Akaraterő, felelősségtudat, kitartás; ezek micsodák? Érzések vagy képességek? Hogy lehet ezekre szeret tenni?

A legjobb szó rájuk az erény. Az erények valahol a különböző értések, döntések közötti helyes arányt jelentik. Minden erénytől van eltérés – hiba – mindkét irányba. Pl. a bátorság az erény, ennek egyaránt hibája a gyávaság és a vakmerőség is. Az akaraterőnek is hibája ugyanúgy az akaratgyengeség is, és az akaratosság, makacsság is.

Az erényeknek van érzelmi töltetük is, társul hozzájuk érzelmi állapot is. De nem ez a lényegük. Ez inkább döntés, racionális elhatározás kérdése. Az, hogy melyik erénnyel milyen mértékben rendelkezünk alapból, az egy adottság, függ a vérmérsékletünktől, világképünktől, habitusunktól. De minden erényben képesek vagyunk fejlődni, ha figyelünk rá.

Kis reklám. Egy filozófia iskolában vagyok benne, és ott volt egy un. Erénykerék. Ennek elkészítettem az online változatát. Ez pont arról szól, hogy fejleszd a benned meglévő erényeket. A címe: [link]

Ugye mindegyik erény benne van az emberben. Egyszerre nem lehet mindegyikben jobbá válni, az olyan lenne, mintha egyszerre akarnál főzni, takarítani, vasalni és barkácsolni. Valószínűleg egyik sem igazán jönne össze. De ha csak egyet választasz ki, kapsz hozzá egy idézetet, egy bizonyos perspektívát az adott erényhez, és próbálod a napodat ennek tudatában élve észrevenni azt, hogy hol tudsz az adott erényben jobbá válni, akkor idővel ezek a kis apró tudatos változtatások lassan a szokásoddá válnak, a személyiséged, világnézeted természetes, nem tudatos részévé tudnak válni.

Az akaraterő és kitartás szerintem amúgy a két legdilemmásabb erény. Ahhoz, hogy az akaraterőd határait feszegetni tudd, ahhoz akaraterő kell. :-) Nem lehetetlen ezt fejleszteni, de sokkal nehezebb, mint mondjuk a türelem, vagy a pontosság erényét.

A felelősségtudat is fejleszthető. Ehhez meg leginkább empátia kell, azonosulás azzal, ami iránt felelősséggel kellene, hogy tartozz. Ha tudsz azonosulni az adott dologgal, megérted, ráérzel, hogy ez másoknak fontos lehet, mások élete, boldogsága múlhat azon, hogy te hogy viszonyulsz az adott dologhoz, akkor a felelősségtudat is meg fog születni hozzá, már nem fogod félvállról venni a dolgot, hanem igyekszel minél jobban kihozni magadból a maximumot, mert tudod, hogy másoknak mennyire fontos, hogy jól, vagy rosszul végzed-e a dolgodat.

Nagyjából egyetértek a fenti válasszal, de én azért érzek némi különbséget.

A felelősségtudat ösztönzően hathat az akaraterőre és így hosszas gyakorlás után megnőhet a kitartás.

Vagyis a kitartás fejleszthető és erősen függhet a fizikai állapottól, hiszen elpuhult embernek kevesebb van belőle, hamar elfárad, pihennie kell, erő híján nem lehet kitartó.

A felelősségtudathoz valóban kell is felelősség. Mit mondjak, amikor dolgozni kezdtem, sokat lógtam. Havonta legalább egyszer betegállományba mentem, pedig semmi bajom nem volt, csak volt egy trükköm, amivel egy kis hőemelkedést tudtam produkálni. Aztán ahogy megnősültem, gyerekem született, mindez elmúlt, belevetettem magam a melóba, már igazán kellett a pénz, elfogadtam a szabályokat és túlóráztam, mindenhol hajtottam a pénzre, lett lakás, kocsi és még otthon is dolgoztam, nagyon tevékennyé váltam, semmi lógás, mintha kicseréltek volna, hiszen nagy felelősség lett rajtam, el kellett tartani asszonyt, gyereket.

