A gondolataink szabadságának egy nap véget fog vetni a technológia?

Egyeseknek ehhez nem kell technológia, önként lemondanak róla.

Ugyanakkor másokét soha és senki nem tudja korlátozni. Bár kétségtelen, megpróbálják.

Hogy mondjam.

Tegyük fel látják a gondolatainkat. De ettől azt még korlátozni nem lehet.

Régen mikor a középkorban valakit addig kínoztak ameddig be nem vallotta az adott dolgot amit nem is ő tett azt nem azért vallotta be mert manipulálták az emlékeit hanem azért hogy véget érjen a szenvedés

Nem. Többféle megközelítéssel is ugyanerre a konklúzióra jutok.

1. Az írás és a beszéd tudatos tevékenység. Hogy leírok-e, kimondok-e valamit, az döntés kérdése. Hogy mit gondolok? Az nem tudatos folyamat. Az ember nem, vagy legalábbis nagyon-nagyon-nagyon nehezen tudja irányítani a gondolatait. Pedig sokszor vágyik arra, hogy ne gondoljon erre vagy arra, de gondol. És lehet folytatni ezt a gondolatot, de majd inkább lejjebb.

2. Attól, hogy lehetséges monitorozni az emberek internetes aktivitását, adott esetben akár a telefonbeszélgetéseiket is (bár ez – a technológiai nehézségek miatt – inkább már akkor jön be a képbe, ha valaki más területen már helyzetbe hozta magát), ettől még szólásszabadság van. Egy demokratikus rendszerben elmondhatod a kritikádat, az akár eléggé éles kritikádat is bármivel szemben. Sőt tulajdonképpen egy diktatúrában is, maximum retorziók fognak érni. Tehát a szólásszabadság azért leginkább diktatúrákban, illetve afelé hajló rendszerekben sérülhet.

3. De mikor van szükség diktatúrára? Ha egy országban egy párt hatalmon van, akkor elég az emberek kb. harmadát érdektelenné tenni a választásban. Ez azért nem túl nehéz feladat, lévén eleve vannak ilyenek. A maradéknak elég közel a felét megnyerni, a többieket meg megosztani. Tehát egy teljesen demokratikus rendszert fenn lehet tartani a választók harmadának a megnyerésével.

A diktatúrához akkor észszerű nyúlni, ha a hatalmat megragadni kívánó ember vagy csoport pontosan tudja, hogy az emberek többsége nem szimpatizál vele. Ilyen esetben mit lehet kezdeni azzal a tudással, hogy tudod, hogy – mondjuk Magyarországon – van 5–6–8 millió ember, aki nem akarja, hogy hatalmon legyél? Ennyi embert nem lehet börtönbe zárni. Különben is az a maradékból is sokakat a hatalom ellen fordítaná. Ráadásul akit szankcionálni akarnál, az sem tud a gondolatain változtatni, nem jobban, mint te. Nyilván el kell tűrni – mert jobb nincs –, hogy az emberek többsége nem gondol rólad jókat. Hogy pontosan kik, az nem is annyira lényeges.

De gondoljon mindenki arra, amire akar. Így is, úgy is ezt fogja tenni. Hogy beszél-e róla, az más tészta. Ha többen megosztják egymással a gondolataikat, akkor fel tudják tüzelni egymást. Hiába tudod, kik gondolnak rólad rosszat, ugyanúgy azt kellene figyelned, hogy ezekből ki az, aki ezt meg is osztja másokkal. Legfeljebb egy picit könnyebb kiszűrni azokat, akik igazán markáns gondolatokat dédelgetnek magukban. Egy picit lenne hatékonyabb a cenzúra.

De nyilván ahogy a szólásszabadság technológiai eszközökkel való korlátozását meg lehet kerülni technológiai eszközökkel (pl. végponti titkosítással rendelkező csatornán kommunikálni), feltehetjük, hogy egy hipotetikus gondolatolvasó technológiánál feltehetjük azt, hogy lesznek ennek a megkerülésére is eszközök.

