Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Lányok, ti erre hogyan reagáln...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti erre hogyan reagálnátok? 20/F

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden.

Volt egy lány barátom, akivel terveztünk is összeköltözni, és ő sokszor mondta, hogyha összeköltözünk szexelni fogunk, mindenféle kifogások miatt. Ezen kívül sem volt nagyon titkos, hogy akarná velem, azonban tudta jól, hogy én nem akarom egy baráttal. Aztán összevesztünk, pontosabban megharagudtam rá és sosem kért bocsánatot, pedig wgy kimondottan jogos dologról volt szó. Ez most picit gyerekesen hangzik, de maradjunk annyiban, hogy a barátaiddal nem igazán bánik így az emberrel, de idegenekkel sem igazán. A lényeg az, hogy ez több mint fél éve volt, nyár végén pedig visszacseréltük a cuccainkat, bármiféle viszály nélkül, azonban kínos volt az egész. Viszont, most, hogy nem vagyunk barátok, én benne lennék. Baráttal nem szeretem, ezt tudja.

Lányok, ha ráírnék megkérdezni, hogy van-e párja, és ha azt mondja hogy nem, megmondani neki őszintén, hogy mit akarok az nagyon gusztustalan? Mármint, fogalmam sincs, hogy én miként reagálném erre, nemhogy más. (Továbbá, bármiféle véleményt meghallgatok, köszönöm 💚)



2022. dec. 29. 17:00
 1/10 anonim ***** válasza:
82%
Elhajtanálak a bús3.14csába.
2022. dec. 29. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
82%
Én is elküldenélek a fenébe. Ezt te se gondoltad komolyan? 😊😊
2022. dec. 29. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
De, egy picit😅
2022. dec. 29. 17:11
 4/10 anonim ***** válasza:
80%
Akkor gondold át mégegyszer. 😅
2022. dec. 29. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
93%
Elég gusztustalan.
2022. dec. 29. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
71%

Egy nővel sosem illik így viselkedni.

Szegény magába kereste a hibát, hogy nem elég jó stb stb.

Most meg már jó volna.

Cérnán rángatni egy nőt nagyon illetlen.

2022. dec. 29. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
86%

Eléggé gusztustalan húzás volt ez így. Biztosan hogy nem.


A lány elvesztette feléd a bizalmát! :)

2022. dec. 29. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
19%
Nincs ezzel semmi baj, írj rá. A lány volt gusztustalan, hogy barátként le akart veled feküdni.
2022. dec. 30. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 Oldfire ***** válasza:
79%
Ez a hajó már elment. Felesleges azon gondolkozni, ki volt a hibás. Nézz másik partner után.
2022. dec. 30. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
66%
Nőként én is csak baráttal szexelnék, aki tudom, hogy figyel rám, idegennel nem, olyannal aki meg még kifejezetten nyomatékosítja is, hogy nem vagyunk barátok meg pláne nem. Erről rögtön az jut eszembe, hogy nem tudsz teljesíteni és ezért nem szeretnél baráttal szexelni, hogy ne menjen tönkre emiatt a barátság.
2022. dec. 30. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!