Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Miért van az, hogy egyeseknek...

Miért van az, hogy egyeseknek hamar összejön a szex a kapcsolatban, valaki meg félévekig is szűz, ráadásul kapcsolatban? :S

Figyelt kérdés

Hol is kezdjem...

Hamarosan 20 leszek, van barátnőm 7 hónapja, és mind a ketten szüzek vagyunk. Ez még rendben is lenne, miért is ne, vallásos, falusi, félénk, rendes lány, nagyon szeretem.

Természetesen én vagyok az első barátja, és 19 évesen szűz.

A témáról már beszélgettünk, és egyenlőre nem tervezi a szexet, meg még talán korai is, hiszen nem volt még dolga fiúval.

Na de ami a vicces, hogy ismerőseim, akik szintén 18, 19, olyan nőkkel, akik 17. évet töltötték be, max 18, spontán lefekszenek egymással, és nekem azt kell hallgatnom hogy a kapcsolat 5-6 hónapos, de már 3-4 szex megvolt. Ezek a fazonok nem különbek nálam, mégis holmi szintén egyszerű kis nőcskéket lefektetnek, akik persze, nem voltak még fiúval. Na már most ha a fogamzásgátló tablettákat nézzük, egy nőnek időre van szüksége. Időre a tabletta miatt, na meg a kapcsolat első hónapaiban nem szokás a másikra rögtön rámászni az ágyban.

Szintén nevetséges, hogy valaki már az első 2 hétben szexel a kapcsolatban, meg az is, hogy valaki ekkora lúzer legyen, mint én, hogy hajlandó 1 vagy több évet arra várni, hogy megtörténhessen AZ. Jól megvagyok a barátnőmmel, de az összes ismerősöm máris az első nővel hamar lefekszik. Kezd már nyomasztani, és ráadásul a barátnőm egyáltalán nem kíváncsi a témára, elvan, aztán majd valamikor lesz valami. Ezen az oldalon olyan kérdések vannak, ahol az van, hogy 15 évesen megvolt, én meg 20 leszek, és abszolút a nullán vagyok... totál azt hittem, hogy ha lesz barátnőm, akkor legkésőbb 6-9. hónap alatt elveszítem a szüzességem. Ahogyan a dolgok állnak, szerintem a 23.-at is betölthetem, nem csak a 20-at..


Írjatok erre valamit mert ez már késssz....


2009. máj. 25. 22:16
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%

először is nyugodj meg:) én nem tartozom ebbe a kategóriába, mert a barátommal 16évesen (ő 19et töltötte és szintén szűz volt) 3,5hónap után átestünk rajta...DE nem minden ember egyforma. Egyik barátnőm majdnem 1évig várt vele, rettentő gátlásos volt, rengeteg idő kellett neki, hogy megtegye. Van akinek több idő kell hozzá, vszínű a bnődnek is. Próbálj meg vele beszélni róla, hogy te nagyon szereted és vele szeretnéd elveszíteni, finoman vezesd rá, hogy ez milyen sokat jelentene neked, minél többet beszéltek róla annál jobban megjön a kedvetek:) Essen szó arról is, hogy mi az ami miatt őt ez nem érdekli, lehet van valami a háttérben...kommunikáljatok róla ez a legfontosabb:)


20/L

2009. máj. 25. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
59%
ha nem is pettingeltek,és tényleg egyáltalán nem érdekli a téma,akkor hagyjad mert egy érzelmi vámpir a csaj.. én nem tudom elképzelni,hogy ne kivánja meg a barátját az ember több mint fél év alatt,akkor sme ha vallásos és akkor sem ha falusi..
2009. máj. 25. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
72%
A barátnőd túlmisztifkálja a szüzesség témát. Én is szerény visszahúzódó leányzó vagyok, de ez nem egy olyan nagy kincs, szereted... ha szeretne téged szerintem minimum lenne, hogy 1 év után odaadja magát neked...
2009. máj. 25. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
88%
A második vagyok,nem értem mi rosszat irtam amiért le kellett pontozni.Mindegy is,ez akkor is nonszensz szerintem ..utolsoval tlejesen egyetértek
2009. máj. 25. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:

Pont ez az... hogy már párszor átbeszéltük, az apró részletekig is, még a menstruációt is beleszámoltuk, meg hogy gyengéd leszek, nem lesz gond. Ezek hallatán én már futnék felírni a tablettákat, és alig várnám, hogy az első barátommal elveszítsem... 19 évesen.


