Hajrá skacok! C. sorozat. Emlékszik valaki?
Én emlékszem rá, néztem belőle pár részt. Tipikusan gyerekeknek készült, ma már nem tetszene.
A 2000-es évek elején szinte csak videóra lehetett felvenni a részeket és sokan csak maguknak vették fel, de internetre nem tették fel. Ha későb megismételte volna valamelyik csatorna, akkor most fent lenne a neten.
Én kicsit ellent szeretnék mondani a célközönséget illetően. A sorozat elejét nem momdanám feltétlenül csak és kizárólag gyerekeknek valónak. Inkább egy résznél történik hasadás, amikor a tartalom gyerekessé válik.
Az eleje sok mindent foglal magába és a végére két tippem van, hogy miért lesz más. Vagy annyi történetet elhasználtak már, hogy nem jutott más az eszükbe vagy túl töménynek bizonyult a gyerekeknek.
Az elején is próbálják gyerekbaráttá tenni, de maguk a problémák nem feltétlenül azok. Még felnőttkent is sok egymás után megnézni az első 10-20 epizódot, vagyis nekem annak tűnt, annyira intenzív, hogy éppen megoldódik egy konfliktus és máris jön a következő. Nem csak túl sok dolog történik, de a sok gond egy idő után leamortizálja a nézőt. Ez persze nem teszi rosszá, én többször megnéztem. :)
Viszont azt aláírom, hogy amikor jön az ufó, onnantól már a felnőttek nehezen azonosulnak a történettel, az egész történet onnantól inkább a gyerek képzeletét mutatja be, nem pedig valósághű történetet.
Sok történetet elhúznak, kevésbé intenzív, de ismétlődő, ez is unalmas egy felnőttnek, de a gyereknek egyszerűbb.
Arról nem is beszélve, hogy felnőttként másképp látja a karaktereket is az ember, például Marisol túlzott ragaszkodása szerintem túllépi a "még csak gyerek" kategóriát. Nem életszerű, hogy pl depresszióba essen egy 7 éves kislány, mert a tanárnője el tervez menni. Néha inkább obszesszív-kompulzívnak tűnik és szerintem pár más karakternél is vannak hasonló hibák, amiket a felnőttek nem érzékelnek súlyos problémák gyökereinek. Ez pedig egy felnőttet nem szögez a sorozat elé.
Összegezve nem feltétlenül csak gyerekek élvezik, de azzal számolni kell, hogy aki az elejétől nézi a végéig, az egy idő után érezni fogja a hasadást. Persze annyira nem olyan durva, én néha nevettem egyes gyerekes részen is, pmert jó poénok vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!