Nektek mi a véleményetek Mel Gibson filmjeiről?

Nekem nagyon tetszenek, meglepő, hogy egy színész ilyen jó rendező.

Ott van például a Rettenthetetlen, ami azon kívül, hogy milyen ismeretlen témát dolgoz fel, nagyon hiteles és pontos korképet is ad. Azt leszámítva, hogy bár a lázadók igen, de maga Wallace nem volt paraszt (előkelő küllemű nemes volt), maga a történetvezetés részletekig menően pontos, és a jelmezek, csatajelenetek realisztikussága is elismerésre méltóak.

Vagy ott van a Katonák voltunk, ami szerintem a legjobb vietnámi háborús film. Szintén pontos képet ad, nem elfogult, a vietnámi tisztikart becsületes, egyenes gerincű félnek mutatja be, és szinte ámulok a realisztikusságán, mint például amikor a félrecsúszott napalmtámadásból megpróbálják kihúzni a sebesülteket, és a lábszárról konkrétan véletlenül lehúzzák a húst, úgy, hogy a csont ottmarad. Elképzelésem sincs, hogyan voltak képesek ezt kivitelezni, de hihetetlenül visszaadja a frontélményt. Realisztikus, de szakít a látványra törekvő hollywood-i klisékkel, hogy áthajt egy teherautó egy buktatón, és lángcsóvák törnek fel belőle, vagy egy kézigránáttól összeomlik egy fél ház és kigyullad. A valóságot tükrözi.

Vagy ott a Patrióta, amit még nem láttam, de részleteit igen az interneten. Állítólag nagyon nacionalista hangulatú (szerintem Mel eléggé ellenségesen kezelheti az angolokat, ezért forgatta le anno a skót lázadás történetét is, majd az amerikai függetlenségi harcot itt), de akik kritikával írnak róla, azok is elismerik, hogy "baromi élethű házak égnek el, baromi élethűen".

És valóban, az ember szinte érzi a történelem szagát, ahogy azokat a képeket látja. Általában a filmeknél az a baj, hogy a díszlet "túl új", semmi ránc a függönyön, sem por a képkereten, sem folt a ruhán, és a tapéta is olyan, hogy látszik rajta, max 2 napja rakhatták fel. Az ember nem hiszi el, hogy itt valóban lakik valaki.

Ezzel szemben a Patriótában a házak berendezésében minden a helyén van: megszürkült csipketerítő, nagymama képe a falon, de seprű is a sarokban, kávéfőző a sparhelten, sárgás függöny, és minden, ami visszarepít minket 150-200 évvel korábbra. Még az ablakra is figyeltek, hogy megtörje a fényt hullámos felületével, nem modern, jóminőségű sík legyen. De nem volt opálos, azaz nem egy régi ablakot tettek be, hanem valószínűleg külön ezért legyártották korabeli módszerekkel. Az ember csak ámul.

És akkor ott van még a Passió is. Na, az olyan, mintha valaki effektíve filmre vette volna Jézus megkínzatását és kivégzését, és ahogy az ostorozás közben felszakad a hús. Az ember szinte nem is tudja, film-e, vagy valóság, amit lát. És ez a nagy tett a filmművészetben: elhitetni a nézővel, amit mutatnak.

Ezenfelül a Biblia ezen részének szinte szó szerinti adaptációja, másfelől a régészeti és történészeti eredményekre is gondosan figyeltek (a rómaiak jellegzetes háromfarkú szeges ostorral verik, a tenyerébe négyszögletű, fej nélküli szöget vernek - nem a maifélét, hanem kifejezetten olyat, mint amit annak idején használtak), és ami még megdöbbentő, hogy az egészet héber és latin nyelven forgatták le (bár ez néha komikus, például mikor Pilatus latinul kérdez, és Jézus héberül válaszol.)

Emberi mondandójában is nagyon tetszenek a filmjei, amiket közölni akar velük. Például a Katonák voltunkban az ember az egyenruha mögött. Az apa, aki a gyerekeivel és a szerelmével akar lenni. Aki felelősséget érez a csapatáért, és minden egyes elesettnél belül vívódik önmagával.

Nektek mi a véleményetek?