Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sokan vannak akik 20 felett szexelnek először?
Engem zavar hogy a sulis időszakomból kimaradtak a lányok, biztos jó lehet suli után találkozni, meg nyári szünetet együtt tölteni.
De én akkor elfogadtam azt hogy nekem úgy sem lesz barátnőm mert én visszahúzódó voltam aki úgy sem kell a lányoknak de így utólag zavar.
Valóban sokan vannak, de szerintem is a többség 20 előtt elveszti a szüzességét. Pláne a mai világba.
De a mártír szerepet (a tipikus “nekem úgyse lesz senkim, senki se szeret, egyedül halok meg”) jobb minél hamarabb elhagyni.
Ezen nem kell szorongani, mert egyrészt a fiúk közül többen, mint az emberek gondolnák, másrészt csak egy negatív spirálba kerülsz, és még 30 évesen is szűzen találod magad.
Én se kellettem a lányoknak tini koromban (én voltam a pattanásos jófej, akit mindenki bírt, csak dugni nem akart vele), de 20-on túl jöttek az arany évek, amik visszaigazoltak, elég jó kis sikerélményekkel (ami nem feltétlenül a partnerek mennyiségét jelenti, hanem azt, hogy akit akartam, azt általában meg is hódítottam).
nekem is kimaradtak, úgyhogy a húszas éveim közepén pótoltam (nem a nőzésre gondolok, hanem amit te is írtál, hogy suli után vagy szünetben összejönni, megélni együtt minél több mindent)
igazából leginkább csak amiatt sajnálom, mert egy időben sokat búslakodtam emiatt (nem kellett volna). amúgy viszont sokkal gazdagabb és teljesebb egy felnőtt párkapcsolat. egy alkalmas partnerrel megélhetsz mindent, amit kamaszkorodból hiányoltál, és még egy csomó minden mást is (nekem tökre nem hiányzik a középsulis időkből például a csóróság, vagy az, hogy még a családom nyakán éltem és egy csomó mindenben ők dirigáltak)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!