Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » A sokáig tartó szexhiány és...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A sokáig tartó szexhiány és kudarcok miatt eltűnhet a nemi vágy? Elsősorban hozzám hasonló helyzetben lévő fiúk, férfiak tanácsát várom, akik későn kezdték a szexuális életüket!

Figyelt kérdés

23 éves vagyok, és az a gondom, hogy a szexuális vágyam gyakorlatilag eltűnt. 23 évesen lett az első barátnőm, előtte igazából sosem sikerült semmit elérnem a lányoknál. És azt vettem észre az évek múlásával, hogy a nemi vágyam az így folyamatosan csökkent. 15-18 évesen még az egekben volt, állandóan a csajokra gondoltam, reggelenként felhúzva ébredtem, spontán izgalmi állapotba jöttem minden ok nélkül.


Most meg a reggeli keménység már évek óta nincs, a nők nem váltanak ki belőlem fele akkora hatást sem, mint régen. Olyan, mintha úgy húszéves korom körül azt mondta volna az agyam, hogy „minek ez a vágy, úgyse fog kielégülni, inkább szüntessük meg”.


Most van barátnőm (4 évvel fiatalabb), és azt reméltem, hogy majd ő visszahozza a vágyat. De nem! Jelenleg gyógyszert kell szednem ahhoz, hogy szexelni tudjak. És bár még az elején sokkal jobban izgalomba jöttem, de már most ez is csökken a gyógyszer ellenére is. Megkérdeztem, mi volt az előző kapcsolatában, és kipuhatoltam, hogy ott „még csak nem is kellett várni két menet között”. Nálam meg kb. a második menet se mindig jön össze, nemhogy várakozás nélkül kettő!


A legrosszabb az egészben, hogyha mondjuk 17 évesen én is elkezdtem volna a nemi életet, akkor biztos vagyok benne, hogy most semmi problémám nem lenne!


Mit tehetnék, hogy egészséges szexuális vággyal rendelkező férfivá váljak?



2016. dec. 1. 07:52
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
100%

hatmillió kutatás kimutatta már, hogy a férfi hormonszintek 16-20 évesen tetőznek, ráadásul ebben a korban még nem fejlődtek ki az agy bizonyos racionalitásért felelős részei, ezért viselkedik a legtöbb fiú kanos kutyaként ebben az időszakban, aztán elmúlik.

Tehát a hipotézised téves.

2016. dec. 1. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:

És tudod, hogy én, és sokan, akik hasonló sorsúak, mit meg nem adnánk, ha mi is átélhettük volna a "kanos kiskutya" korszakban a szexuális örömöket? Ha kiélhettük volna magunkat abban a korban, amiről mondhatjuk, hogy az embert egy életre meghatározza?


Amikor képesek lettünk volna még órákig megállás nélkül, vagy akár egész nap/éjszaka szexelni...ráadásul minden ösztönösen ment volna, akkor még az emberben nincs az a tudat, hogy "mostmár teljesítenem kell", mivel még viszonyítási alap sincsen. Csak önfeledten élvezni a testiséget.


Egy életre elég töltetet adott volna.

2016. dec. 1. 08:47
 3/32 anonim ***** válasza:
87%
Úgy csinálsz mintha 50 éves lennél. 24 vagyok és ugyanolyan vágyam van, mint 5-8 évvel ezelőtt. Fordulj orvoshoz, mert fiatal vagy és nem normális, hogy gyógyszer kell a szexhez.
2016. dec. 1. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:

*3-as, te mikor veszítetted el, mióta élsz aktív nemi életet?


Nyilván azért fordultam orvoshoz, hogy derítse ki, hogy van-e szervi bajom. Többször voltam vérvételen, és különböző vizsgálatokon, de soha nem találtak semmi problémát.


Ja és szexuálpszichológusnál is voltam, de csak a pénzem húzta le, érdemben segíteni nem tudott.

2016. dec. 1. 09:24
 5/32 anonim ***** válasza:
100%

Sürgősen fordulj szexológushoz. A gyógyszerszedést hagyd abba.


A hipotézised szerintem helytálló – ha nem élsz rendszeres szexuális életet, főleg ha pornófilmekre maszturbálsz, úgy érezheted, hogy elmúlt a nemi vágyad.



Néhány tipp:


- pornónézést, maszturbálást sürgősen hagyd abba. Véglegesen. Ha nem bírod, nézd, de ne élvezz el!!!


