Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megvolt az első szex. Ti mit gondoltok?
Igazából semmi extra nem történt csak megbeszéltük egy lánnyal hogy ő is kipróbálná meg én is és nem volt normális hely, autóval elmentünk valahova. Én eléggé féltem, hogy elrontok valamit vagy ilyesmi de ahogy néztem ő nem volt annyira félős már nagyon akarhatta. Először csak beszélgettünk egymás mellett, hogy ki hogy képzelte el meg ilyenek aztán mondta, hogy húzzam le a nadrágom. Hát ez volt ez első megválaszolatlan kérdésem, hogy csak az egyiket vagy az alsót is. Mindegy, levettem mindent egyben. Aztán elkezdte markolászni meg így játszadozni vele és bekapta és fura volt de igazából arra számítottam, hogy majd pár másodperc alatt elélvezek de szerencsére bírtam :D Aztán ilyet szólt, hogy nagyon nagy a szerszámom és fél, hogy fájni fog meg óvatos legyek meg ilyenek. Én nyugtatgattam meg azt hittem csak hülyéskedik de bizonygatta, hogy az nagy. A többit nem mesélem el itt, de nem volt gond, vigyáztam rá de majdnem emiatt meghiúsult a történet.
Lányok! Lehet olyan, hogy valakivel azért nem fekszetek le mert nagy a farka? Vagy ez annyira nagyon befolyásoló tényező? Szerintem amúgy nem nagy.. picit talán nagyobb az átlagnál de szerintem semmi extra és emiatt eléggé elszomorodtam azért :/ Szóval mennyire is számít?
Az csak mese, hogy minden lány a 20 centis farokra bukik.
F
A hossznál a vastagság fontosabb. A kezedben elfér egy ceruza, de egy bowling golyó már nem. Nekem is megvolt az első. És asdig fájt ameddig megszoktam a vastagságot. Első aktusnál a férfiak hímvesszője is megnő, hisz szűk helyre dugja. Van aki első sexnél nem is vérzik.
16/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!