Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Ilyen esetben ti mit tennétek?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen esetben ti mit tennétek?

Figyelt kérdés
A barátnőmmel 3 hónapja vagyunk együtt és eddig egész jól megvoltunk. Már az első hetekben gyakran voltunk már nagyon közel ahoz hogy lefekszünk, nagyon kívántuk egymást, de aztán mégsem, csak petting volt...azt mondta hogy még egy kicsit várjunk. Én mondtam persze, néhány hónap belefér még. Most a napokban viszont kijelentette hogy az elkövetkezendő időkben, (legalább 1év) még egyáltalán nem akar, sőt olyanokat se engedett meg hogy a nadrágjába nyúljak amit eddig lazán, sőt még akarta is. Ő elég mélyen vallásos, én alig, és sokáig, (lehet h még mindig), úgy tartotta hogy házasság előtt nincs szex. Lehet hogy az elején azért engedett hogy nehogy otthagyjam rögtön már. Mindketten szűzek vagyunk amúgy. És azt mondta azért várjak hogy jobban megismerjen engem, hogy biztos legyen benne hogy tényleg szeretem és nem csak d*gni akarok vele. De ha nem akar akkor meg minek kezdeményez párkapcsolatot? Ráadásul mindketten nagykorúak vagyunk már egy ideje, tehát a kor sem tarthatja vissza. Én viszont nagyon szeretem őt és nem birom ki anélkül mellette tovább.

2015. aug. 15. 15:34
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
En dobnam a csajt...
2015. aug. 15. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Ha mindketten szüzek vagytok, akkor nehogy már ne bírd ki azt a kis időt, amíg igent mond. Várni is tudni kell. ;)
2015. aug. 15. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
1 évet? Nem sok az?
2015. aug. 15. 16:10
 4/8 anonim ***** válasza:

Már ne haragudj meg,de a barátnőd elég álszent.

Az elején hagyja,hogy a gatyájában nyulkálj,felizgat,..elhúzza a mézes madzagot,aztán mégse???


Ha az elején konkrétabban kijelentette volna,akkor oké.de így?

Hát,nem tudom.

Szerintem ülj le vele beszélgetni még1x komolyan.Mit,miért tett akkor így,és mit akar.Te tudod a saját határaidat,hogy tudsz-e várni.


20/L

2015. aug. 15. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
#3 hát igen
2015. aug. 15. 16:44
 6/8 anonim ***** válasza:
Nekem volt egyszer hasonlóm. De az rám uszította az anyját. Prédikált nekem, hogy a szex nem minden? Onnantól így már rövid lett az út a szakításig.
2015. aug. 15. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
akkor mondd meg neki, hogy ez neked nem pálya egy normális párkapcsolatba beletartozik a szex is jó nem arról kell szólnia napi 24-ben de főleg ha már elmúltatok 18 kicsit hülyeségnek tartom egy évet várni... vagy akk mondja meg az elején h nem dugunk egy évig és akkor tudod hogy ez van... főleg ez hogy az elején meg engedte... meg ha 3 hónapig együtt vagy vele akkor az már szerintem nem arra megy ki hogy megdugjad, hanem vele is akarsz lenni... arról nem beszélve hogy sok lány úgy veszti el a szüzességét hogy megerőszakolják, inkább örüljön, hogy neki van erre egy értelmes jelöltje...
2015. aug. 15. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 KJUsul ***** válasza:
Okos lány, hamar ki fog derülni, hogy tényleg szereted-e vagy magadnak is csak hazudsz és valójában csak birtokolni akarod. A kettő ugyanis nem ugyanaz!
2015. aug. 17. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!