Akaraterőm pedig addig is volt, arra nem emlékszem, az mikor kezdett kifejlődni, hiszen már srác koromban is sportoltam, egy kis ökölvívás, majd foci, mert igen szerettem, aztán úszás, ebből vízipóló, majd evezés, főleg nyolcasban. A váltásoknak különböző okai voltak, bunyózni eleve azért jártam, hogy veszélyes környéken laktam, nem volt elég, hogy nagydarab is, meg erős is voltam, meg kellett tanulnom megvédenem magam. Aztán költöztünk is, majd az úszókból válogattak pólósokat, végül az iskolaváltás hozta az evezést. Már a bemelegítésekhez is akaraterő kellett, mert ilyenekből állt, hogy körbefutni a Margitszigetet, vagy felszaladni a lépcsőkön a Gellérthegyre, meg persze le egy kis szuszogás után. Nem ment ez azonnal egyhuzamban, csak gyakorlás után.

Heti öt alkalommal két, háromórás edzés az már valami, komoly akaraterő kellett hozzá, ami meghozta a kitartást is előbb, utóbb.

Szóval felelősségtudat az csak felelősség hatására jelentkezhet, az akaraterő az talán genetikai is, hiszen nem minden ember sportoló, van aki eleve lusta hozzá, de kétségtelenül ezt is lehet fejleszteni, a kitartás meg növelhető némi akaraterővel, ha megnő a fizikai kondíció.

Nagyjából egyik válasszal sem értek egyet. Mindben vannak igaz állítások is, csak valahogy az összhang...

Ezek az ember alaptulajdonságai. Mindegyiknek vannak fokozatai, és bizonyos fokig összefüggnek. Az egy dolog, hogy ezek az emberi erény alapelemei, de hogy érzés lenne, vagy hogy mind benne van az emberben, és nem lehet mindben jobbá válni, azt erősen vitatnám. A második válaszban pedig azt érzem, mintha valamit önmagával magyaráznánk.

Nagyjából minden ember egyformának születik, leszámítva örökletes tulajdonságokat, főleg betegségeket. A tehetségben lehetnek fokozatbeli különbségek, de ezek nem a kérdéses tulajdonságok.

A születés után a csecsemőt különféle hatások érik, ezek alakítják a természetét, tulajdonságit. Ha például egy emberkét első néhány évében ellenmondó hatások érnek (éhes - kap enni/nem kap enni, ugyanazt szabad/nem szabad, ugyanazért büntetik/jutalmazzák, stb.), akkor borítékolható, hogy rosszindulatú, félénk, akaratgyenge és pesszimista felnőtté fejlődik, hiszen elemi és alapvető dolgokban nem tanulja meg, mi helyes, mi követendő, mit kell célul kitűzni. Ha pedig gondosan, szakszerűen, szeretetben nevelik, terelgetik, akkor az ellenkezője válik belőle. Ezt a három tulajdonságot nagyjából kisgyerekkorra valakibe belenevelték, vagy nem. Hatások utána is érik, és ezekre a válaszokat eszerint adja, ami által e tulajdonságok - akár észrevétlenül - erősödnek/tovább gyengülnek.

A három nagyjából együtt fejlődik, az rendkívül ritka, hogy mondjuk nő a felelősségtudat, közben a kitartás csökken. Az élet során adódhatnak radikális változások. Mitől? Egy olyan új helyzettől, ahol alapvetően változnak meg a motivációk. Mint például a második válasz példája. Vagy mondjuk egy átlagos ember új munkahelyre kerül, ahol radikálisan mások a szabályok. Ma szinte alig akad rá példa, de ahol a jó munkát, gyorsaságot, pontosságot, minőséget alapvetően ismerik el, pénzzel, tekintéllyel, hivatkozással, előmenetellel és még sok mással, ott egy olyan ember, akiben hajlam ugyan volt, de (mivel semmiféle motiváció, érdek nem fűződött hozzá) addig lusta, felelőtlen ember volt, aki azonban áhítozott a megbecsülésre, meglepően változhat meg. Ez új környezetben hamar ráébred, hogy felelősségtudattal, kitartással elérheti az áhított célt. Ellenkező esetben meg kapja a képletes pofonokat. És ez a motiváció teremti meg számára az akaraterőt. Ha pedig egy kevés erőfeszítés meghozza a kívánt célt, egy kis elismerést, akkor nő az akaraterő, az előidézi a kitartást, és az az ismeret, hogy a minőséget díjazzák, fejleszti a felelősségtudatot. Ezek hárman együtt fejlődnek akkor, ha az egyénnek vannak elérendő céljai, és folyamatosan visszaigazolást kap, hogy e tulajdonságok segítségével közeledik a céljához. Egy ilyen kölcsönös visszacsatolás csodákra képes. De kell hozzá az a lelki tényező, amelyet kisgyerekkorban sajátít el az ember, hogy mindig legyenek kisebb és nagyobb (reális) céljai. És legyen egy minimális ismerete arról, hogyan kell elindulni. Akiknek nincs akaraterejük, és kitartásuk, általában nem tudnak célt kitűzni (csak vágyálmokat), képtelenek a realitásra, és nincs ismeretük a kezdéshez. A felelősségtudat emiatt ki sem fejlődhet, mert az előbbi kettő a feltétele.

