Nem tudok túllendülni egy szerelmi csalódáson. Mit tegyek? (elég hosszú lett, lent)

Sziasztok! :)

Augusztus közepén ismertem meg tesóm által egy srácot. A fiú 18, és 17. Elkezdtünk beszélgetni. Nagyon sokat beszéltünk. Úgy tűnt bátyámnak ez nem tetszik, ezt mondta is. Nagyon féltem, hogy esetleg belekavar a dolgokba, mert nagyon féltett. Nagynehezen elértük, hogy "áldását" adja erre az alakuló kapcsolatra. :D Nagyon jó kapcsolatom van amúgy tesómmal, a fiú pedig egy nagyon jó haverja. Szóval egyre többet beszéltünk. Teljesen elcsavarta a fejem, rengeteg dologról tudtam vele beszélni, megbíztam benne, megszerettem. Sokszor találkoztunk is, sétáltunk. Nagyon kedves volt mindig, udvarias, óvatos. Sosem közeledett hozzám, úgy, hogy én nem akartram volna. Mindig csak találkozáskor/búcsúzáskor ölelt meg, de abban benne vot minden. Láttam, hogy néz rám. Sokszor észrevettem, hogy bámul, persze amikor ott volt bátyám akkor nem flörtöltünk olyan feltűnően. :D Egyik este itt aludt, és éjszaka átjött az én szobámba. Tesóm és a barátnője már aludt, ő pedig nem tudott, és látta, hogy még ég nálam a lámpa, szóval átjött oda. Sokat beszélgettünk, aztán együtt aludtunk. Életem legszebb éjszakája volt, persze nem történt semmi csak aludtunk. :) De annyira sokat jelentett nekem. Ez volt szeptemberben.

Október első heteiben nem írt, nem válaszolt az üzeneteimre. Megijedtem, hogy talán megharagzdott. Ezután egyszer csak azt láttam, hogy összejött valami csajjal. Teljesen lepadlóztam, azt sem tudtam, mi tévő legyek. Hetekig nagyon rosszul voltam. Október végén bátyám elintézte, hogy találkozzunk, és beszéljünk. (a srác és én) Rengeteg dolgot mondott. Azt mondta, hogy belémszeretett, de nagyon félne még egy komolyabb kapcsolatba belemenni. (ennek sok oka van amit most nem fejtek ki) Mondta, hogy össze akart velem jönni, de megijedt. Rengetegszer bocsánatot kért, és láttam, hogy nem hazudik. Nagyon zavarban volt, és végig a szemembe nézett, tudom, hogy nem hazudott. Megbeszéltük. Úgy örültem. Nagy kő esett le a szívemről. Azóta viszont nem beszélünk. Időközben bátyámmal is megromlott a kapcsolata nagyon, emiatt és más dolgok miatt is. Már nem jön ide, így esélyem sincs, hogy lássam. Nagyon hiányzik. Minden nap eszembe jut, hogy miket mondott. Hogy mennyire sokat jelenetett. És egy elég nagy űrt hagyott maga után azzal, hogy így kilépett az életemből. Sosem voltam még ezelőtt szerelmes, és fáj a hiánya. Nem tudom mit tegyek, még most is sokszor sírok emiatt, egyszerűen kikészít. Olyan rossz volt, hogy megadta a reményt arra, hogy lehet valami, aztán kamatostól vette vissza. Nem tudom elfelejteni. Mit tegyek? Volt valaki már hasonló helyzetben? Esetleg a ti történeteteket leírnátok? A válaszolókat arra kérném, hogy a kérdésemre válaszoljanak, és ne a fiút/engem minősítsenek. :)

Köszönöm!