Kinek melyik Twin Peaks jött be és miért?Régi (1/2) évad? Vagy az új ?(3)

Kisebbségben leszek, de nekem a harmadik évad a kedvencem.

Persze az első évad is tökéletes, és a második évad első fele is, viszont ahogy Lynch kiszállt belőle félúton, számomra majdnem akkora minőségbeli zuhanás történt, mint a Trónok harca utolsó évadainál, miután kiderül ki a gyilkos, majdhogynem nézhetetlen lett a sorozat és csak az utolsó rész hozta vissza a kezdeti színvonalat, Lynch és Frost visszatérésének köszönhetően.

A harmadik évad viszont a szememben úgy ahogy van perfekt, tökéletes kulminációja Lynch négy évtizedes munkásságának, szintetizálja az egész életművet a Radírfej kezdeti indusztriális horrorjától a Lost Highway-Mulholland Drive-Inland Empire trilógia szétforgácsolt struktúrájú látomásáig az identitás és a világ kiismerhetetlenségéről, közben viszont előre is mutat a filmek és sorozatok közti határt elmosó produkciójával, ti. a harmadik évadot Lynch egyetlen egybefüggő, 18 órás filmként vette fel, amit csak azért oszottak fel epizódokra, hogy le lehessen adni televízióban, Lynch mai napig kiáll amellett, hogy a Twin Peaks: The Return bizony egy film, hasonlóan vélekedik ebben a kérdésben a Brit Filmintézet, rengeteg filmesztéta, na meg Jim Jarmusch is, aki 2019-ben az elmúlt évtized legjobb filmjének nevezte, ahogy a legendás francia szaklap, a Cahiers du Cinéma is, és bevallom, én is hasonlóképp vélekedem.

Persze megértem azokat is, akiknek nem nyerte el a tetszését, elvégre tényleg nagyon más a régi sorozathoz képest, attól eltérően Lynch most teljesen szabad kezet kapott, így egy radikálisan elborult dolog sült ki az egészből, ami jóval nyomasztóbb, horrorisztikusabb és kísérletezőbb, míg az eredetire jellemző bájos humort kispórolta belőle, sokkal inkább a Tűz, jöjj velem! folytatása, mint az első kettő évadé.

Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent értettem belőle, de erről Lynch esetében felesleges is beszélni, nem létezik teljesen racionális megfejtése a filmjeinek, főleg az 1997-től számított kései korszak alkotásainak, aminek az új Twin Peaks nemcsak egy újabb darabja, hanem tetőpontja is. Szinte már klisé, de a filmjeit nem érteni, hanem érezni kell.

Az újat nem láttam.

A règit nagyon szerettem.

1

Akkor lett volna film a 3. évad, ha azt csinált volna belőle.

#3

Persze, lehet mondani, hogy sorozat, mivel epizodikusan adták le a nézőknek, ebből a szempontból nyilván annak számít, de a készítésének körülményei és a szerkezete inkább a filmeket idézi, mint a hagyományos sorozatokat.

A sorozatokat nagyon ritkán szokta egy ember írni és/vagy rendezni. A Breaking Bad epizódjait Vince Gilligan mellett legalább tíz ember írta és csak öt epizódot rendezett belőle személyesen (a második évadból például egyet sem), David Simon meg konkrétan egyetlen részt sem rendezett a Drótból. A True Detective első évada, vagy a Big Little Lies már közelebb állnak az új Twin Peakshez, előbbit Nic Pizzolatto írta és Cary Joji Fukunaga rendezte, utóbbinál szintén egyetlen író-rendező páros volt a teljesség kedvéért hozzátéve, hogy a Big Little Lies két évadja között történt egy váltás, Jean-Marc Vallée-t Andrea Arnold követte a direktori székben, de mindkét évad esetében az epizódokat kizárólag ők rendezték. Ez már emlékeztet a harmadik Twin Peaks-évadra, amit kizárólag Lynch rendezett és az összes epizódot Frosttal közösen írta. Amiben viszont különböznek az a struktúra.