De amúgy a nagyon kemény diktatúrák sokszor dőlnek meg erőszakosan. A puhább diktatúrák – ahol van lehetőség kiereszteni a szelepet – sokkal tovább képesek fennmaradni. A Kádár-rendszer is azért tudott elég sok időt kihúzni, mert volt ilyen szelep. Ja, voltak, akiket elhallgattattak, de voltak szelepek. Egy Hofi mondhatott kritikát a rendszerről. Egy gyári munkás meg – persze megfelelő közegben – nyugodtan idézhette Hofit. A szólásszabadságot sem korlátozták 100%-ig, és nem azért, mert nem volt hozzá eszközük, hanem racionális megfontolásból.

Így nem nagyon látom, hogy a felvetett eshetőség hogyan és miért korlátozná a gondolat szabadságát, de még azt sem, hogy hogyan válhatnak szankcionálhatók bizonyos gondolatok.

Szerintem ez már megvalósult. Nem az ellenőrzés a kulcs, hanem a befolyásolás. Más szóval a narratíva. Alig ismerek embert, aki képes lenne saját, narratívákat felállítani. Mindenki kész sémákkal és azok kombinációival dolgozik. Aki uralja a narratív sémákat, uralja a gondolatainkat.

A technológia nagy lehetőség a narratív sémák terjesztésére. Jelenleg szabadon választhatsz látszólag nagyon sokféle sémából, boldog vagy a szabadságoddal, vitázhatsz, kitérhetsz, betérhetsz, áttérhetsz. Mégsem vagy szabad, mert ezeket a sémákat mások teszik eléd.

A szabadságod annyiban áll, hogy a ketrecen belül oda mész, ahová akarsz.

Igen, ez egy megközelítési mód, azaz nézőpont. Tudjuk, ugyanaz a dolog nem változik, ha mi magunk változtatjuk helyzetünket, oszt mégis akár ellenkezőnek látszik. Ez adódik a relativitásból.

A #6 játék szavakkal. Sémák vannak. Viszont nincs, akik mindet uralja. De ha lenne is, abból csak az következne, hogy jobban látja át a dolgokat, tehát előnyben van. És ez a világ rendje. Amikor ez ember már a saját bendője megtöltésén túl egyebet is akart (de már akkor is, mikor még csak falt), elkezdte észre venni, hogy hatékonyabb a munkamegosztás. Egyik medvére vadászott, másik nyúlra, harmadik magot gyűjtött, negyedig gyümölcsöt, stb. Ahogy múlt az idő, egyre több szerep keletkezett, egy idő után a dolog már nem volt csereszabatos. Ha fizikus vagyok, lehetek mozdonyvezető is, csak időbe telik megtanulni, begyakorolni. Meg aztán azért lettem fizikus, mert az jobban szeretem. Szóval minden ember számára elképesztő sok dolog van, amihez gőze sincs, miközben sok ember számára meg könnyed és nyilvánvaló. Ha akarnám, a saját szakmámban könnyedén át is verhetem a mozdonyvezetőt, ő meg engem. Ez - még egyszer - a munkamegosztásból eredő kész séma, amit egyik ember tud, másik meg más kész sémát tud. Továbbá semmiféle szabadságot senki nem akar abban, ahogy naponta fogat mos, eszik vagy felhúzza a cipőjét. Amit mind nem ő talált ki, hanem a szülője, tanára, haverja, vagy valami ismeretlen rakott elé.

A szabadság nem ennek másképpen akarása, a szabadság hiánya nem az, ha ezeket nem tudjuk másképpen tenni (mert az számunkra rendkívül kellemetlen lenne).