- ha van túlsúlyod, add le.


- sportolsz?? Járj edzőterembe. Heti 2 ugrabugra (kocogás, ugrókötél) meg 3 súlyzózás csodákat tesz


- kajádon változtass. Plusz tömj magadba vitaminokat, 1000-es C-t meg valami jobb (Biotech, Scitec) multivitamint


- szedj cink tablettát


- alszol rendesen??? Aludj!!! 8 órát naponta.


+1 menj el néha prostizni. Ők majd rendbe tesznek.

2016. dec. 1. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
Én 37 vagyok! És engem is sok kudarc ért. Volt barátnőm megcsalt és azóta csak kamus lányokkal sikerült el keznem ismerkednem! És már nekem is kezd el menni a kedvem a lányoktól, és a szextől is! De még így is kívánom a szexet! Mindig kanos vagyok :D És gyakran szoktam arra kelni éjjel hogy áll a farkam! De annyira hogy színte már idegesít! :D És volt amikor vagy fél óráig nem akart lenyugodni és adig vissza se tudtam aludni :D De amikor van barátnőm akkor mindig nagyon kívánom! Majd ha lesz barátnőd akkor vissza fog térni a nemi vágyad! Kezdjél el sportolni ,gyúrni! Atól el kezd termelődni a hormon színt,és még jobban is fogsz tetszeni a csajoknak!
2016. dec. 1. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 A kérdező kommentje:

5-ös, a szexológus miben más, mint a szexuálpszichológus? Hogyan tudna segíteni?


- Nem nézek pornófilmeket, már rég leálltam a pornónézéssel. Az elmúlt egy évben szerintem kb. 3-szor néztem bele ilyen filmekben. Viszont akkor úgy érzem én is, ideje beszüntetni az önkielégítést is jódarabig.


- Nincs túlsúlyom, normál testalkat vagyok, korábban vékony voltam.


- A sportolást úgy érzem tényleg érdemes lesz bevezetni az életembe, heti 2 konditermezést valahogy beszorítok az időbeosztásomba!


- Sima multivitamint szoktam szedni és 500 mg-os C vitamint. Lehet akkor egy ideig átállok a nagyobb dózisra.


- Az alvás pedig ha nem is 8 óra, de 7-et azért igyekszek.


- És az utolsó tanácsod, a prostizás az, amit leginkább úgy gondolom, hogy eddig még sosem csináltam, de ideje lesz igénybe venni. Mert nem normális, hogy fél éve nem változik a helyzetem, csak inkább romlik.


Köszönöm mindenkinek a válaszát, mindenkiét hasznosnak találtam, és zöldet nyomtam rá!

2016. dec. 1. 09:38
 8/32 A kérdező kommentje:
*6-os: hát éppen ez az, hogy van barátnőm már fél éve, és nem jött helyre a problémám. A gyúrás mondjuk ártani tényleg nem árthat!
2016. dec. 1. 09:41
 9/32 anonim ***** válasza:
Bocsi most látom hogy írtad hogy van barátnőd! Hát nekem egy fiatal lánytól mindig kő kemény szokott lenni! Elég ha meg őlel és már attól áll a farkam :D Viszont amikor 28 éves voltam akkor volt egy szexi 16 éves barátnőm! ÉS volt 2 hónapig olyan hogy nem akart állni! Én is el mentem orvoshoz,és mondta hogy semmi bajom! Mondta hogy a fejemben kell rendet rakni! Aztán kipróbáltam a Dragon power potencia növelőt, szex előtt kell be venni! És a barátnőm csak nézett! :D Ő nem tudta hogy be vetem! És kérdezte hogy mitől áll ennyire? :D Az a lényeg hogy onnantól kezdve már ment kapszula nélkül is! Lehet hogy sokat agyalsz valamin! Vagy idegeskedsz, depi, ezek a dolgok okozhatnak szexuális problémákat!
2016. dec. 1. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
100%
szerintem neked idegeid meg minden ,olyan szinten tönkretették a tesztoszteronszinted , hogy már nagyon lent van korod ellenére is ... 23 éves vagyok én is , 2 havi adag androgél kúrát csináltam, és azóta teljesen más minden...sokkal jobb a hangulatod , feldobottabb vagy, férfiasabbnak érzed magad, minden más..nemivágyat is erősíti, én javasolnám neked legalább 1 hónapot próbáld ki :) ártani nem árt, és az edzéshez is jól jön
2016. dec. 1. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!