Esélyes, hogy így nem találok barátnőt?

Az egész agyam egy nagy káosz, olyan szintű kettősség jellemez, hogy az hihetetlen. Még gondolkodásból is más jellemez, mint amit a külsőm első pillantásra sugall...

Itt van pár példa, és indok, hogy miért látok kevesebb esélyt rá, hogy kapcsolatom legyen:

-Főként metált és rockot hallgatok, de rövid a hajam, és az öltözködésem teljesen átlagos. Ez azért számít hibának, mert a hasonló zenei stílust kedvelő lányok még ha megnéznek is, elkönyvelnek pávának, vagy átlagnak, és így ennyivel le vagyok zárva... amikor egy pop-ot kedvelő lány jön oda, akkor meg szinte látom rajta, hogy csalódik a zenei ízlésemben, és az arckifejezése olyanra változik, mintha azt mondtam volna, hogy "temetőkben folytatok véráldozati rituálékat".

-A gondolkodásom egy védelmező férfié, a testem... hát nem annyira. Magas vagyok, de vékony, és bár mindig közbeszólok, ha valami durvát látok, lenéznek... egyszer ki is nevettek, mikor a részeg férj csapkodta a feleségét az út közepén, és a kb. 30 néző közül egyedül mentem oda... legalább befejezte, de még az asszonya is nevetett, hogy "egy gyerek védett meg". Itt közbe is jön a kettősség, mert magamért viszont nem bírok kiállni, ha engem szemelnek ki elönt a félelem, remegek mint a kocsonya, de ha valaki mást (nem is kell, hogy szerettem legyen), akkor azzal sem törődök, ha megvillantják a pengét (nem a legjobb területén lakok az országnak).

-Egyszerre érzem magam különlegesnek, valakinek, akinek nagy dolgokat kell véghez vinnie, de ugyanakkor egy jelentéktelen embernek, aki még ha meg is valósítana bármi nagyot is, nem változna semmi a világon.

-Szeretek egyedül lenni, ha egyedül vagyok? Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg... ha nincs párom, akkor iskolán kívül az égvilágért sem hagyom el a házat, de amint van, akivel közösen osztozhatunk az élményeinken, akkor 2-3 naponta akarok hazajönni maximum.

-A belsőm alapján megpróbáltam magam különböző csoportokhoz, közösségekhez csatolni, hogy elmondhassam tartozok valahová, de egy csoporttal sem találtam meg a 100%-os egyezést elveket illetően, maximum egy 50%-ot érek el mindegyiknél, amivel csak feszültséggenerátornak lennék jó.

-Még olyan alapvető kérdéseket sem vagyok képes megválaszolni önmagammal kapcsolatban, hogy hiszek-e valamiben? Milyen filozófiai irányzathoz tartozom? Milyen politikai oldalt képviselek/követek? ... Egyszer ezt mondom, egyszer azt, már még önmagam sem tudom komolyan venni ennyi ide-oda ugrálás után...

-Szeretem a barátaim, de nem mutatom ki. Nekem elég, hogy 3-4 hetente beszéljünk egyet, de nem akarok egész nap Messengeren lógni miattuk, vagy találkozni. Ez megint csak megváltozik, ha kapcsolatban vagyok, akkor sokkal jobb a közérzetem, és a párommal együtt szeretek baráti közösségben lenni. Ez az eddigi barátnőim zavarta, mert el kell ismerjem, nem a legkedvelhetőbb embereket választottam barátoknak.

-Az utolsó pont a kapcsolatot illeti... alapvetően monogámia párti vagyok, és félek senkit sem találok ugyanilyen gondolkodással... valamint félek a csalódásoktól, átmentem már jó páron ahhoz, hogy tudjam nekem nem kell átmeneti kapcsolat, de mégsem tudok 100%-osan megbízni egy lányban sem, hogy amikor azt mondja ő képes leélni velem egy életet, akkor azt komolyan gondolja.

Még rengeteget tudnék írni, ezek nem is nagy dolgok a többihez képest, de úgy gondolom elég volt, nem akarom ennél is jobban elfárasztani a szemeiteket. A célomat sem tudom a kérdéssel, talán ilyen önjellemzési ösztön kaphatott el, vagy nem is tudom... mindenesetre jól esett kiírni. Ha elolvastad, és hasonló labilitás jellemzett, akkor nagyon nagyra értékelném, ha valahogy segíteni tudnál... ha most mész keresztül hasonlón, akkor kitartást!

Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a siránkozásom. :)