Miről szól a Két nővér című film?

Először is előre kell bocsájtanom, hogy a következőekben leírtak elolvasása a film megnézése előtt alapvetően tönkreteszi annak élvezetét, sőt a film összetettsége okán ajánlatos elolvasása előtt legalább kétszeri megtekintése, hiszen az általa kiváltott hatás egyik legfőbb forrása a drámai vonal mellett az, hogy a nézőnek saját magának sikerül összeraknia mit is látott. Ez a film kiemelkedő a horror műfajában, de mivel ezt a művészfilmekhez hasonló – bár Kelet-Ázsiában talán megszokottabb - képi esztétizálásával, időnként lassú építkezéssel, és a műfajon belül bonyolultnak mondható történettel rendelkezik, ezért nem csoda hogy megosztó, és könnyen befogadható tömegfilmnek nem nevezhető alkotás (tehát nem várható az, hogy az egyszerűbb történetvezetésű amerikai filmeken felnövő átlagnéző 8-10 pontokkal szórja meg).

***Rohadt nagy SPOILER***

Alapszituáció és a múlt:

A látottak összerakásához elsődleges fontosságú az, hogy megértsük a film mintegy 3 napot átölelő „jelenidejében” a házban csak Su-mi és az édesapja tartózkodik (kivéve az ebédlős jelenet két vendégét) egészen addig a pontig, mikor Eun-joo (a „mostoha”) megérkezik azt követően, hogy az apa felhívja őt a lány újbóli összeomlását érzékelve (a telefonálós jelenetekben is vele beszél). Su-mi őrületének okát a film végi flashekből és a korábban elrejtett utalásokból ismerhetjük meg: édesanyja valamilyen betegségben szenved, esetleg súlyos depressziós ezért egy ápolónőre, Eun-joora van szükség a kezeléséhez. Ő a film leírásaiban szereplő ”mostoha”, akivel az apának lehetséges hogy viszonya volt (és ez vezet az anya öngyilkosságához), de valószínű az a variáció is, hogy a nőnek valójában soha nem volt kapcsolata az apával, csupán Su-yeon megbomlott elméjébe ragadt bele ez a tévképzet (és teszi őt a képzeletében „mostohává”). Su-mi és huga Su-yeon között rendkívül erős, szeretettel teli kapcsolat van, feltehetőleg ezt erősíti az is, hogy mivel a dél-koreai hagyományos felfogásban a nő feladata a gyerekek nevelése, és ezt az anya nem képes ellátni, Su-mi ösztönösen védelmezi, óvja a kisebbet. Eu-jooval viszont rendkívül feszült a kapcsolata – ennek forrására nem tér ki a film, de ez nem is szükséges, mi is ismerjük azt a légkört, amikor két erős, öntörvényű nőt összezárnak. Az ebből következő tragédia viszont már koránt sem vidám, a film egyik legerősebb, a nézőt leginkább gyomorbavágó jelenete az, amikor a lány eszét vesztve az anyja holttestét látva magára borítja a szekrényt, a bepánikoló Eu-joo pedig hagyja a lányt megfulladni, pusztán azért hogy kicsinyes, embertelen bosszúból megbüntesse Su-mi egy összeszólalkozás után. Gonosz lenne, mint egy mesében? Nem, a film korántsem ilyen egyszerű, ha pszichológiai szempontból nézzük, márpedig a Két nővér kikényszeríti ezt, ha rádöbbenünk, hogy nem is horrort láttunk.

Az összeroppanás:

Az ember sokféleképpen dolgozhat fel egy tragédiát, ennek pedig egy egész különleges és kevésbé ismert módját mutatja be a film. Egyes kritikákban, a fórumokon általában elintézik azzal, hogy Su-mi pusztán hallucinál, vagy őrületét összekeverik a skizofréniával, a tudathasadással pedig egészen másról van itt szó, és az jelenetek megértése szempontjából ez nem mellékes. Vannak olyan emberek akik rendkívül erős, képszerű képzelőerővel rendelkeznek, szeretnek álmodozni, és hajlamosok az önhipnózisra – ha egy ilyen embert gyermekkorában rendkívül erős trauma ér, elképzelhető, hogy azzal úgy küzd meg, hogy „leválasztja, disszociálja az emléket a tudatáról, és abból egy új személyiséget hoz létre”. Ilyenkor a „személyiség(ek) saját emlékanyaggal és rájuk jellemző viselkedésmóddal rendelkeznek… attitűdjeik, magatartásuk élesen eltér egymástól… és általában nem tudnak egymásról” (Attkinson: Pszichológia – disszocatív v. többszörös személyiség 164. o.) Su-mi édesanyja, de elsősorban húga halálát képtelen feldolgozni, elmenekül a valóság elől, és lényegében létrehozza magában Su-yeon személyiségét, majd pedig, mivel egyedül ő sejti Eu-joo bűnösségét a lány halálában, a nő iránt érzett gyűlölete, az elmegyógyintézetben valószínűleg vele folytatott képzeletbeli monológok, illetve a nő démonizálása végül az előzőekben ismertetett módon életrekelti benne a harmadik személyiséget. A film elején látható kórházi jelenet lényegében bármikor megtörténhet, akár a főidőben zajló események előtt, akár jóval utána is, az orvos kulcsmondata a fent leírtakra utal („Megmondaná nekem, hogy kicsoda?” – értsd, most melyik személyiséggel beszélek a három közül). A film akkor kezdődik, amikor Su-mi úgy tűnik valamelyest felépült a traumából, és ideiglenesen hazaküldik az elmegyógyintézetből, de ez a mentális betegség az esetek többségében gyógyíthatatlan, a lány arra ítéltetett, hogy újra és újra, minden esetben egyre távolodva a valóságos eseményektől végigjátsza magában a tragédiát– mert úgy érzi ő is felelős a húga haláláéért (erről majd később).

