Kezdőoldal » Szerelem, szex » Szüzesség » Hogyan bocsájthatnék meg...

Hogyan bocsájthatnék meg magamnak?

Figyelt kérdés
24 éves lány vagyok és 22 éves koromig szűz voltam. Akkoriban volt egy rossz időszakom (nem ment az egyetem, anyagi problémák), ráadásul úgy éreztem, egy barátom sincs, mert mindenki csak akkor keresett, ha szüksége volt valamire, vagy azt akarta, hogy hallgassam meg. "békeidőkben" egyikőjükről se lehetett hallani, és bizony heteket töltöttem el úgy, hogy jóformán nem volt kihez szólnom. Depressziós voltam és halomra szedtem a nyugtatókat. Nagyon megviselt ez az egész helyzet, ezért lehet, hogy amikor az egyetemen egy srác beszédbe elegyedett velem, nem küldtem el, annak ellenére, hogy már első ránézésre sem tetszett, és ez a véleményem később, a beszélgetés folyamán sem változott. Nem értett a nőkhöz, tulajdonképpen semmiről nem tudott beszélni, bamba volt, cseppet sem jóképű, szóval egy szörnyű alak. Folyton a szexre célozgatott, és arra hogy menjek fel hozzá. Én meg amilyen hülye, érzéketlen, kába és benyugtatózott voltam, felmentem hozzá, ahelyett hogy gondolkodtam volna, csak néztem magam elé üresen :S a lakásán rögtön a hálóba ment és levetkőzött, aztán szólt nekem is hogy vetkőzzek le. Én is levetkőztem és az ágya szélére ültem, a lehető legmesszebb húzódva tőle. Utána rám feküdt és csókolgatni próbált, de annyira undorodtam tőle, hogy próbáltam elhúzni a fejem és a lehető legkevésbé megérinteni őt. Rémes, dohos szaga volt :S inkább becsuktam a szemem, hogy ne lássak belőle semmit, mert annyira gusztustalan és valahogy félelmetes is volt, bár mondom, akkor ezt nem érzékeltem, olyan voltam mint aki nincs is ott, vagy nincs magánál. Éreztem hogy párszor a bőrömnek dörgölőzik és azt mondta, ez így nem fog menni, annyira szűk és száraz vagyok, hogy nem tuda betenni. Ezután egy nagyon erőset nyomott és éreztem egy szörnyű szúró, lüktető fájdalmat és sikítottam, "magamhoz tértem" ettől a szörnyű érzéstől. a dolog után hazamentem de láttam hogy kicsit véres vagyok alul. Akkor esett le, hogy mit is csináltam, atyaúristen, odadobtam magam egy idegennek, és ezt már soha nem lehet visszacsinálni. Ennek már 2 éve, azóta sem nézek senkire, és még mindig, 2 éve mindennap sírok miatta. A egyetemet otthagytam egyébként és egy másikra kezdtem járni, másik városba is költöztem, azóta rendbe jöttek a dolgaim, kivéve ezt. Bárcsak visszamehetnék az időben, tudom, egy idióta ostoba liba vagyok, de nem bírok így élni, kitől várjam a feloldozást? Van-e egyáltalán?
2013. ápr. 18. 18:29
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
"nehéz ügy"
2013. ápr. 18. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
Durva...
2013. ápr. 18. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
59%
2 éve volt és még mindig ezen gyötrődsz? Túlságosan a fejedben élsz sztem. Ki kéne másznod az agyadból, társaságba járni, bulizni, nyitottnak lenni az új élményekre amik kitölthetik a tudatod a régi sz@rságok helyett.
2013. ápr. 18. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Hmmmm,sajnállak!Pedig ezt csak magaddal tudod lerendezni.Változtatni ezen nem tudsz.Sajnos.De nem élheted le az életed így.
2013. ápr. 18. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Azt ugyan nemértem,miért érezted,hogy megoldás az ha,felmész hozzá!! Végülis teljesen mindegy!! Ezen már ne emészd magad!! Van az a mondás,hogy minden ember a saját hibájából tanul!! Tudom nagy közhely,de sajnos igaz!!

