Kezdőoldal » Tudományok » Alkalmazott tudományok » Megrázhatta így az áram?

Megrázhatta így az áram?

Figyelt kérdés

Lehet, hülyeségnek hangzik a kérdésem, de én csak egy aggódó anyuka vagyok, aki nem ért az ilyenekhez.

Tegnap este fürdött a lányom a kádban, a mosógép már leállt, ki volt kapcsolva, de nem volt kihúzva a falból, nem volt áramtalanítva. Mindig ki szoktam, mert a víz a kádba folyik belőle, a cső a kádba van rakva, a kád szélére. Most is így volt. Párom engedett vizet a kádba, betette a gyereket. Én mentem be, és egyből eszembe jutott, áramtalanítani kéne a gépet, nehogy kislányom hozzá nyúljon, megfogtam a dugót és kihúztam. Viszont a cső a kádban volt. Kislányom pedig mondta, hogy valami furát érzett, bizsereg a lába és fáj. Lehetett valami áram a csőben??? Vagy mikor áramtalanítottam végigmehetett benne és a kádba vezette? Azóta nincs egy nyugodt percem! Lehet hülyeség, nyugtassatok meg, de ő még kicsi nem tudja másképp kifejezni magát, csak rá hagyatkozhatok. Lehet valami baja??????


2011. nov. 13. 11:59
 1/5 anonim ***** válasza:
Najó, ha nem 10 forintért vetted a mosógépet, és nem szerelted még szét és próbáltad sütőként használni, akkor az ég világon semmi nem történhetett. Azért a mosógép gyártók sem hülyék. Szerinted mennyibe kerülne nekik egy per egy ilyen miatt. Pont ezért oda is figyelnek rá. A lányod meg hipochonder. Ha nagyon nyavalyog emiatt, használj placebót!
2011. nov. 13. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Elvileg nem lehet, egyrészt mert magának a mosógépnek sem szabadna ráznia, másrészt mert a csövet úgy szokták kialakítani, hogy abban ne legyen folyamatos vízoszlop, maga a cső meg műanyag. Ráadásul, ha valóban áram folyt volna keresztül, akkor nem csak a lány lába bizsergett volna.
2011. nov. 13. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:
100%

lol: "A lányod meg hipochonder. Ha nagyon nyavalyog emiatt, használj placebót!"


Amúgy az ilyen félelmek ellen érdemes egy fi-relét beszereltetni. Anyagár ~5000Ft, és villanyszerelőtől függően "kezelési költség". A fi-relé egy életvédelmi eszköz a villanyóra utánra, ami érzékeli, ha rosszfelé megy az áram, és lekapcsolja a feszültséget.

2011. nov. 13. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
Az előzőek alapján sem rázhatta meg ( műanyag cső, benne levő vízoszlop nélkül ), meg nyilván jól földelt a konnektor, amibe a mosógép dugva van.
2011. nov. 13. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat, ezek szerint akkor nem kell aggódnom. A konnektor szerintem földelt, tömbben lakunk, remélem rendben is vannak a vezetékek.

A cső még nedves lehetett, mert előtte állt le a gép.

Inkább az aggasztott, hogy még áram alatt volt, és úgy húztam ki, áramtalanítottam, és esetleg eközben lehetett valami gond.

Köszönöm a válaszokat mindenkinek!!!

2011. nov. 13. 14:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!