Regényrészlet : Mi a véleményetek?

1. fejezet : JED

Hajnalodott az Amazonas folyó deltája felett. A nap lassan kúszott fel az égre, aranysárgára festve a fákat, az ébredező erdőt. A bőgőmajmok karéneke betöltötte az esőerdő minden zugát, ébresztőt fújva állatnak, embernek.

Jedet a reggel már a folyó partján találta. Nézte a lassan tovahömpölygő folyamot, mint már annyiszor gondolataiba mélyedve szinte nem is hallotta a körülötte életre kelt erdőt. Rossz előérzete volt. Nagyon rossz.

Ez a hely volt számára a nyugalom szigete. Ennyi év után sem tudta megunni a monumentális fákat, a színes óriás testű papagájokat, a bogarakat, csúszómászókat.

Az előérzete elől menekült ide.

Hirtelen megváltozott az erdő. A madarak csapatosul felreppentek, a bogarak és a kígyók eltűntek, hatalmas árnyék vetődött Jedre, eltakarva a felkelő napot :

- Nem csak én aludtam rosszul ? – üdvözölte Firek – et.

„ Megéreztem, hogy baj van, Te sem alszol” – sárkányával különleges kapcsolatban álltak már egész kis kora óta. Jed hallotta amit Firek gondolt, persze csak, ha sárkánya is úgy akarta.

Jed épp 6 éves lett, mikor édesanyja Carmina egy férfival jött haza, nagyon titokzatosan viselkedtek.

- Ez itt Olaf. Nagyon sokat fogsz tanulni tőle, figyelj minden szavára és soha, jegyezd meg soha ne szegülj ellen – mutatott a férfira.

- Értettem – válaszolt megszeppenve. Jed nem értette, hogy ki ez az Olaf és miért kell neki szót fogadni.

Minden nap reggel Olaf keltette, kivitte őt az Amazonas partjára, végeláthatatlan történeteket mesélt sárkányokról, hősökről és tetteikről. Közben Jedet folyamatosan edzette. Minden nap, kivétel nélkül két kilométeres futással kezdték, délig kardforgatást, harcművészetet tanultak, ebéd után szabadot kapott és segíthetett édesanyjának a ház körül.

Sokszor sírt, egy-egy kimerítő, agyonhajszolt nap után, főleg mikor kisebb volt, anyjához futott menedéket keresve.

- Nem bírom tovább – zokogta anyja szoknyájába.

- Bírnod kell fiam, nagy dolgokra vagy hivatott, ne becsüld le a képességeidet. Szívós vagy és az idő múlásával kevésbé fog fájni.

Édesanyja kemény szavai elszomorították őt, de tudta, hogy hallgatnia kell rá, hisz ezen a világon más nem létezett a számára akitől segítségett várhatott. Édesapjára csak nagyon halványan emlékezett, négy éves lehetett mikor meghalt, nem is ismerte. Édesanyja nevelte és később Olaf, a tanítómester csatlakozott, aki a harcművészetek mellett írni és olvasni is megtanította. Szigorú ember volt, csak foghegyről és ritkán dícsért. Ennek ellenére Jed kötődött hozzá és tudta, hogy tanítómestere is szereti őt, apja helyett apja volt.

Éveket töltött azzal, hogy nevelte, irányította őt. Mellette állt minden bajban, akkor is mikor először szeretett bele a falubeli kislányba és akkor is mikor megsérült vagy csak éppen rossz volt a kedve. Jed nem ismerte Olaf családját, soha nem beszélt róluk, ha kérdezett is felőlük, tanítómestere arca elelhősödött és órákig nem szólt. Beleveszett a saját emlékeibe. Így Jed megtanulta, hogy kerülje a témát és véletlenül se utaljon a családjára.