A hegytetőre épített várakból hogyan lőtték az ellenséget?

A hadmérnökök előre kiszámolták, hogy milyen szögben fognak tudni lőni az ágyúval. Ha nem is mai kornak megfelelő precizitással, de alapvetően tudták hova érkezik a 10 kilós töltet, ha 15 °-os szögben áll az ágyú csöve, hova ha elforgatják 2 centivel balra, hova ha nehezebb ágyúgolyót használnak - stb. Néha próbalövéseket is végeztek, s bekalibrálták az ágyú pontosságát - tudtak közelre is lőni, de arra alapvetően az íjászok és később a közelharci lőfegyverek voltak hivatottak.

A cél nem egy-egy gyalogos eltalálása volt, hanem azt akarták megakadályozni, hogy az ellenség tábort üthessen a várhegy közelében és közvetlen ostrom alá vonja azt - mondjuk épp ellen-tüzérséggel, ami nem tudja kikerülni a töltetet. Egy ilyen várhoz jellemzően nem sokezres seregek vonultak fel, hanem pár száz fősek vagy még kisebbek: ha a vár mondjuk 2 kilométeres körzetében nem tudtak biztonságban tábort verni akkor egyrészt már egy roham megkezdése előtt is távolról kellett odagyalogolniuk, másrészt nehezebben vágták el az utánpótlás útját.

Arról nem is beszélve, hogy a jó lőmester ismerte a fegyvert. Két fő szempont volt. Az egyiket leírta Valentino. A másik fontos dolog az ostrom közben a vonalak megbontása, amit kartácstűzzel lehetett elérni, ilyenkor már nem feltétlen lefelé kellett lőni.

Alapvetően a hegyről lefelé lőni sokkal előnyösebb, mint a hegyre felfelé, ezért van értelme hegyre építeni a várat.

A várak jelentősége akkor csökkent, amikor feltalálták a mozsárágyút. Azzal be lehetett lőni a várba, anélkül, hogy a falat lerombolták volna.

Azért nem hiszem, hogy 2km-re elhordtak a korabeli ágyuk.

Egy ilyen lőállásból, akkár előr "belőhettek" a terepet. Kikeserletezve, hogy milyen szögbe hova megy a löves. Ezzel is könnyebb dolga lehetet mint a támadoknak. A magaslati pozició pedig elve nagy előny.

A lőfegyverek lővedékeinek egy parabolikus röppályája van. Ma is úgy történik a tűzvezetés, hogy lőnek egy rövidet, aztán egy hosszabbat, a megfigyelő jelenti az eredményt, ebből manapság már tutira kiszámolják, sőt, már a világháborúkban is, hogy hová kell pergőtüzet zúdítani, régen is hasonló volt, de lassabban a cél belövése. Ezzel a mai tüzéreknek nem kell látnia célt, sőt akár egy domb túloldalára is átlőhetnek, ha megfelelő a távolság, olyan magasságot választva, hogy a lővedékek pont a kívánt helyre potyogjanak, mert felfelé lőnek a kívánt szögben, úgy, hogy a megadott koordinátákra nagyjából eleve ki lehet azt számolni, csupán kissé pontosítani kell az eredményt egy tűzérségi megfigyelőnek.

Az ostromágyúk kalibere sokkal nagyobb volt, ami nemcsak nagyobb rombolóerőt jelentett, hanem messzebbre is tudtak vele lőni, persze dombra felfelé már nehezebb volt.

Az ugye világos, hogy a várból úgy tudtak a legmesszebbre lőni, ha felfelé fordították a löveget 45 fokban, ez volt a maximum hordtávolság, ha az ostromágyúk ezen túl voltak, akkor nem okozhattak bennük kárt és ha azok elhordtak a várig, akkor a tüzérségi párbajt nem tudtak ellenük vívni, vagyis az ostromlók addig ronthatták a falakat, amíg az vagy leomlott, vagy elfogyott a muníciójuk, de ha közelebb volt, akkor meg lehetett kísérelni az ellenség ostromágyúit szétlőni, ami nem kell mondanom, miért volt hasznos.

A rohamozókat is sokáig tűz alatt tudták tartani, mert ahogy közeledtek, folyamatosan lőhették őket, csak mindig egy kicsit lejjebb állították az irányzást, ameddig tudták, a távolságnak megfelelően.

A lövedékek becsapódását látták, hová megy, így tudtak korrigálni. Persze régen nagyobb volt a szórás, mert igyekeztek ugyan hasonló méretű és tömegű lövedékeket gyártani és a lőporadagot is előre kimérték kis zsákocskákba már előre nyugodt körülmények között és annak vegyi ősszetételét is nagyon aprólékosan próbálták adagolni, de azért volt ennek a pontosságnak a kor viszonyai miatt egy határa és ez a legjobb ágyúmesterek célzásait is leronthatta, de ez benne volt a pakliban, ahogyan írták, igyekeztek nagyobb célt választani, amire megérte esetleg elpocsékolni a puskaport, meg a trafálásra is nagyobb volt az esély.

Ha a várbéli ágyút 45 foknál magasabbra állították, 50, vagy 60 fokra, már ugye elméletileg, mert nem biztos, hogy a valőságban is meg lehetett tenni a cső rögzítése miatt, de voltak olyan ágyúk, amikkel igen, akkor az magasabbra lőtt, de a lővedég mégis közelebb esettt le, világos, hogy miért, mert mondjuk 90 fok esetén nyilván a saját fejükre pottyant volna, ha viszont 45 foknál kisebb szögben lőttek, akkor a lővedék megint csak közelebb esett le, ezt nagyjából be is gyakorolták előre, hogy milyen távolságra mekkora szögben kell a fegyvert állítani.

A távolságot meg egy jó tüzér meg tudja becsülni, gyakorlat dolga, a seregben mi is sokat gyakoroltuk, pedig ma már vannak pontos távolságmérők, ugyanis a mai lőfegyvereknél is megvan pont ugyanez, a Kalashnyikov nézőkéjét is állítani kell a megfelelő távolságra, 100, 200, 300 méter, stb, mert különben a legpontosabb célzás is alá, vagy fölé hord.

Ismerték a ballisztikát és számoltak is vele, és még ott van a tapasztalatuk is. Itt van néhány középkori rajz a ballisztika ábrázolásáról, bár nem szerkesztett ívek, inkább jelképesek, de be is vannak a szakaszok jelölve. Például itt:

[link]

Itt is rá vannak írva az ívekhez tartozó tudnivalók:

[link]

Itt a képen három alapvető ív és hogy hova tudták alkalmazni:

[link]

Itt az oldal közepén pedig tényleges szerkesztett ívek láthatóak - példának:

[link]

És mint írták nem feltétlenül a fal alá akartak vele lőni.