Kezdőoldal » Tudományok » Alkalmazott tudományok » Az egyedül álló atomok, vagy...

Az egyedül álló atomok, vagy egyéb részecskék, amikben vannak egyéb mozgó részecskék, tekinthetők-e örökmozgóknak?

Figyelt kérdés
Azok, amelyek nem esnek szét, tehát a stabil atommaggal rendelkező atomokra gondoltam. hiszen az elektronok örökké keringenek az atommag körül, mozgásban vannak, mégsem fognak egyszer csak megállni és csak lebegni az atommag körül. Attól tekintsünk el, hogy 10^36 év múlva a sötét energia szétszed mindent. És tekintsük végtelen ideig meglévőnek azt az egy atomot a tökéletes vákuumban. (Ez most csak fantázia, de értitek, ez esetben örökké mozognának körülötte az elektronok.)
2017. jún. 10. 23:06
 1/5 2*Sü ***** válasza:

1. Az elektronok nem keringenek az atommag körül. Ez a Rutherford-féle, illetve Bohr-féle atommodellben volt így leírva, amit mind a mai napig használunk, mert például a kémiában bőven elegendő a legtöbb jelenség leírásához, megértéséhez. De ez a modell régen meghaladott, sőt bizonyos esetekben a kémiában is muszáj ennél pontosabb atommodellt nézni, ha meg akarjuk érteni, hogy a különböző atomoknak milyen az elektronszerkezete, milyen módon töltődnek fel az egyes elektronpályák.


2. A proton illetve a neutron képes átalakulni, miközben más részecskéket bocsát ki. Ezek sem stabil részecskék. Például a proton átlagos élettartama kb. 10^30 év nagyságrendű. (Hozzávetőlegesen az Univerzum kora 1,4*10^10 év, ezért szoktunk ritkán látni elbomló protont, de bizonyos folyamatok nem jöhetnének létre ezen bomlás hiányában.)

2017. jún. 11. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

"Az elektronok nem keringenek az atommag körül."


Akkor miért vannak elektronpályák? Nyilván ha vannak elektronpályák, akkor vannak elektronok is, amelyek ezeken a pályákon megállás nélkül mozognak.

2017. jún. 11. 11:33
 3/5 anonim ***** válasza:

"Akkor miért vannak elektronpályák?"

Ez csak egy elnevezés. Pl. van sínpálya és focipálya is, nem kell szó szerint érteni. A fogalmat értsd mögötte. :)

2017. jún. 11. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

A másik, hogy ha egy zárt rendszerben az energia mennyisége állandó, attól az még nem örökmozgó. Az Univerzum is ilyen alapon örökmozgó, mert (amennyire tudjuk) nem ad le és nem vesz fel energiát. A veszteségi munkák is a rendszeren belül maradnak, átalakulnak más fajta energiává. Ez nem mond ellent semmilyen törvénynek.


Gyakorlati szempontból azt a rendszert szoktuk örökmozgónak tekinteni, ami a veszteségei ellenére sem veszít energiát, avagy több hasznos munkát végez kifelé, mint amennyit a környezete végez rajta kívülről. Az atom vagy a kötött elektronok sem tudnak ilyet.


"10^36 év múlva a sötét energia szétszed mindent"

Ööö, vegyük úgy, hogy ez nincs is benne a kérdésedben. :))

2017. jún. 11. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező!: Az elektronpálya az nem egy kör alakú trojektória ahogy az előttem szóló is próbálta jelezni, illetve közelítőleg igen, de...szóval az atommag körül az elektronok egy bizonyos távolságban egy bizonyos valószínűséggel fordulhatnak elő. Az adott "pályán" pedig ugye meghatározott maximális számban, de itt az energiaszintek ingadozása miatt sincs például jól meghatározott pálya, a Heisenberg-féle határozatlansági reláció miatt se, és amiatt se hogy az elektronnak a hullám-részecske kettősség miatt a saját méreténél sokkal nagyobb De broglie hullámhossza van, stb...stb. Az előbb felsoroltak főleg kvantummechanikai okok. De a lényeg hogy nem egy nagyobb golyót kerülgetnek a kisebbek mint mondjuk a Naprendszer esetében. Valami ilyesmi.
2017. júl. 13. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!