Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Szerelem » Nagyon megbántottam egy...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon megbántottam egy csodálatos lányt, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Az osztályommal nemrég összefutottunk. Van egy lány onnan, aki nagyon szép és kedves, éppen szünetet tartott az előző barátjával. Ennek a lánynak vegig tettem a szépet, de nem vett komolyan mert elég szórakozott vagyok mindig. Aztán mikor kettesben maradtunk, megkértem hogy vegyen komolyan mert amiket mondok azt ugy is gondolom, és jöjjön el velem valamikor valahová. Azt mondta meggondolja. Vegig rendes voltam vele, elmondtam neki hogy régóta bejön, csak féltem lépni, és ő végul belement, hogy eljön velem. Miután elment, én az idióta fejemmel (ittam, tudom ez nem mentség, és vagánynak akartam látszani), elkezdtem tenni az arcom, hogy huu eljön velem mert lekamuztam neki a csillagokat is, meg ilyenek, aztán az este után szinte nem is kerestem, amit ő szóvá is tett nekem, de nem foglalkoztam vele. Aztan három nappal később amikor beszeltünk, elmondta hogy akkor ő nem fog erölködni, ha ennyire nem érdekel engem, én meg azt mondtam hogy nem is tudom készen állnék e egy kapcsolatra, mert nekem is most lett vége. Kiakadt, hogy akkor minek teszem neki a szépet, ha utana szarok a fejére, elmondta hogy azt se tudom mi van vele, mert nem érdeklodtem, elmondta hogy szuksege lett volna a támogatasra, mert ő meg miattam veget is vetett az eloző szünetben lévő kapcsolatának, és az apja is nagyon beteg és korhazba került, raadasul o is rosszul volt egesz hetvegen, és hogy csak a szám nagy, de pont olyan vagyok, amilyennek mindenki gondol,(és ez sajnos mind igaz, mert közös barátunk vele volt, és ő tudott mindenről) , aztán elküldött a lány a fenébe. Először probaltam nem törődni ezzel. Aztán másnapra mar nem is tudtam kiverni a fejembol az egeszet, és hivott a közös haverunk is, hogy hogy lehetek ekkora szemét balfasz, raadasul azt is elmondta, hogy a lány megtudta, miket mondtam aztnap este a haveroknak, hogy kamuztam meg ilyenek. Akkorra már rám jött a sírógörcs, hogy hogyan lehettem ennyire idióta vadbarom, hogy egy ilyen csodálatos, szép, okos és kedves lányt elengedtem a kezeim közül, rájöttem mit is vesztettem el és hogy igazaból mennyire odáig vagyok érte, viszont ő hallani sem akar felőle, de én szeretném rendbehozni az egészet, annyira megbántam, szörnyű ember vagyok, és mindezt azért, hogy nagymenőnek tűnjek.. kérlek segítsetek, mit tegyek? sajnalom nagyon hosszú lett

2020. jún. 17. 09:05
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát ez egy jó lecke volt számodra. Inkább hagyd a lányt, nem tudna már bízni benned, te meg legalább tanulhattál ebből.
2020. jún. 17. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
De kérlek könyörgöm, mondjatok valami tippet, barmit megtennek hogy legalabb szóba alljon velem, vagy kaphassak még egy eselyt, komolyan bármit megadnék
2020. jún. 17. 10:15
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Mutasd meg neki ezt a kérdést, vagy mond el neki amit itt leírtál és kérj bocsánatot.

De ha meghallgat, lehet hogy akkor sem lesz hajlandó újrakezdeni veled (ezt meg is érteném), de te legalább megpróbáltad.

2020. jún. 17. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Kérj tőle bocsánatot, próbáld meg a viselkedésed ellenkezőjét bebizonyítani, de ahogy az előző is írta, ez nem biztos, hogy elegendő lesz és ezt kell majd fogadnod. A kérdést szerintem ne mutasd meg, inkább írj neki minden felületen, akár levélben is, ha mindenhonnan letiltott, vagy egyiket sem nézi és hívd el egy találkozóra, ahol személyesen bocsánatot kérhetsz és tisztázhatsz mindent, elmondhatod a valós érzéseidet. De akármi is lesz a vége, szegény lánynak egy nagyon rossz érzelmi hullámvasutat okoztál, szórakozásból. Szomorúvá tetted, ezek után tényleg, nem feltétlenül kapsz második esélyt. Mivel osztálytársak is vagytok, akár jobb is, ha csak tisztázod magad, bocsánatot kérsz és ennyi. De ez már kettőtöktől függ. A lényeg, hogy próbálj tőle egy találkozót kérni- sokkal komolyabban fogja a bocsánatkérést venni, ha élőben teszed. Kérd tőle a létező összes formában, akár többször is. Ennyit tudok segítségül szolgálni.
2020. jún. 17. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm az utolsónak, most érettségiztünk, így szinte eselytelen vele találkozni, hacsak nem szervezünk osztályprogramot, velem biztos nem jönne el, mindent megteszek és nagyon köszönöm a segítséget mindenkinek, megteszek mindent
2020. jún. 17. 11:00
 6/14 A kérdező kommentje:
és nem tiltott le sehol sem, de nem tudom mit írjak neki, vagy hogyan kezdjek bele
2020. jún. 17. 11:05
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Az osztályprogramok ennek megbeszélésre nem jók:(

Légy őszinte, szóljon a szíved mélyéről, amit mondani akarsz és, akkor nem sülhet el rosszul.

2020. jún. 17. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
De személyesen szeretném, és külön száz százalék hogy velem nem jön el. Ezek után biztos...
2020. jún. 17. 11:22
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát szerintem lehet rá esélyed, hogy meggyőzd, hogy eljöjjön. Esetleg próbáld meg felhívni és úgy kérni egy találkozót, annyit azért mondj neki, hogy ez neked tényleg nagyon fontos és úgy érzed, ezt muszáj személyesen megbeszélnetek, adjon neked csak egy fél órát, bármikor elmehet, ha rosszul érzi magát, de adjon neked a találkozóra egy esélyt. Érted mire gondolok
2020. jún. 17. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Megprobalom
2020. jún. 17. 17:04
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!