A szabadság az, ha érted a világ működését, a téged ért hatásokra nem egyféle módon, hanem számos módon vagy képes reagálni, és ebből kiválaszthatod azt, ami egyfelől neked, másfelől a környezetednek is a legjobb. A szabadság az, ha kiismered magad a lehetőségek dzsungelében, és mindig az éppen aktuálisan legjobbat tudod választani. De vigyázat! Ez csak akkor fog menni, he előre készülsz. Kisgyerek korodban megtanulsz viselkedni, enni. Később elsajátítod az alapvető kultúrát, aztán az egyre bonyolultabbat. Szóval az adott pillanatban akkor van a lehetőségekből nagy tárházad, ha korábban ezt összeszedted. Mégpedig nem kötelességből, hanem jókedvvel, örömmel, a munka örömével (tudom, sokaknak gyötrelem, de az messzire vezet).

És az ilyen embernek a gondolatszabadsága végtelen, soha senki nem befolyásolhatja. És ennek oka egyszerű. Ő nem akarja, hogy befolyásolják. Egyszer egyszer időlegesen elfogad dolgot, mit nem kéne, hiszen senki nem tökéletes. De a tanulás szabadsága szintén nem elvehető, tehát ki fog derülni, mit nem kellett volna, egyidejűleg az is, hogyan kell kijavítani.

Aki ketrecben érzi megát, meg kell tanulnia, azt a ketrecet ő maga építette. Bontsa le! ilyen egyszerű.

A gondolatok befolyásolásával mindig is próbálkoztak, ezt hívják tanításnak, vagy átnevelésnek.

Az kétségtelen, hogy ezt a technológiák fejlődésével hatékonyabbá lehet tenni, mert most például a Föld népeinek a gondolkodását több irányban meg akarják változtatni, például a környezetszennyezés kapcsán, vagy az energiagazdálkodással, de idetartozik a homoszexuálisok megítélése, az LMBTQ, vagy a BLM mozgalmak, de nem minden a technológia, mert mindig lesznek makacskodók és ugye egy bolond százat csinál, másrészt sosincs egységes kép, a filozófiáknak irányzatai vannak, ott vannak a vallások, a kereszténység, az Iszlám és a többi, amelyek ellenpontot képviselnek, meg aztán nem is érdemes a gondolatok elfojtására még csak törekedni sem, legfeljebb a befolyásolására, amire ott van a propaganda, mert például a szocializmus úgy magában életképtelennek bizonyult, de mégis sok elemet át tudott venni a kapitalizmus belőle, amivel javíthatóvá válik saját színvonala, ezt próbálják csinálni a mostani szocialista pártok.

Nincs ugyanis olyan, hogy valami teljesen jó, vagy teljesen rossz, ez nézőpont kérdése, mert minden rosszban van valami jó is és fordítva.

A gondolatok homogenizálásával az újat is elvetik, ez biztos dekadencia, mivel minden változik és mi változunk vele, de ebben az esetben elveszik a lehetőség a variációkra és ekkor ez totál öngyilkos lépés lenne az emberiségnek.

Az persze a másik oldal, hogy a tetteinket már igenis rendszabályozzák, ez már vérre megy, mert ha felmérgesít valaki, akkor gondolhatok én bármi rosszat, - megölöm - kiállt fel bennem a harag, a feltámadó gyűlölet, de muszáj az embernek saját magát fékezni, kontrollálni, vagy ott vannak a retorziók, amivel valójában kényszerítenek mindenkit egyfajta viselkedésmódra, de ezt jobbára mindenki érdekében teszik.

A kérdező és mások a bizonyíték arra, hogy a gondolatok szabadságát nem lehet korlátozni.

Hiszen minden érv ellenére, a való világ megismerése ellenére, a hamis hitek valódi cáfolata ellenére él a gondolat: ellenőrizni fogják.

Az ismerethiány félelmet gerjeszt. Ez az agy első reakciója arra, amit nem tud feldolgozni. Aztán, ha szerencséje van, felmerül benne, valami módon szükség lenne segítségre. És rengeteg mód van. Ki öngyilkos lesz (félelemnek vége), ki feltalálja a mindenható isteneket, ki az emberek közül vár védelmet, és néha akadnak, akik arra jutnak, ismeretet kéne gyűjteni, nincs jobb dolog a félelem ellen.