Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Akik látták A Szürke ötven...

Akik látták A Szürke ötven árnyalata filmet: Mi a véleményetek róla?

Figyelt kérdés

Nekem irtó nagy csalódás volt. Elolvastam mind a három könyvet, és szeretem is őket, mert érzelmileg hatottak rám. Régóta vártam, hogy milyen lesz a film, az előzetesek, bemutatott jelenetek alapján ezerszer jobbra számítottam, de legalább egy közepes szint elvárható lett volna. Reméltem, hogy a film a könyv stilisztikai hibáit (valljuk be, eléggé köznyelvi, néhol vontatott, a fordítás meg még ront is rajta) kijavítja, előrevetíti a romantikus végkifejletet, tompítja a bántalmazás sugallatát. Erre Anából egy hebrencs libát csinálnak, Christian pedig színtelen bájgúnár lesz. (Röhej, hogy egyébként a színészek tehetségesek.) Hovatovább, ezen túl semmit nem tudunk meg róluk, nincs jellemfejlődés, történetfelépítés, a vágás pedig valószínűleg a legrosszabb, amit életemben láttam. Mintha pár perces reklámfilmek képkocái lennének egymás mellé dobálva, a kohéziós erő gyakorlatilag nulla. Nincs egy rendesen kidolgozott, érzelmi töltettel rendelkező jelenet, nincs történet sem. Ha már az érzelmekre nem hat, legalább erotikus lehetett volna, de ezek a jelenetek is unalmasak, majdhogynem nevetségesek voltak. Nálunk gyakorlatilag a mozi a film felét végignevetgélte a gyenge poénok miatt. Vígjátékot csináltak egy drámából. Egyedül a látványvilág volt jó, de az ugyebár vajmi kevés. És én még azt hittem, hogy a szinkron lesz a legnagyobb baja! Megdöbbentő, hogy így össze lett csapva. A következő részeket maximum letöltöm, reménykedve, hogy jobb lesz a rendezés stb., de kizárt, hogy pénzt adjak ki rá. Részemről maradok a könyveknél.

Ez az én véleményem. Nektek mi a benyomásotok.



2015. febr. 14. 17:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
76%

Én a film első negyedére nem tudtam rendesen koncentrálni, mert rettenetesen irritáltak a szinkronhangok. Kellett vagy 15 perc mire az agyamat túltettem rajta, hogy ilyen rosszak...Ezért legközelebb csakis feliratosan fogom újranézni. Én nem éreztem Christian irányításmániáját és azt sem, hogy Ana annyira agyalna, hogy aláírja-e a szerződést vagy sem. Valahogy nem éreztem a súlyát a dolognak. Több olyan rész kellett volna, ahol bemutatják, hogy Christian milyen tekintélyt parancsoló. Hiányzott az e-mailezgetés közbeni aláírás (elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holding Inc.), mert azért ez elég durván jelzi, hogy nem a szomszéd kissráccal van Ana kapcsolatban. Zavart, hogy Christian többször is csak Anának szólította Anastasiát, mikor a könyvben folyton és direkt a teljes keresztnevén szólította őt. Az erotikus jeleneteken meglepődtem, nem számítottam arra, hogy ilyen sokat mutatnak a színészek. Kicsit kellemetlen volt egy teltházas vetítőteremben nézni, így szintén nem tudtam rendesen megfigyelni és a jelenetekre koncentrálni (majd ha egyedül újranézem :)). Anán az első perctől nem láttam, hogy szégyenlős lett volna. A mellékszereplők tényleg mellékek voltak, senkiről nem tudtunk meg semmit, a legtöbb arcára már nem is emlékszem.

Mindenesetre én várom a folytatásokat és azt is, hogy egyedül, feliratosan még egyszer végig tudjam nézni a filmet. Szerintem majd akkor tudok teljesebb véleményt adni. Van egy sejtésem, hogy a legtöbb érzelem a szinkron miatt nem jött át...