Még a hosszú, egybefüggő történetet elmesélő sorozatok esetében is élesen el lehet egymástól különíteni az epizódokat. Az epizódoknak saját forgatókönyve van, saját narratív ívvel, aminek van határozott eleje, közepe és befejezése, ami általában egy drámai cliffhanger szokott lenni, felkészítve a következő epizódra. Ezt fel lehet ismerni az előbb felsorolt sorozatok esetében, ahogy mondjuk a Trónok harcánál is. Ezért is röhögte ki mindenki David Benioffot és D.B. Weisst, amikor egyszer azt nyilatkozták, hogy a Trónok harca szerintük egy 70 órás film, miközben világosan látszott, hogy ez egy hagyományos epizodikusan felépülő széria, és azért fogadták el elég sokan amikor Lynch mondta ugyanezt az új Twin Peaks-ről, mert látszott a végeredményen, hogy ezt tényleg szó szerint kell venni.

Az epizódoknak nem volt külön forgatókönyve, az egészet egyetlen gigantikus szkriptből forgatták, aminek köszönhetően a részeknek nincs rendes narratív szerkezete sem, egymást szabálytalanul követő, véletlenszerű jelenetekből állnak, amik csak akkor állnak össze (már amennyiben Lynch esetében lehet ilyesmiről beszélni), ha az egész 18 órát figyelembe vesszük, ebből kifolyólag az epizódoknak nincsen eleje, közepe és vége, ha levennénk a stáblistákat és intrókat, zavartalanul folynának egymásba. Ezt elnézve nagyon is hihető Lynch állítása, hogy egyetlen 18 órás filmként vette fel az egészet, amit utólag szabdaltak fel epizódokra.

Nem véletlen, hogy hatalmas és izgalmas vitákat okozott a kritikusok és filmrajongók körében a besorolása, a Brit Filmintézet és az egykor a francia új hullámot megszülő Cahiers du Cinéma például filmnek nevezte és beválogatták az éves, illetve évtizedes toplistájukba, ahogy a legendás filmkritikus Jonathan Rosenbaum is filmként tartja számon. 2019-ben a World of Reel 250 kritikus és filmkészítő szavazata alapján állított össze egy listát a 2010-es évek legjobb filmjeiről, a Twin Peaks: The Return egyedüli "sorozatként" szerepel rajta, 2018 elején a MoMa - igaz, három egymást követő nap folyamán, több órás blokkokra osztva - filmként prezentálva vetítette le nagyvásznon. Természetesen vannak olyanok is, akik sorozatként tartják számon, ilyen pl. a Vulture ismert kritikusa, Matt Zoller Seitz, meg az IndieWire szerkesztősége.

Jobban belegondolva a Twin Peaks: The Return sorozat ÉS film, a kettő közötti átmenet, aminek köszönhetően a 2010-es évek talán legjelentősebb mozgóképes teljesítménye. Az évtized folyamán rengetegszer temették a filmeket, mondván, hogy a sorozatoké a jövő, erre itt van egy 18 órás avantgárd agymenés, ami filmként lett megírva, megrendezve és sorozatként lett bemutatva, mindkét médiumot felhasználja és a kettő végig viaskodik benne egymással: az epizódokra való felosztás egyszerre árt és használ is neki, mivel készítésekor Lynch látványosan nem vette figyelembe a tévés konvenciókat, nem érdekelte, hogy fel lesz bontva kisebb egységekre, aminek köszönhetően az élmény leginkább arra hasonlít, amikor megszakítanak idegesítő reklámokkal egy filmet, viszont ez a felszabdaltság teszi egyáltalán még befogadhatóvá ezt a kolosszális méretű posztmodern rémlátomást, négy-öt óránál nagyobb adag már inkább őrjítő lenne, ahogy a "mindössze" háromórás Inland Empire is már egészen megterhelő élmény tud lenni, pedig az is egy jól sikerült műve Lynchnek, legalábbis szerintem. Ez a fajta kettőség pedig rendkívül izgalmas alkotássá teszi, persze nyilvánvalóan nem csak ez figyelemre méltó benne, de többek között ezért is tartom az elmúlt legalább két évtized egyik legérdekesebb alkotásának.

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]