt fájlkezelő programokkal, a preempitív multitasking-et összehozni az virtuális 8086 móddal úgy hogy még a DPMS is menjen, az NT-s drivermodellt rávenni arra, hogy minél több Windows 95/98/Me-hoz készült eszközzel kompatibilis legyen, stb. A DirectX csak a jéghegy csúcsa, gyanítom, hogy az még a dolog könnyebbik része volt.ű


Egyébként senki elől nem volt eldugva az NT (ahogy az OS/2 Warp, a Linux, és a többi oprendszer sem...), de ahogy nem veszel kerti munkára tankot, ugyanúgy nem vettek az emberek otthonra NT-t - mert nem arra való volt. De az akkoriban átlagosnak számító, 4-8-16 MB RAM-mal, 1-2 VRAM-mal és 1-2 GB-os HDD-vel szerelt otthoni gépeken a Windows 95 viszonylag szépen futott, egy NT egy ilyen gépen meg sem mozdult volna.

2018. jún. 20. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Az NT amúgy is sokkal drágább volt (kb. fél évnyi fizetés), és sokkal drágább gép kellett hozzá (az "olcsó", amin egy W95 elfutott, akkoriban kb. egy éves fizetésnek felelt meg). Nagyjából megfelelt a mostani Windows-ok Pro változatának, otthon pedig az emberek többségét nem érdeklik a jogosultságok, tartományokhoz sem akarnak csatlakozni, és a jelszó begépelését is nyűgnek érezték volna. Márpedig az emberek többsége otthonra szórakozáshoz vette a gépet, nem munkához. Ettől függetlenül persze sokkal modernebb volt az NT. A felülete eleinte a W3.1 felülete volt, később átvette a W95-ét.
2018. jún. 22. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!