Sajnos nem ez van, és a legrosszabb az volt ma, hogy az egyik haverom mondta nekem, hogy a barátnőjével az első hónapban lefeküdtek. A csaj szűz volt, és életében először írt fel magának tablettát, ha egyáltalán felírt...

ahhoz meg a hatásához is idő kell...


19 éves már, nem 15. Felnőtt nő, főiskolánk közös, magánélete van, nem egy gimnazista tinédzser. Akkor meg mire várunk? Én készen állok, hiszen erre vártam, ő is simán megteheti, de nem.


Második hozzászólónak: nem vámpír, mert nagyon édes, aranyos lány, igen tud szeretni, őszinte és odaadó. Csak még fél. De ha elkönyveli magának, hogy majd valamikor, attól még nem lesz neki jobb. Ez olyan, mint a nyelvvizsga kérdés, hogy majd egyszer meglesz, de ha csak halogatjuk, nem leszünk előrébb. :(

2009. máj. 25. 22:39
 6/34 anonim ***** válasza:
90%
nem feltétlen kell egyből nőgyógyászhoz küldened, hogy menj tablettáért. mi van ha fél a teherbeeséstől? nem lenne sokkal egyszerűbb a gumi? engem egyáltalán nem zavart, hogy a barátom majd gumiban veszi el a szüzességem, sőt biztonságban éreztem magam, hogy tutira nem leszek terhes. szűz még, ne állíts elé olyan elvárást hogy elmenjen egy idegen emberhez aki előtt olyan testrészeit kell feltárni amit még neked sem szeretne odaadni teljesen:) értelek én, komolyan, barátnődet is úgyahogy (bár én eddig nem vártam.). Egy fentebbi hozzászólóknak meg csak annyit, hogy miért ne lenne ez kincs? szerintem az egyik legfontosabb dolog egy lány életében mikor elveszti az ártatlanságát, ez nem csak egy dugás lesz hé, hanem az Első...szép kis nők lehettek ha nektek csak ennyit ért...
2009. máj. 25. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
94%

Nono, álljon meg a verekedés: "futnék felírni a tablettákat?" Miért nem futsz TE óvszert venni? A tabletta sokkal bonyolultabb dolog. Egyrészt azoknak javasolt, akik tartós szexuális kapcsolatban vannak már. Amiben ti még nagyon nem vagytok, majd esetleg 1-2 ÉV múlva.


Másrészt nem véd a nemi betegségek ellen. Tudom, hűségesek vagytok. De ettől függetlenül lehet egy hüvelygombája, vagy neked egy olyan kórokozód, ami nálad nem okoz gondot, csak nála. A tabletta felírását alapos nőgyógyászati és laborvizsgálat kell megelőzze. És tényleg csak akkor érdemes feliratni, ha rendszeresen szeretkeztek, és csak egymással.


Ami a lány hozzáállását illeti: próbálj esetleg nagyon finoman kezdeményezni. Simogatás, csókolgatás ruhán keresztül, idővel petting. Nem kell ajtóstól a házba rontani. :)

2009. máj. 25. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 A kérdező kommentje:
Én mindenképpen hoznék óvszert, ez evidens, nem vagyok már kamasz.
2009. máj. 25. 23:04
 9/34 anonim ***** válasza:
100%
de amúgy mit mond ő, miért nem szeretné még a szexet? más egyéb volt köztetek már? (pettingen belül bármi)
2009. máj. 25. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:

Sokan félreértettek!


Már 7 hónapja járunk, írtam, hogy átbeszéltünk mindent, és már legalább 15 petting is volt, tulajdonképpen hónapok óta csak az van, az hogy óvszert szerzek, az természetes dolog, még kérdést is írtam 1-2 hónappal ezelőtt, hogy Durex vagy Lifestyle legyen, ki mit gondol a kettőről, azért ne nézzetek már 15-nek, de ha már egyszer el szertené veszíteni, akkor már érdemes ezeket a dolgokat, mint labor vizsgálat, nőgyógyász, tabletta kiváltása, szedésének elkezdése, a mellékhatások kiküszöbölése stb. hamarabb elkezdeni, hogy mikor már arra kerül a sor, csak a rendszeres szedése maradjon.


Mindenkit felpontoztam, 50%-os 2. válaszoló is 76%.

2009. máj. 25. 23:11
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!