Igazság szerint szerintem a srác volt egy patkány!! Nem igaz,hogy nem látta rajtad,hogy mi a szitu!!

Csak magával foglalkozott!! :/ Pedig TUDTA,hogy neked ez egyáltalán nem jó!! Biztos örült a kis nyomorult,hogy lehet valakit megkap,és még fizetni sem kell érte!! :/

Egyszóval ne magad hibáztasd csak!!

Egy normális férfi,az ilyet egyből kiszúrja,és kulturáltan kezeli a helyzetet!!

Fel a fejjel,ILYEN TÖBBET ÚGYSEM LESZ!! ;)

2013. ápr. 18. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
0%
MIért akar mindenki megbocsájtani magának és másoknak?Jó így is.
2013. ápr. 18. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

"bocsájt"= büntetést elenged


"bocsát"= útnak indít, ill. egyéb kifejezések, állandósult szókapcsolatok mint "álmot bocsát a szemére", "merőlegest bocsát az egyenesre" (matematikában)vagy Uram bocsá'!


92%-os magyar érettségit írtam és az ELTE jogi karán diplomáztam, de azért köszönöm a tanácsod, magam is kiemelt fontosságúnak és jelentőségűnek tartom a nyelvművelést, és az anyanyelvi kultúránk ápolását, és örömömre szolgál az, hogy van, aki ezt még rajtam kívül így gondolja. :))

2013. ápr. 18. 18:52
 8/16 A kérdező kommentje:
természetesen köszönöm szépen az összes többi támogató, megértő hozzászólást is :)
2013. ápr. 18. 18:55
 9/16 anonim ***** válasza:

Ne a múlton tépelődj!!!Felejtsd el az akkori dolgokat és csak előre nézz vissza ne!!!Ha mostanára amúgy jól alakultak a dolgaid akkor meg nem kell ezeken a múltbéli dolgaidon agyalni!Én is sok olyat csináltam amit nem kellett volna és nem vagyok rá büszke,de nem akarok ezen meditálni!!!

Te se tedd!!!!!:-)

2013. ápr. 18. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező a 8-as hozzászólás nagyon ott van :DDDDD

Kérdésedre válaszolva úgy látom, hogy ezt elkönyvelted egy hibának. Viszont ezután benneragadtál abban, hogy ezt nem kellet volna, viszont nem tudod megváltoztatni a múltat. Az én abszolút szubjektív véleményem az, hogy ebből a körből úgy lehet kijönni, hogy először mondjuk eljársz heti rendszerességgel valami sportra, ahol sok ember van. (Akár barátnőkkel együtt, ha esetleg abban a két évben megismerkedtél olyannal, akivel szívesem mész ilyen helyre, de egyedül is simán nekivághatsz.) Érdekes megfigyelni a többi embert, hogy hogyan viselkedik, illetve ha picit nyitottab vagy akkor beszélgetni is.

Szóval valami új ismeretségek után kellene nézned.

Illetve sport közben elfáradsz, és addig sem ezen rágódsz, egy idő múlva fittebbb is leszel, emiatt is jobb lesz a közérzeted. Azután vagy közben pedig tessék csak nézegetni a srácokat, és eljátszani a gondolattal, hogy milyen lenne, ha ő lenne a barátod, el tudnád-e képzelni.

Aztán majd alakulnak a dolgok.


Összefoglalva, attól még, hogy egyszer hagytad, hogy megtörténjen Veled egy rossz dolog, attól még Te igenis egy értékes ember vagy. Amint látom a magyar nyelv használatában is jeleskedsz ;) Szóval ne a múltból táplálkozz, hanem előre nézz, hogy mennyi jó dolog vár még rád, és tegyél is értük!

2013. ápr. 18. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!