Hogyan mondtátok el a szüleiteknek vagy a barátaitoknak hogy melegek vagytok?

Nehezen, de ez csak ilyen társadalmi megfelelési kényszer, hogy titkolni "kell". Ahogy idősödik az ember, annál jobban lesz*rja mások véleményét.(Ha egészségesen fejlődik a jelleme.)

Az én szüleim elfogadtak, semmiben sem lett más a kapcsolatom velük. Nem néztek rám másképp, vagy utaltak bármire. Volt párom is éveken keresztül. Őt is elfogdaták és kedvelték. Ilyen szempontból nem panaszkodhatok. Viszont így felnőtt fejjel amúgy sem érdekel már a szüleim véleménye, vagy bárki véleménye. Nyilván mindenkinek a saját döntése, hogy kivel szeretné leélni az életét(ha szeretné). Ebbe nem szólhat bele sem a család, sem a barátok, se senki. Meg kell gondolni, hogy mit helyeztek prioritásba. Mi a fontosabb? A saját boldogságotok, vagy mások véleménye? Másokkal fogtok együtt élni(közvetlen környezete, barátok, stb), vagy azzal, akit szeretni akartok? Ezért is hülyeség megfelelni barátoknak akár, meg bárkinek, hiszen nem velük fogtok élni. Nem számítanak úgymond semmit. Köze nincs senkinek senki életéhez. :D Azt meg jól jegyezzétek meg, hogy azok az emberek, akik másokkal foglalkoznak negatívan(homofóbok, irigykedők, gyűlölködők, stb), azoknak saját magukkal van a legnagyobb problémájuk. Mivel azt nem tudják/akarják megoldani, ezért találnak valamit/valakit, akit lehet utálni, hibáztatni. Addig sem kell a saját "nyomorukkal" foglalkozni. :) Ez így volt mindig is. Magyarok meg toplistásak ebben, mivel toplistásak vagyunk a mentális betegségekben. Romlott társadalom, romlott embereket gyárt, amíg nem változtat rajta valaki.

Én nő vagyok de szintén zenész.

19 évesen coming outoltam a családnak, és kicsit ímmel-ámmal, de jól fogadták.

Külföldön élek, menyasszonyom van, és a munkahelyeimen is többnyire tudják. Kivétel pár ilyen átmeneti, ahol nem volt érdemes mondeni, mert csak pár hónapot voltam ott.

A barátnőm jóban van a szüleimmel, és kettőnk családja közül az enyém az elfogadóbb.

Anyám mióta megtudta, hogy összeházasodunk, összeillő esküvői ruhákkal bombáz.

Szal ja, van ilyen is.

32/N/L

20 éves voltam, épp a szülinapomon történt. Nem bírtam tovább hazudozni és magamban tartani a dolgot, úgy éreztem becsavarodok, megzizzenek a titkolózástól és a mellébeszéléstől. Délelőtt szülinapozás volt a szűk családon belül, anyu, apu, tesó (lány tesó: húgom), én. Estefelé anyuval a konyhában álltunk az asztal mellett és közösen szendvicseket készítettünk vacsorára. Beszélgettünk. Szépen óvatosan előhoztam neki a meleg témát és nagy nehezen kiböktem, hogy hát akkor ez van. Sík idegbe voltam. Az első reakciója nagyon váratlan volt, a kezében lévő szendvicset az asztalhoz vágta dühből és beszaladt a szobába sírni. Zokogott. Apám hazajött este a munkából, látta milyen állapotban van anyu, megkérdezte tőle mi ennek az oka, anyu elmondta neki is. Akkor már ketten együtt sírtak. Na mondom, f@sza, ezt jól megcsináltam. Kellett nekem mondani. Inkább maradtam volna csendben, ez most mind miattam van. Aztán még hetekig, de lehet hogy hónapokig ilyen volt a hangulat otthon. Szomorú, levert, sírós. Nagyon-nagyon lassan oldódott a feszültség. Sokat beszélgettünk a témáról, hogy megértsék mi is ez valójában. Tele voltak előítéletekkel, elutasítással, negatív gondolatokkal, kételyekkel és kérdésekkel. Nagyon sok idő kellett, míg elszálltak belőlük ezek az előítéletek.

A következő szülinapomra egy olyan tortát kaptam tőlük, amin nem 21 szál gyertya volt, hanem csak egy. Kérdeztem tőlük, hogy miért egy szál gyertyát tettek rá? Azt mondták azért, mert 1 évvel ezelőtt született meg az a fiuk, akit előtte soha nem ismertek igazán. Akkor "születtem újjá" a számukra. Aztán a 22. szülinapomra kettő, a 23.-ra meg három szál gyertyás tortát kaptam (és így tovább). Tehát elkezdték 20 éves koromtól (az "újjászületésemtől") elölről számolni az éveimet. :)

Ma már senkinek nem probléma a családban a melegségem (de eleinte nagyon-nagyon nehéz volt mindenkinek). Anyu ma már lelkes lmbt támogató (nem aktivista, de kiáll a melegek mellett, ha valakit igazságtalanul bántás ér vagy kirekesztő mondatokat hall valakitől). (Apu már nem él sajnos.)

Tesómnak nem volt ilyen heves a reakciója, tulajdonképpen úgy csinált, mint ha meg sem hallotta volna. Nem csinált belőle ügyet. Sem negatívan nem reagált rá, sem pozitívan. Viszont érdekes, hogy azóta csak olyan pasikkal ismerkedik/randizik/jár, akikben nincs semmiféle előítélet a melegekkel szemben. Nála az ismerkedéskor kizáró ok lett, ha valaki "homofób" megjegyzéseket tesz. Ilyen srácokkal azonnal szakít, nem hoz be a családba homofób olyan embert.

Aztán a család után jöttek a barátok. Nekik SOKKAL könnyebb volt elmondani és kivétel nélkül mindegyikük sokkal jobban is fogadta. Más egy baráti viszony, mint egy szülő-gyerek vagy tesó-tesó kapcsolat. A barátaimmal nekem sokkal könnyebb és gördülékenyebb volt minden. Sokat segítettek a támogatásukkal. Hálás vagyok nekik ezért. :)