Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Randizás » Szerintetek, hívjam el valahov...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek, hívjam el valahova, kezdeményezzek még, megcsókoljam?

Figyelt kérdés

Idén szilveszterkor kezdődött a dolog, akkor smároltunk, éjfélkor, és utána beszéltünk és találkoztunk is nagyon sokszor és mindig, mint ha egy pár lennénk, kézen fogva, sétáltunk, ugyanúgy csókolóztunk, ahogy egy pár szokott, mind ezt kb márciusig, szóval 3-4 hónapig, aztán, mikor komolyan szóba jött a járás dolog, akkor azt mondta, hogy nem szeretne még, kicsit várjunk ezzel, mert nem szeretné hogy az legyen, hogy ő is és én is, csak menekülünk az előző kapcsolat elől. Aztán erre rá egy hónapra max (de ezzel már sokat mondok) összejött egy jó barátommal, (pár hétig voltak csak együtt és vele is szakítottak, kb ugyanez miatt (és ne írjátok nem olyan a lány, nagyon jól ismerem, és egyszerűen tudom, hogy nem az.)

Kérdeztem, hogy miért, azt mondta azért sem akart velem összejönni, mert tudta, hogy milyen voltam mikor az előző barátnőmmel szakítottunk, és attól fél h elrontott volna valamit, és nem szeretné ha megint ilyen állapotba kerülnék.

azóta ritkábban de beszélünk, és tudja, hogy én még mindig szeretem, és többször is mondja, hogy ennek nagyon örül.

ezek után szerintetek, próbálkozzak még?



2015. aug. 25. 12:13
 1/3 anonim ***** válasza:

Szerintem simán :) Hívd el randizni, beszélgessetek, mindenképpen kezdeményezz. Hány évesek vagytok ?

18/f

2015. aug. 25. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
16 mind2en :)
2015. aug. 25. 17:35
 3/3 anonim ***** válasza:

Próbáld meg.:)

16/L

2015. aug. 27. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!