Én csak azt pedzettem, hogy felelősségtudat csak akkor alakulhat ki, ha van felelősség is. Gyakran előfordul, hogy a cselekedeteink nem, vagy csak kissé befolyásolnak valamit, ezért valódi felelősségtudat nem alakul ki az irányban. Minek alakulna ki felelősségérzet a raktárért, ha nem én vagyok a raktáros? Ha nincs gyerekem, világos, hogy szülői felelősség sincs, a friss, vagy a gyermektelen házasok hozzáállása a világhoz, egymáshoz, egészen más, mint akiknek gyermekei vannak.

A kitartás pedig jobbára kondíció kérdése. Elpuhult embernek eszébe ne jusson maratonin indulni, de lelkibb dolgokra is érvényes ez, ott is van edzési mód, gyakorolni a meditációt, a sakkot, a tanulást, mert abba is bele lehet fáradni, a szellemi tevékenységbe is.

Az akaraterő lehet olyan tulajdonság, ami részben velünk született, részben kialakult gyermekkorban, de ez is csökkenhet, vagy nőhet valamilyen mértékben véleményem szerint.

A #4 válasz szerintem fordított logika.

A felelősségtudatnak semmi köze az el nem végzett dolgokhoz. Éppen ellenkezőleg, arra irányul, hogy egyes dolgokat megtegyünk, és ha már megtesszük, akkor az minőségi legyen. A felelősség éppen a cselekedeteink iránt van.

A kitartást éppen a felelősségtudat határozza meg. Az a tudat, hogy az értelmes élethez erőfeszítésre van szükség.

Elpuhult embernek nem lesz soha motivációja a maratonin indulni, ezért nem vállalkozik rá, nem pedig azért, mert nincs kitartása. A maratonira, vagy a sakkra akkor fog valaki edzeni, ha értelmét látja, azaz összhangban vannak a céljaival. De pusztán az edzés kedvéért, senki sem edz. A kitartás és az edzettség, állóképesség két különböző dolog.

Az akaraterő nem születik velünk. Ha így lenne, bizonyos mennyiség kivétel nélkül mindenkiben lenne. Akaraterőre való hajlam lehet erősebb, vagy gyengébb, amelyet a megfelelő nevelés erősíthet meg. Az erősítés azt jelenti, hogy megtanítjuk valakinek, mi érték és mi nem a világban, és megmutatjuk neki, hogy értékekért nemcsak érdemes, de szükséges is küzdeni. Ekkor az illető ki fog tűzni értelmes célokat, és lesz hozzá akaratereje. És ez kétségtelenül változhat az élet során.

