Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Ezek melyik filmek?

Ezek melyik filmek?

Figyelt kérdés

Az egyik arról szól, hogy egy fekete férfi tengerésznek megy, de a fehérek kinézik onnan, és mindenki szívatja. Egyszer megmenti egy fehér társát (illetve, ez mintha a film elején lenne, mikor még csak szakácsként (?) dolgozik a hajón.) Egy jelenetben pedig valami feljebbvalójával versenyez, hogy a búvársisakba töltött vízben ki tudja tovább visszatartani a levegőt.


A másik filmben egy riporternek (?) közvetítenie kell a tél végét jelző mormota felébredését, és elege van már ebből a felhajtásból. Azonban azt a települést egy hóvihar teljesen elzárja a külvilágtól, és nem tud kijutni onnan. Ráadásul minden áldott reggel ugyanaz a ,,mormotás" nap kezdődik újra. Csak úgy tud kiszabadulni ebből az örök körforgásból, hogy elkezd kedvesen bánni a többi emberrel.


És van még egy, a legkevésbé erre emlékszem. Az alapkoncepció az, hogy egy nyugdíjas pár a lottósorsolást nézi, és kiderül, hogy a telitalálatos szelvény birtokosa ugyanazon a településen lakik, ahol ők. Ezért nekiállnak kideríteni, hogy ki nyerte meg a pénzt.


Bocsánat a megfogalmazásért, meg benne van a pakliban, hogy bizonyos dolgokra rosszul emlékszem, de remélem, a lényeget sikerült leírnom. ^^



2014. szept. 17. 18:46
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
A második a Groundhog day, a többivel sajnos nem tudok segíteni.
2014. szept. 17. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

1. Férfibecsület (Men of Honor, 2000)


2. Idétlen időkig (Groundhog Day, 1993)

2014. szept. 17. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
3, Lottózsonglőrök (1998) ?????
2014. szept. 17. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Igen, ezek azok! *-* Köszönöm szépen mindegyik választ.
2014. szept. 17. 20:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!