Vékony a mezsgye a túl sok és a túl kevés szervezetbe bevitt cukor között?

Ha a cukorbetegségre gondolsz, akkor az a rendszer hibája, az inzulinnal van probléma, amely vagy nem termelődik, vagy nem látja el a feladatát, amely az lenne, hogy lehetővé tegye a sejteknek a glükóz felvételét.

Ennek hiányában energiaszegény állapot lép fel, ami katasztrófához vezethet, amely akár azonnali és halálos is lehet, mert a szervezet energiaszükséglete meglehetősen magas, az agy, a légzőszervek, a szív munkaképességéhez is kell energia, nem csupán az izmoknak, de ha az inzulin ezt nem tudja teljesíteni azzal, hogy lehetővé teszi a cukorfelvételt a sejteknek, akkor beáll a kóma és rövid idő alatt az exitus.

Amennyiben nem ilyen drasztikus a helyzet és van valamennyi hatása az inzulinnak, többnyire ez a helyzet a még életben levő cukorbetegek viszonylatában, hiszen ha egyáltalán nem jutnak energiához, akkor a fent vázolt haláleset következtében nem beszélhetünk további betegségről, akkor számításba jöhet a vérben lévő cukor mennyisége, amely többnyire magasabb a feltétlenül szükségesnél, hiszen csak kevés része hasznosul, de ez hosszú távon különféle súlyos problémákat okoz, a szem károsodása általi vakságot, a végtagok érelmeszesedését, a szívizmok elhalását, így szükséges egy orvosi kezelés és a megfelelő diéta, hogy a vérben lévő cukor mennyiségét az ideális t megközelítő mértékre lehessen csökkenteni, figyelembe véve, hogy az se sok, se kevés ne legyen.

Életmód kérdése, a gyakori, de kevés, az éppen csak szükséges táplálékbevitelen van a hangsúly, mert a finom hangolású rendszer elhízásba csaphat, ami nyilván szintén további problémákat okoz.

Ezért szükséges a rendszeres kontroll, a vércukor napi többszöri mérése.

Enni viszont kell, mert az inzulin termelődése is ettől függ, de ha sok a szervezetben a glükóz mennyisége, akkor abban szegény táplálékot kell fogyasztani, mert kissé hasonlít a gyomorsav termeléséhez az inzulin is, mert annak képződését is a táplálék serkenti.

Meg kell említenem a rendszeres testmozgás jelentőségét, amely normalizálhatja valamennyire a cukorbeteg felborult háztartását, de ez annyiban problémás, amiről nem sok szó esik, hogy a cukorbeteg többnyire rendkívül lusta, mivel elégethető cukor hiányában nem rendelkezik elegendő energiával, ráadásul a fizikai munkavégzés hatására ez a csökkent mennyiségű energiaszint még lejjebb száll, ezért itt a mértékletesség és fokozatosság elve dominál, de ez is életmód kérdése.

Annyi segítsége van egy diabeteszes betegnek, hogy a kiváló mérőműszereken kívül előbb, utóbb maga is megtanulja, hogy érzékelje a betegsége jeleit valamennyire, például a magas vércukorszint esetén gyakran tapasztalja, hogy ég a szeme, illetve más jeleket is észlelhet, amelyeknek erőssége egyénileg változhat, de a vércukor mérő, ha helyesen kezelik, jó értékeket mutathat.

Az inzulinadagolásnak, vagy a hatékonyságát elősegítő gyógyszernek összhangban kell lennie a vérben lévő cukormennyiséggel és ezzel komolyan kell foglalkozni, akkor a cukorbeteg többnyire tünetmentes lehet, máskülönben semmi jóra nem számíthat.