2015. febr. 15. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
76%
nekem már a könyvben lévő párbeszédek furák voltak na azt angolul a filmben színészek által kimondva még furább :D a magyarra lefordított szinkront meg sem említeném. Félreértés ne essék nem azt mondom ,hogy rossz az egész csak...fura :)
2015. febr. 15. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
92%
Nekem a könyv tetszett, bár távol áll tőlem ez a fajta szex. A sok negatív kritika ellenére nekem tetszett a film is.
2015. febr. 15. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
57%

Én Londonban néztem eredeti nyelven és nekem tetszett. A csaj meglepően jól alakította a szerepet, és még szimpatikusabbá is tette nekem Ana-t mint a könyvben volt, ahol egy fárasztóan okoskodó libának képzeltem. A férfi karakter viszont a könyvben volt számomra vonzó, a filmben nem volt egy olyan nézése sem, amiről leesik a bugyid, csak egy aberált milliomos volt számomra. A lakótárs, Kate szerepére borzalmasan ronda és öreg nőt választottak (hány éves az valójában??), na az nem tetszett. És kicsit eltúlzottra sikeredett az a jelenet is amikor Christian félrelöki José-t. De amúgy voltak jó poénok, Ana hangja valóban remegett amikor kellett, és együtt tudtam vele érezni.

Ja még egy dolgot hiányoltam, hogy a filmbe nem rakták bele a Flower duettet. De egyébként rendben volt.

Csajos film, pasiknak nem ajánlom. A párom is végigszenvedte. Nálam olyan 10/7-8közötti.

2015. febr. 16. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim válasza:
79%
Én nem olvastam, 40 közeli nő vagyok, férjemnek is és nekem is nagyon tetszett.Ismerősök közül akik olvasták a könyvet, sokan kevesellték a szexjeleneteket a filmből.(És ezen sokat gondolkodom a sok negatív kritika miatt, hogy ezek a negatív kritizánsok is valami vad pornóra számítottak.... ) Én totál át tudtam érezni a lány érzéseit, olyannyira, hogy a végén, amikor megveri őt a srác még én is könnyezni kezdtem, annyira átjött Ana lelki összetörtsége :( :( :(
2015. febr. 16. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim válasza:
85%
A könyvek nekem is nagyon tetszettek, és alig vártam a filmet. Az előzetesek alapján szerettem bele a sztoriba, ezért is kezdtem el olvasni a könyveket. A film nekem nagyon nagy csalódás volt. Egész végig az volt az érzésem mintha még mindig az előzeteseket nézném. Hiányoltam a kohéziót én is, szaggatott volt. Az első fél órát kifejezetten untam, mivel a jelenetek nagy része már az előzetesekben benne volt. Szerintem a karakterek elég semmilyenre sikerültek. Ana abszolút nem így jelenik meg a könyvekben, a filmben semmi magyarázatot nem kapunk rá, hogy egyáltalán miért megy bele a kapcsolatba. A Christiant alakító színész külsőleg szerintem tökéletesen passzolt a szerepre, viszont ő a film egésze alatt semmilyen fejlődést nem mutat, nem lesz szimpatikusabb, holott a könyvben azért lényegesen szimpatikusabb (szerintem), legalábbis a végére. Kifejezetten zavart, hogy egyes jeleneteket poénosra kreáltak (például amikor a szerződést tárgyalják, vagy amikor a nappaliban táncolnak). Ugyanúgy a végén hiányoltam, hogy a srác csak úgy hagyta elmenni a lányt, holott a könyvben azért könyörgött, hogy maradjon, s a férfi szereplő részéről is érződött a fájdalom. A filmben ez főként Anara korlátozódott. A szexjelenetek sem voltak kifejezetten szexik. Összességében az zavart, hogy nem lett sem romantikus, sem szexi, sem fejlődéstörténet, sem túl drámai (leszámítva a végét, de aki olvasta a könyveket,azt különösebben a vége nem viseli meg)
2015. febr. 17. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
# 6/6 Rokonlelkek vagyunk.
2015. febr. 17. 22:09
 8/12 anonim válasza:
44%
Egy nagy szar az egész :)
2015. febr. 18. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim válasza:
6%
En a konyvet most kezdtem el olvasni a film miatt, mert nagyon megerintett a tortenete. Ha erdekel 12 vagyok. Nekem nagyon tetszett a filmes varom a folytatast. Nem ertem a sok hulye kritikat, de eretlenek vagytok ha nem ertitek a film lenyeget. Szeggyellem magam h olyanokkal leallok mint ti. Nojjetek fel!!!!
2015. febr. 20. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Olvastam mindhárom könyvet, le sem tudtam tenni őket amíg végig nem értem. Az előzetes alapján jó filmnek tűnt, de hatalmas csalódás volt a film, rémesen gyenge.
2015. febr. 21. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!