Leírnátok szóról szóra Harry Potter és a halál ereklyéi könyv epilógusát?

Ctrl+c

Ctrl+v

Tizenkilenc evvel kesıbb

Az ısz mintha a vartnal korabban erkezett volna. A szeptember elsı reggele csipıs es

aranylo volt, ahogy a kis csalad a hatalmas, koromtol feketellı palyaudvarra igyekezett.

A forgalomban veszteglı autok es a jardan setalok lehelete csak ugy csillogott a napfenyben. Ket

bagoly huhogott ingerulten a csomagok tetejen, az egyik kocsit tolo edesapa karjaba kapaszkodva

pedig voros haju, konnyes szemő kislany kullogott a batyjai utan.

- Nemsokara te is mehetsz veluk – nezett le ra Harry.

- Csak ket ev mulva! – szipogta Lily. – En most akarok!

A tobbi utas furcsallva meregette a baglyokat, ahogy Harryek a kilenc es tizedik

vaganyokat elvalaszto korlathoz igyekeztek. A fiuk ujrakezdtek a kocsiban kirobbant vitajukat,

Albus hangja minden zajon tul is tisztan kivehetı volt:

- Nem! Nem leszek mardekaros!

- James, hagyd az ocsedet! – szolt rajuk Ginny.

- Csak annyit mondtam, hogy barmi megeshet – vigyorgott James a fiatalabb fiura. –

Semmi baj nincs azzal, ha esetleg a Mardekarba ke…

Ahogy elkapta az edesanyja pillantasat, inkabb elharapta a mondat veget.

A Potter csalad megerkezett a kilenc es tizedik vagany koze. James pimasz vigyorral

nezett vissza az occsere, majd atvette apjatol a kocsijat, es futasnak eredt. A kovetkezı

pillanatban pedig el is tőnt a szemuk elıl.

- Ugye irtok majd nekem? – kerdezte Albus, kihasznalva, hogy a batyja nem hallhatja.

- Ha akarod, minden nap – felelte Ginny.

- Na azert ne minden nap… - vonakodott Albus. – James szerint a legtobben havonta

egy levelet kapnak…

- Heti haromszor irtunk neki is – mosolygott Ginny.

- Nem kell elhinned mindent, amit a batyad mond. Szeret ugratni – tette hozza Harry.

Apa es fia egymas mellett indult neki a kocsival. Albus ugyan osszerezzent, de ahelyett,

hogy nekiutkoztek volna a korlatnak, atjutottak a tőzpiros Roxfort Expressz altal eregetett

tejfeher gızben uszo kilenc es haromnegyedik vaganyra. A kod nem csak a jarokelıket, de

James-t is teljesen elnyelte.

- Hol vannak? – nezelıdott Albus izgatottan, ahogy a korulottuk allok a vaganyhoz

igyekeztek.

- Meg fogjuk talalni ıket – biztatta Ginny.

A gız megis tul sőrő volt hozza, hogy tisztan ki lehessen venni az arcokat. Megfosztva a

gazdaik latvanyatol, a hangok meg hangosabbnak tőntek. Harry mintha Percy-t hallotta volna,

amint epp a seprőkkel kapcsolatos szabalyokrol tarsalog valakivel, es orult, hogy nem kell

megallnia, koszonni sem…

- Nem ık azok, Al? – kerdezte Ginny.

A legutolso kocsi mellett negy alak bontakozott ki a kodbıl, am az arcuk csak akkor valt

lathatova, amikor Harryek egeszen kozel ertek hozzajuk.

- Sziasztok – sohajtott fel Albus megkonnyebbulten.

Rose, aki buszken feszitett az uj, roxfortos talarjaban, szelesen vigyorgott vissza ra.

- Rendben ment a parkolas? – kerdezte Ron Harrytıl. – Mert nekem igen! Hermione

nem akarta elhinni, hogy valaha letehetem a mugli jogositvanyt. Azt mondta, legfeljebb, ha

megbővolom a vizsgaztatot!

- Ugyan! – kerte ki maganak Hermione. – Biztosra vettem, hogy sikerulni fog!

- Egyebkent tenyleg meg kellett bővolnom a fickot – sugta oda Ron Harrynek, ahogy

egyutt a vonatra emeltek Albus ladajat. – Mindig elfelejtek a tukrokre nezni, de hat minek az, ha

ott a sok erzekelı-bőbaj a kocsimon?

Amikor visszaertek a peronra, Lily es Hugo, Rose occse epp izgatottan talalgattak, vajon

melyikuk melyik hazba kerul majd, amikor vegre ık is roxfortosok lesznek.

- Egy pillanatra se aggodj emiatt, de ha nem a Griffendelbe kerulsz, inkabb haza se

gyere…

- Ron!

Lily es Hugo jot nevettek ezen, Albus es Rose viszont nagyon elkomorodott.

- Nem mondta am komolyan – nyugtatta a gyerekeket Ginny es Hermione, Ron azonban

mar nem rajuk figyelt.

- Na nezd, ki van itt – biccentett a fejevel a tıluk nem sokkal odabb allo harom alak fele.

Draco Malfoy nyakig gombolt fekete kabatban allt a felesege es a fia mellet. A

hatrafesult haja csak meg jobban hangsulyozta a hegyes allat, a fia pedig epp annyira hasonlitott

ra, mint amennyire Albus Harryre. Ahogy eszrevette ıket, Draco kimerten bolintott, majd

elfordult tıluk.

- Szoval ez lenne a kis Scorpius… - mormolta Ron. – Rosie! Edesanyad eszet orokolted,

ugyhogy nagyon szeretnem, ha minden tantargybol lealaznad a sracot!