Az akaraterő, felelősségtudat, kitartás - ezek képességek, és bizonyos fokig mindenkiben benn van, aki ép ésszel rendelkezik. Felelősségtudat az is, hogy ne nyúljak a forró kályhához mert megégetem magam,vagyis a magammal szembeni felelősségtudat. Akaraterő, hogy akarok-e menni két lépést az asztalon levő csokiért. Kitartás, ha oda is érek - jutalmam a csoki. Tehát ezekre nem kell szert tenni, ezek adott képességek. Az állatok is e szerint élnek, csak nincsenek tudatában. A kérdés csak az lehet, hogy ki mire akarja használni és meddig van kitartása hozzá. Megmarad-e azon a szinten, hogy vegetál, vagy egy értékrend mentén fejleszti-e ezeket a tulajdonságokat, képességeket. Motiválva van-e hogy fejlessze a képességeit. Hogy milyen irányba fejlessze ezeket, ehhez kell az erkölcsi értékrend.(a motiválás és az erkölcsi értékrend kialakítása a gyerekeknél a család és a társadalom felelőssége) Jól akar-e tanulni egy diák mert tudatában van, hogy ez a magával szemben való felelőssége, jól akar-e dolgozni valaki, mert érzi a munkájával való felelősséget, vagy abban fejleszti magát, hogy egyre jobb tolvaj legyen, mert csak a sajt gyomráért felelős. Felkelek reggel, ez akaraterő, mert fekhetnék is délig vagy akármeddig. Van-e olyan cél az értékrendemben, amiért valóban felkelek, és mikor. Be akarok-e érni időben az iskolába, a munkahelyre. Kitartó vagyok-e ebben az elhatározásban holnap, holnapután is. Mindezt mindig egy értékrend mentén!!! Bérgyilkos, díler akarok-e lenni, vagy a közösségnek akarok segíteni amelyben élek, egy konkrét tevékenységben akarok egyre jobb lenni, vagy csak mindenáron pénzt akarok keresni hogy jól éljek. Az értékrend, az erkölcs irányítja hogy milyen irányban fejlesszük a képességeinket. Sajnos a társadalom visszajelzései nem mindig egyértelműek. A bérgyilkos és drog díler is elég sok pénzt tud keresni,ehhez is sok akaraterő, kitartás kell, végülis sikerhez vezethet, ilyen esetben viszont a felelősségtudat igencsak korátozott , önmaga vagy a saját családja, gyerekei életére korlátozódhat, semmiképp sem terjed ki a közösségre. Csakhogy ha ez a közösség - részben az ő tevékenységük folytán - olyan emberekből áll majd mint amilyenek ők, akkor a saját családjukat, saját gyerekeiket sem tudják megvédeni más gyilkosoktól, dílerektől.

Ajánlom mindenkinek, hogy figyeljen befelé, mert az igaz értékrend bennünk van, a gyerek is ösztönösen tudja hogy mi a jó és mi a rossz. Ez ösztön, csak önmagunkra kell figyelni!!! Nem teszek olyat, ami nekem vagy a szeretteimnek rossz lenne, ha mások tennék velünk.

Fontos az értékrenden kívül az önismeret az akaraterő, felelősségtudat, kitartás fejlesztésénél. Aki túl alacsonyra teszi a mércét, az minden téren visszafejlődik. Ha csak egy lépést akar megtenni, lassan azt az egyet se teszi meg. Ha csak éppen átcsúszni akar a vizsgákon, akkor előbb-utóbb megbukik. Aki pedig önmaga képességeit túlértékelve álmokat kerget, az felőrli az idegeit, mert sorozatos sikertelenségek érik és állandó stresszben él a teljesítési kényszer miatt.Kárba veszett tehát az akaraterő és a kitartás. A felelősségtudat sem nőhet túl nagyra, nem terjedhet ki az egész világra, csak arra a körre amiben tevékenykedhetünk, amire hatással vagyunk, emberekre, környezetre, amivel kapcsolatban állunk. Ha minden egyes ember ezt teszi, akkor nem kell aggódnunk.

Összefoglalva: az akaraterő, felelősségtudat, kitartás velünk született képességek, melyeket - megfelelő önismerettel és erkölcsi érzékkel - egész életünk során fejleszteni kell.

Azt soktam mondani, hogy a lustaság valójában indítékhiány.

Az embernek a könnyű dolgok is a nehezére esnek, ha híjával van indítékoknak, ám a nehéz dolgokat is könnyen és örömmel csinálja, ha van belső indítéka.

Az egyik legnagyobb belső indíték pedig a szeretet.

Más indíték: a szenvedélyek - ám ezek nem mindig jók - nem mindegy mik az ember szenvedélyei. Ha jók, nagy hajtóerő a jóra, ha hibásak környezet és önrombolóak.

Az akaraterőt, felelősségtudatot és kitartást is ezekre vezetném vissza - a szenvedélyekre és a szeretetre.