Három nap

A fentiek már sokat segítenek a film jelenidejében zajló történések megértésében, ahol az események nagy része valójában csak Su-mi tudatában, illetve a széttöredezett személyiségek közötti kommunikációban zajlik le (beleértve a szellemeket is). A külső szemlélő – az apa – csupán értelmetlennek tűnő monológjaiból, időnkénti éles viselkedésváltozásaiból (amikor kirúzsozza a száját és befekszik az apa ágyába, vagy az ebédlőjelenet, ahol a „mostoha” személyiség a többiek számára nem valóságos történetet ad elő) sejti, hogy a lány még nem épült fel, a végső jelenetekben mikor pedig a dolgok addig fajulnak, hogy Su-mi önveszélyessé válik, felhívja az ápolónőt (a valódi Eu-joot) és visszaviteti őt az elmegyógyintézetbe. Su-mi szenvedéssel teli, őrlődő belső világa első látásra rendkívül zavaros, az őrület leginkább az álmokhoz hasonló asszociatív, képi nyelvezettel fejezi ki magát, az egyes jelenetek (az akasztott asszony szelleme, a hűtőben talált csirkefej, az azonos ruhasor a szekrényben stb…) megfejtése további gondolkodásra sarkall. Én ezeket most nem írnám le, ellenben itt egy link egy nálamnál jóval fanatikusabb kollégától, aki több mint 15X nézte meg a filmet, és vette a fáradságot, hogy ezeket is végiggondolja.

[link]

Én csupán az ominózus szekrényt emelném ki, ami a tragédia után a pincébe kerül, a lány hallucinációiban viszont a múltnak megfelelően a szobába van, jelezve hogy azok a jelenetek, amikben az is szerepel nem történnek meg a valóságban. Még két kulcsjelenetet emelnék ki, melyeket félre szoktak érteni. Az első, amikor az apától megtudja, hogy a húga halott – a néző pedig esetleg arra a következtetésre jut, hogy akkor Su-yeon egy szellem, de mint már fent leírtam nem az. Ugyanerre a tényre minden valószínűség szerint az elmegyógyintézetben is felhívták Su-mi figyelmét az ápolás során (tehát nem először hallja, de újra és újra kitörli tudatából a valóságot). A második részlet, ahol megkéri a „mostohát”, hogy ölje meg, ez nem fizikai halált jelent: Su-mi személyisége a szenvedés miatt lényegében lemondana az öntudatáról, ha nem érkezne meg a valódi Eun-joo, valószínűleg a „mostoha” személység válna hosszú időre dominánsá a lány testében (a gyilkosság csak jelképes ebben az esetben).

Bűn és bűnhődés

A film igazi drámája második megnézésre – mikor az ember már nagyjából sejti mire megy ki a játék – nem Su-yeon vagy az édesanyjuk halála, sokkal inkább az, amit a tragédia Su-mival tett. Önmagába zárva hordozza az áldozat, és a „bűnös” személyiségét, és mintegy emberi testbe zárt purgatóriumban egyedül szenvedi végig azt, ami miatt elsődlegesen magát érzi bűnösnek (hiszen megakadályozhatta volna húga halálát, ha nem a „mostohával” folytatott kicsinyes vitával foglalkozik). A valódi Eun-joo a film jelenidejében már más személynek tűnik mint a múltban, valószínű, hogy ő is megjárta a lelkiismeret kálváriáját, az ő karaktere mutatja a legtöbb szeretetet a lány felé (hiszen ő tudja igazán min és miért is megy keresztül). Az őt a film vége felé érő büntetés (a szekrényből kimászó lény) valóságosságáról lehetne vitatkozni, én részemről úgy gondolom az őrületbe ismét visszahulló Su-mi tudatában zajlik le a jelenet, amit jól jelez az emeleten ismét feltűnő szekrény (bár ez csak egy lehetséges értelmezés).

A film utolsó képkockái beleégnek az ember tudatába – a lány visszapillant a házra, de öntudatlanul nem csupán otthonától, édesanyjától, a szeretett húgtól búcsúzik – mi tudjuk már akkor – hogy az ép elméjétől is.

Bocsi, hogy hosszú voltam, de az egyik legnagyobb filmélményem. Elég összetett film , figyelni kell amikor nézi az ember, ez nem egy olyan film, amit csak úgy " félszemmel" néz az ember :) . Énis sokszor kb. 4x néztem meg , mert nem értettem én se , de minél többször néztem végig, egyre jobban rajzolódott ki, miről is szól a film.

Remélem sikerült elmagyaráznom :)

*elnézést , néhány helyen lehet,

hogy felcseréltem a két nővér nevét :S