Egy laborban növesztett gyémántnak miért van magas értéke miközben a növesztett rubinnak vagy smaragdnak szinte alig van értékük?

A kérdésban említett három drágakővel kapcsolatban a következő a helyzet:

rubin: viszonylag egyszerűen előállítható a Verneuil módszerrel és ennek megfelelően nagy tételben gyártják, pl. Indiában, ahol a legnagyobb gyárban többszáz Verneuil kemence működik. Filléres alapanyagokból készül (korundpor és krómoxid), viszont a lángfúzió energiaigényes eljárás, ami mostanra rubingyártás fő költségtényezője lett és emiatt további lényeges áresés már nem várható.

smaragd: lángfúzióval nem lehet előállítani, ezért más, drágább módszereket alkalmaznak, főként a hidrotermális módszert. (Többszáz K fokra hevített, több ezer atm. nyomás alá helyezett, ezüst vagy platina belső bevonatú tartályokban lévő, fémoxidokat tartalmazó oldatból több hét alatt növesztenek smaragd egykristályokat.)

gyémánt: sokáig a De Beers, a gyémántpiac meghatározó szereplője képes volt magasan tartani a szintetikus gyémánt árát, de ahogy egyre több gyártónál egyre bővül az ipari gyártókapacitás, a szintetikus gyémánt ára is megindult lefelé. A jelenleg legelterjedtebb módszer az, hogy nagy nyomáson, préseléssel állítják elő a szintetikus gyémántot. Az ehhez szükséges gyémántprés különleges és drága berendezés, de ha már rendelkezésre áll, onnantól kezdve nem túlzottan költséges a drágakő előállítása, ezért véleményem szerint még bőven van hová csökkennie a mesterséges gyémánt árának.

Plusz a gyémánt nimbuszát az is megtépázta, amikor a Tiffany cég bevezette a piacra a szintetikus moissanite (=szilíciumkarbid) köveket, amelyek optikai és fizikai tulajdonságaikat illetően vetekszenek a gyémánttal.