Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lányok, ti mit csinálnátok a...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, ti mit csinálnátok a helyemben? Kicsit hosszú lesz.

Figyelt kérdés

Már 8. éve ismerem az osztályomat, és most így utolsó évben kialakult az egyik fiú részéről több mint barátság. Eddig csak nagyon jó barátok voltunk, olyan fiú-lány barátság volt az egész. Viszont ez most változott/változik. Feltűnt, nekem és barátnőmnek is, hogy velem feltűnően kedvesen viselkedik a fiú. Minden szünetben odajött hozzánk beszélgetni, megf persze a haverjai is, szóval az összes fiú az osztályból velünk volt. Persze én örültem ennek ahogy barátnőm is, de sosem tudnék többet elképzelni barátságnál egyik fiúval sem jelenleg. A héten facebook-on barátnőm megkérdezte tőlem, hogyha kapnék valakitől virágot milyen virágnak örülnék a legjobban. Én a rózsát mondtam, mert az gyönyörű. Aztán kérdeztem tőle hogy miért kérdezi, de csak azt írta rá hogy "csak úgy..tudod szoktak hülye kérdéseim lenni". Gyanús volt ezt nekem, sosem szokott ilyeneket kérdezni. Ja és ez előtt egy nappal a fiú akinek bejövök, írta fb-n barátnőmnek hogy majd másnap a suliban szerelmi ügyben tanácsokat akar kérni barátnőmtől. Viszont én egész suli időben a barátnőmmel voltam, így a fiú nem tudott vele beszélni, szóval mégis csak fb-n beszélték meg. És akkor ezután kérdezte barátnőm hogy milyen virágnak örülnék a legjobban. Tök fura minden..nagyon titkolózik b.nőm. A fiú pénteken elhívott sétálni, de beteg lettem, így nem mentem, ezért át tettük keddre, szóval kedden elmegyek vele sétálni. B.nőm mutatott két mondatot a beszélgetésükből a fiúval, többet azért nem, mert én is akarom hogy valami meglepi is legyen, ne mondja meg elsőre :D

Az egyik mondat az volt, hogy a fiú írta b.nőmnek hogy most örülne ha ez az egész összejönne, a másik pedig az hogy..hát én nem vagyok magammal meg elégedve, és b.nőmnek is sokszor szidom a kinézetemet, és írta a fiúnak hogy most is szidtam magam..a fiú meg ezt írta rá "gyönyörű alakja van". Mikor ezt megláttam, elkezdtem nevetni :D de amúgy jól esett hogy ilyet írt az alakomról. B.nőm azt mondta hogy a fiú nagy dologgal készül, és napok óta arra vár hogy elmenjek vele végre sétálni.


Én viszont nem érzek a fiú iránt semmit, és ezt barátnőm is tudja, mégis csináltak nekem valami meglepetést. A keddet se túlzottan akarom, mert a fiú bevallja hogy bejövök neki, és lehet még rózsát is kapok..nem tudom:D Nem akarok annyira bunkó lenni vele, hogy lemondom megint a sétát, de fogalmam sincs mit mondjak majd neki ha bevallja hogy bejövök neki. Időt fogok kérni ez biztos, mert át kell gondolnom a dolgokat. Úgy nem akarok vele összejönni, hogy nem érzek iránta semmit, viszont eltudom kettőnket képzelni pl kézen fogva. A suliban is sokszor őt nézem, és ezt is elszoktam képzelni hogy átölel, mert majdnem egy fejjel magasabb nálam, és az tényleg jó érzés lenne ha átölelne :D

Elnézést kérek a sok "barátnőm" szó miatt.


Szóval lányok ti mit tennétek a helyemben? Időt kérnétek tőle? Összejönnétek vele úgy, hogy nem vagyok belé szerelmesek? Mit csináljak most?


Előre is köszönöm az értelmes válaszokat. :)



2015. okt. 4. 09:44
1 2
 1/12 anonim válasza:

Szia:) ugyan ilyen helyzetben voltam en is,csak tavaly elott.