A szenvedélyre mint örömforrásra és szenvedéstűrőképességre - jó értelemben - abban az értelemben is, hogy az erős szeretet is szenvedély.

Akaraterő felelősségtudat és kitartás mögött indíték van akár megfogalmazva vagy megfogalmazatlanul ösztönös vagy tudatos.

Ez volt a kérdés könnyebbik része :-) tulajdonképpen mindenkinek nyilvánvalóság.

A nehezebbik: hogy lehet ezekre szert tenni ez volna az igazi.

Az előbbiek alapján az a kérdés, hogy hogy lehet indítékokra szert tenni egészséges szenvedélyekre szeretetre - szeretni akarásra, szeretni-képességre...

Erre sajnos matematikai képletem algoritmusom nincs, hogy kell ilyesmit főzni.

Van azért valami tapasztalás, hogy mi az ami segít és mi az ami ront - nem tudom miért, de akinek kísérletező kedve van és vágyik rá saját indítékgyengeségén segíteni (ami maga is indíték) avagy másokén - azok gyanútlanságát felhasználva olyan dolgokba bevonni amit még elbír és erősödik tőle...

Én úgy tapasztaltam, hogy a fő ellenség az időrabló ingerszegény időmúlasztás. Túlzásba vitt unaloműző időmúlasztó szórakozások valóságból kiszakító számítógépes játék, virtuális élet egy virtuális világban, televízió - különösen sorozatok, ahol az ember mások életében éli ki magaát a magáé helyett további életidőt lopnak a reklámok. Az indítékok a közvetlen szükségletek kielégítésére szorítkoznak és az ember lelke emben gyakorlódik.

Ennek ellensúlyozására és ehelyett az ember közvetlenül ér(in)tő megpróbáló megélések amik fizikai tartalmat adnak a szavaknak a látvány és elvont megélés helyett.

hegyet mászni saját erőből, vihart megérni kint a természetben, esőt nem az ablakon át és a tv-ben - hanem bőrig ázva.

Nagyon alkalmasak ilyesmire pl. a nomád kerékpártúrák (szabad ég alatt bozótosban alvással) megküzdve a távolságokkal és elemekkel miközben (más egyéb híján) az ember lelkét és agyát nem kívülről foglalkoztatják, hanem maga foglalkozik saját magával miközben saját magát a valóságban próbálja és éli meg.

Ilyesmik lehetnek a zarándoklatok is.

De jó lehet valamilyen önként vállalt szolgálat rászorulók között.

Ami fontos: hogy közben az ember sikeresen vonjon el minden más megrögzött szórakozást/dolgot önmagától - hogy képes legyen az új nézőpontból kívülről látni azt az önmagát amiből egy időre, a környezet és tevékenységváltással kilépett. S, ha vissza is kell majd lépnie más lesz - ott lesz tükörként az élmény amit kapott amiben nézheti és mérheti magát a régi helyén is.

Nos az én megfigyelésem ez, hogy ilyenek azok a dolgok amik segítenek átértékelni dolgokat, önmagunkat, és segítenek megerősíteni erős és az életet szolgáló indítékainkban.

Röviden: megélni magadat a természetes valóságban - a művilág inkubátor helyett. Magadat kényszerítve - másokat esetleg csábítva - mert nem tudja még, hogy mibe csalod, amikor pl. túrázni hívod - az ő elvont képe édeskés romantika, a valóságban (megélve) azonban a romantika kőkemény, ember formáló. :-) Fárasztó, nedves, hideg, félelmetes, - lesújtó de felemelő is...

Természet-anya szélsőségesen nevel ... éjjel a kimerítő nap után az esti meséd, hogy rémítenek az erdő ismeretlen zajai recsegnek a fák, ugatnak az őzek, vagy csapkod a villám bőrig ázol és azt hiszed az éjnek sosem lesz vége... - másnap tenyerére vesz napon szárítkozol és sütkérezel...

Erős és valóságos megélések - megküzdése egy magadnak kitűzött útnak - mert csak.

AZ ember kicsit olyan mint a vas... addig kell(ene) ütni amíg meleg... később már erősebb benyomásokra van szüksége, hogy formálódni változni tudjon... vagy újra kell hevíteni... de az is egy erős hatás :-)

No hát sok sikert !