Madarak gyújtják fel az épületeket?
Csak egy jelenet ugrik be, de akárhogy töröm a fejem, nem tudom miben láthattam. Film vagy sorozat volt.
Annyi rémlik, hogy madarak lábára valamit kötöttek ami égett és ahogy leszálltak a fészkeikbe azok kigyulladtak, így az épületek is lángra kaptak.
Talán középkorban játszódik, talán egy rabot akartak így kiszabadítani... De nem biztos.
2 napja jutott ez a jelenet az eszembe és azóta nem ugruk be, melyik filmben, sorozatban volt és már kezd idgesíteni, mert hiába töröm rajta a fejem :)




válasza:Lehet, hogy Olga kijevi fejedelemasszonyhoz (890-969) volt köze a szóban forgó jelenetnek.
"946-ban nagyobb sereggel indított nyílt hadjáratot. Nyikon szerint fővárosukat, Iszkorosztenyt először sikertelenül ostromolta, ezért hadisarcként minden házból három galambot és három verebet kért, amit a drevljánok örömmel teljesítettek. Ezután Olga katonái kénnel átitatott szalagokat kötöttek a madarak lábára, amit meggyújtottak. Amikor a madarak hazaszálltak, felgyújtották az egész várost. A menekülő lakosokat a kijevi katonák elfogták, egy részüket megölték vagy rabszolgaságba vetették, a többiekkel súlyos hadisarcot fizettettek."
1984-ben jelent meg róla egy film de nem találtam benne ilyen jelenetet.
Legenda Olga hercegnőről (1984).
A chatgpt-t kérdeztem és ezt a választ adta ő is :)
De biztos, hogy nem vele kapcsolatos, mert még soha nem hallottam erről a hercegnőről és gondolom, ha ő lenne, beugrott volna a történet.
De köszi! :)
Kapcsolódó kérdések:
Tíz év körüli gyermek drága szervátültetésre vár. A család egyik barátja rendőr, aki a hivatalos utat járja segítséget remélve. A többi barát más utat választ a pénzgyűjtésre. Szabadidejükben épületeket másznak meg, ugranak...
Mostanában nagyon megtetszett az urbex és szívesen megnéznék elhagyatott helyeket. Baján tud valaki ilyen helyeket? Egy ismerősöm a sugovicahotelt ajánlotta, arról esetleg tud valaki információt?
A discoverin ment régi elhagyatott gyárakat, épületeket kerestek fel bejárták sajnos csak enyi re emlékszem?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




