Milyen ez a regényrészlet?

Úgy kb a közepéből való. Ha ezt látnátok egy könyv hátulján, mit szólnátok hozzá? És szerintetek milyen a fogalmazásom? Minden értelmes válaszért hálás vagyok! :)

Lihegek. Érzem, ahogy a veríték végigcsorog a hátamon. A levegő szokatlanul forrónak tűnik, és mikor kezemmel a homlokomhoz nyúlok, érzem, hogy egész lényem átforrósodott a rohanástól. Mint egy őrült, úgy robbanok be a konyhába.

- Meg tudom magyarázni! – tör ki belőlem a sikoltás, miközben levegő után kapkodok. A könnyeimtől szinte nem is látom a rám meredő, hitetlenkedő arcokat. – Meg tudom magyarázni – ismétlem nyöszörögve. Alig állok a lábaimon, érzem ahogy megremegnek alattam, de nem akarok összeesni. Görcsösen markolom az asztal szélét és közben üvöltök.

- Meg tudom magyarázni!

Nem. Látom az arcukon, hogy már döntöttek. Nem fognak meghallgatni, mondjak én bármit is, mesét vagy a színtiszta igazságot. Mind szigorúan, átható tekintettel néznek rám, szinte felperzselődök a fekete szemek kereszttüzében. A pánik egyenként uralkodik el a testrészeim fölött. Először a lábaim adják meg magukat, én pedig hangtalanul összeesem. Ezután a kezeim kezdenek el remegni, majd az agyamig is eljut a rettegés. A félelem teljesen elborít. Még soha, még odabent sem éreztem ekkora pánikot. Ott bíztam a szerencsében és Thoth ígéretében, de most esélyem sincs. Azok fognak dönteni a sorsom felől, akik a legjobban gyűlölnek.

Még egy pillantást vetek Jusufra, ám az ő kérlelhetetlen tekintete elszakít bennem valamit.