En elkovettem azt a hibat hogy osszejottem a sraccal..(annyi kulonbseg hogy mi oviban meg alsoban szerelmesek voltubk,de felsoben en mar nem)

Na szoval ugye osszejottunk,de par napp mulva megmondtam neki hogy hat sajnalom megse..a fiunak kicsit szarul esett,tudom en is szegyelltem magam..

Aztan ugye ez teliszunetben volt..amikor mentunk suliba nagyon ciki volt,de idovel egyre kellemetlenebb volt,annyira hogy legjobb baratok lettunk..:)

Tanulsag: ha nem erzel semmit,akkor ne akarj ugy jarbi mint en(megbantani a fiut)..varj meg hatha kialakul valami,de ha megse,ne eroltesd:) remelem tudtam segiteni:)

15/L

2015. okt. 4. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Szia. Koszonom szepen. Igen tudtal :)
2015. okt. 4. 10:40
 3/12 anonim ***** válasza:
Én a helyedben összejönnék vele, később lehet hogy megszereted.
2015. okt. 4. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

En mindenkepp adnek egy eselyt neki, ritka mar az ilyen fiu, becsuld meg :)

De azt elarulom honnan fogod tudni,hogy o az igazi. Nem a pillangokbol meg ilhen szarsagokboll hanem abbol,hogy majd megolel ugy fogod magad erezni mintha otthon lennel :)

18/L

2015. okt. 4. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
De en ugy nem akarok vele osszejonni hogy nem vagyok bele szerelmes akarmennyire ritka is az ilyen fiu..😔
2015. okt. 4. 13:26
 6/12 A kérdező kommentje:
Mondjuk egy probat lehet meg er..kitudja. 😃
2015. okt. 4. 13:26
 7/12 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd... Nekem is volt ilyen hogy a srac tobbet erzett en meg semmit sem csinaltam sot inkabb partner voltam abban h o kozeledett felem (hagytam h megoleljen neha egyutt aludtunk) es mostanra mar utal... nem lett jo vege a dolognak es sajnos a vege fele mar nekem is bejott de nem lett belole semmi. Osztalytarsal ugygondolom hogy soha nem szabad kezdeni...
2015. okt. 4. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim válasza:

Szia! Szerintem próbáljátok meg.

De ha úgy gondolod, hogy nem , akkor meg próbáld valahogy finoman megmondani neki, hogy a barátságotok maradjon, de te ennél többet nem érzel. Van ilyen.

Ha meg emiatt nem akarna már veled találkozni, akkor nem is lehet olyan jó barát. Én azt ajánlom , hogy gondold át jól, kedden add magadat és ha úgy érzed akkor legyen.

De ha még se, akkor később próbáljátok elfelejteni és úgy tekinteni egymásra , hogy nem is történt.... Érted, nem?

Nekem az egyik legjobb barátnőm mindig beszélt egy fiúval, meg persze a fiú is vele haveri alapon. Most már mindketten érzik, hogy ez egy kicsit jobb, de nem akarják elszúrni. Bocs, hogy ez nem ide illő. Mindegy. Velem is volt már ilyen. Én megmondtam annak a bizonyos " fiúnak " hogy én nem akarok többet, mert én mást szeretek..... ő megértette. Azóta ugyanolyan jó barátok vagyunk, összejöttem a fiúval és hát szent a béke mindenkivel. Most nem is ez a lényeg. Bocs. Azóta szurkol és örül nekünk.

Ha nem akarod a dolgot ne erőltesd és bízz abban a valakiben, hogy ha még se akkor jól fogadja. Te ismered igazán , nem? Ügyes legyél. :)

2015. okt. 5. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Szia. Köszönöm. Igyekszek holnap ügyes lenni :)
2015. okt. 5. 18:27
 10/12 anonim válasza:
Mivooolt?:)))
2015. okt. 8. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!