- Az eg szerelmere, Ron! – szolt kozbe Hermione komolyan, de mosollyal kuzdve. –

Meg el sem kezdtek a sulit! Ne uszitsd ıket egymas ellen…

- Jol van, jol van, sajnalom – adta meg magat Ron, de nem birta megallni, hogy ujra

szoljon: - De azert csak ne baratkozz vele tul sokat, Rosie. Weasley nagyapa sosem bocsatana

meg, ha aranyverőhoz mennel…

- He!

James megszabadulva a kocsitol es a csomagjaitol, hirekkel megpakolva tert vissza

hozzajuk.

- Itt van Teddy! – mutogatott maga moge levegı utan kapkodva. – Epp most lattam! Es

kepzeljetek, epp Victoire-ral csokolozik!

Lathatoan csalodott, hogy a felnıttekbıl nem valtott ki nagyobb lelkesedest a hir.

- A mi Teddy-nk! Teddy Lupin! Es a mi Victoire-unk! Az unokatesonk! Azt mondtak…

- Odaalltal mellejuk beszelgetni? – sohajtott Ginny. – Mint a nagybatyad, de

komolyan…

- Azt mondtak, Teddy kikiserte Victoire-t. Es elkuldott. Es csokoloznak! – ismetelte meg

James, hogy ezuttal mindenki tenyleg ertse.

- De jo lenne, ha osszehazasodnanak… - sohajtotta Lily. – Akkor Teddy tenyleg a csalad

resze lenne…

- Igy is heti negyszer nalunk vacsorazik – vetette kozbe Harry – Miert nem koltozik csak

hozzank, es tudjuk le a dolgot, hm?

- Megkaphatja az en szobamat! Nem baj, ha Albusszal egy szobaban kell aludnom…

- Azt mar nem. Meg nem akarjuk lebontani a hazat – jelentette ki Harry komolyan. – De

mindjart tizenegy van, jobb lesz, ha felszalltok – tette hozza a regi orajara pillantva, amely

egykor Fabian Prewett-e volt.

- Ne feledd, hogy csokoltatom Neville-t – olelte meg Ginny James-t.

- Anya! Nem csokoltathatok egy tanart!

- De hat olyan reg ismered…

- Igen-igen! De nem setalhatok be gyogynovenytanra es csokoltathatom! – forgatta a

szemeit James, majd hogy az edesanyja butasagait kiverje a fejebıl, az occsehez fordult: - Majd

talalkozunk, Al. Figyelj oda a thesztralokra!

- Lathatatlanok! Azt mondtad, lathatatlanok!

James csak nevetett, majd eltőrt egy gyors puszit es egy olelest a szuleitıl, es felugrott a

vonatra. Az ablakon at lattak, ahogy futtaban a baratai fele integet.

- Nem kell felned a thesztraloktol, teljesen artalmatlanok – nyugtatta Harry Albust. – Es

ugysem fogattal mentek, hanem a csonakokkal.

- Karacsonykor varunk – puszilta meg Ginny a kisfiut.

- Szia – olelte meg Harry is. – Ne feledd, Hagrid jovı penteken var. Ne piszkald

Hoborcot. Ne parbajozz, amig nem tudsz. Es ne hagyd, hogy James ugrasson!

- Mi lesz, ha a Mardekarba kerulok? – suttogta Albus, hogy csak az edesapja hallja, es a

hangjan erzıdott, hogy igy, az utolso pillanatban mindenkepp meg kellett tudnia, amitıl annyira

nagyon felt.

Harry leterdelt, hogy Albus arca egy kicsit az ove fole keruljon. A harom gyerek kozul

egyedul ı orokolte Lily szemeit.

- Albus Perselus Potter – mondta halkan, hogy csak az udvariasan felrefordulo, Rosenak

bucsut intı Ginny hallhassa rajtuk kivul – ket roxforti igazgato nevet viseled. Az egyikuk

maga is mardekaros volt, es valoszinőleg a legbatrabb ember, akit valaha ismertem!

- De ha megis…

- Ha megis oda kerulsz, a Mardekar egy remek diakot nyer veled! Nem szamit, mi lesz,

Albus. De ha neked igen, valaszthatod majd a Griffendelt. A Suveg figyelembe veszi a

dontesedet.

- Komolyan?

- Az enyemet figyelembe vette.

Harry soha, egyetlen gyermekenek sem mondta meg el ezt, es latta is a meglepetest

Albus szemeben. A vonat azonban indulni keszult, ajtok csapodtak be, egyik a masik utan, a

peronon allo szulık pedig igyekeztek atadni az utolso jo tanacsokat, es az utolso puszikat.

Albus is felugrott a vonatra, Ginny pedig becsukta utana az ajtot. Minden ablakon

diakok hajoltak ki, de a peronon allok kozul is sokan Harry fele fordultak.

- Mit bamulnak ennyire? – kerdezte Albus, ahogy ı es Rose a nyakukat nyujtogatva

neztek a tobbieket.

- Ne is torıdj vele, en vagyok ilyen hires – vonta meg a vallat Ron.

A gyerekek felnevettek, a vonat pedig elindult. Harry a kocsi mellett setalva figyelte a

fia vekony arcat, amelyrıl csak ugy sutott az izgalom. Mosolygott es integetett, pedig legbelul

egy kicsit sajnalta, hogy a fia elmegy.

A vonat reg elment, az utolso fustgomolyag is felszallt mar az ıszi egbolt fele, de Harry

keze meg mindig a magasban volt.

- Minden rendben lesz – mondta Ginny halkan.

- Tudom – engedte le lassan a kezet Harry, es szinte ontudatlanul megerintette a

homlokan levı sebhelyet.

Tizenkilenc eve nem sajgott egy pillanatra sem. Minden rendben volt.

The End