Milyen lenne számunkra a világ, civilizáció, ha akkorák lennénk, mint a hangyák?

Legnagyobb bánatomra nem találtam magyar fordítást erre a híres cikkre, bár az angolt már évekkel ezelőtt megtaláltam: [link]

J. B. S. Haldane írta, aki nem csak a genetikának volt az egyik nagy öregje, de a tudományos ismeretterjesztésnek is. Ez a sokszor idézett esszé a "Lehetséges világok" című kötetében jelent meg.

Alapvetően két mutató (amennyire tudom) változása a döntő:

- kevesebb gravitáció, nagyobb felületi feszültség

- nagyobb hőveszteség

A rovarok nincsenek úgy gúzsba kötve a tömegvonzás által mint mi, ezért is tudnak olyan sokan repülni, hatalmasakat ugrani vagy túlélni akármilyen nagy zuhanást. Sokszor dícsérik a hangya erejét, hogy a saját súlyuk 100Xosát is fel tudják emelni, de a hangya valójában "csal". A dolgot úgy hívják, hogy négyzet-köb szabály. Bármilyen lénynek a méretének növelésekor a a köbével növeled a lény saját tömegét. Ha egy ember 2x akkora, akkor 2x olyan magas, 2x olyan széles és 2x olyan hosszú, azaz 2x2x2 = 8szoros a testtömege. Ellenben az izmok és a csontok ereje négyzetesen nő: mekkora síkszerű felszínen csatlakoznak egymáshoz az izmok, mekkora felszínű talajon állsz ami ellenhat felfelé a függőlegesen leható tömegvonzásnak. Ahogy egyre nagyobb lesz az élőlény, egyre bonyolultabb és egyre teherbíróbb anyagból álló csont-és izomrendszerre van szüksége, hogy ne omoljon össze a saját súlya alatt. Ugyanakkor erősebb szívre és érrendszerre van szüksége, mert egyre magasabbra kell pumpálnia a vért. A nyégyzet-köb szabály felelős azért is hogy nem tudunk repülni: minél nagyobb vagy, annál gyorsabban kell haladnod, hogy a levegőben maradj. Az esésnél az a döntő hogy mikor éri el a zuhanó test az ún végsebességet: azt a pontot amikor a levegő közegellenállása pont kiegyenlíti a gravitációs gyorsulást, azaz a szabadon eső tárgy már nem gyorsul tovább. Ez szintén a tárgy súlyától és a felszíne nagyságától (amire a légellenállás hathat) függ: míg a hangya kevesebb mint 2 m/s-nél eléri, egy ember több mint 50-ig gyorsul. Ha egy elefánt gödörbe lép, kockázatos hogy eltöri a lábát (megvadult elefántokat szokás olykor sekély árkokkal megfékezni), mert 1 méter esés neki olyan, mintha mi egy 3 méteres létráról zuhannánk.

De a rovarok drágán fizetnek ezekért a trükkökért. Az első a felületi feszültség. Ha egy nagy állat vizes lesz, semmi gond: a réteg ami a bőréhez tapad olyan vékony hogy semmilyen módon nem akadályozza a mozgásban. Egy vizes egérnek viszont annyi plusz terhet kell viselnie, mint a saját súlya, és ha már láttál vízbe pottyant rovart, tudhatod mekkora bajban van amíg meg nem szárad.

A másik a hőveszteség. A nagy állatok számára inkább a plusz hő leadása a kérdés, ezért van sima bőre az elefántnak, ezért élünk olyan trükkökkel mint az izzadás. A kis állatok viszont folyamatosan veszítik a hőt, ezért egy melegvérű kis állatnak majdnem folyamatosan ennie kell, hogy ki ne hűljön a teste.

Azonkívül úgy tűnik, hogy a bonyolultabb szervek is elsősorban a nagyobb mérettel függnek össze. A hangyák egyszerűen megoldják a légzést: ún. trachea, légáteresztő sejtek engedik be és ki közvetlenül a levegőt amire szükségük van. Diffúziónak hívják azt a folyamatot aminek a során a különböző sűrűségű gázok maguktól helyet cserélnek, és a hangyák ezt használják ki. De ez a folyamat annál nehezebb, minél nagyobb utat kell a gázoknak megtennie, mert a gázok egymással is ütköznek és keverednek, ezért a nagyobb lényekben komplex összehúzódó izmok és keringés juttatja őket a megfelelő helyre.

Mi következik mindebből? Az hogy minden állat elsősorban a saját méretének a korlátai között életképes. Egy élőlény nem maradhat életben megváltozott mérettel, csak ha a felépítését is a megváltozott körülményekhez igazítjuk. Ha hangyaméretűek lennénk, akkor mi magunk is hangyák lennénk.

Egy érdekes téma az agyméret és a szellemi teljesítőképesség kapcsolata, mert ezen még mindig nem jutottak dűlőre sok évtized után sem a tudósok. Az egyik felfogás szerint az agy mérete és kapacitása között közvetlen kapcsolat áll fenn. Ha csak közvetlenül a neuronok (idegsejtek) számát nézzük, akkor valóban ennek kellene igaznak lennie. (Ember: 85,000,000,000; hangya: 250,000.) Ugyanakkor úgy tűnik a nagy komplexitású feladatok nem igényelnek feltétlenül annyi idegsejtet, és a hangyák képesek számos olyan feladatot megoldani (alakfelismerés, számolás, stb.) amiket az emberi intelligenciával szoktak társítani. Lehetséges lenne tehát egy hangyaméretű civilizáció? Nem tudni, de nem kizárható.

Azért nem árt megjegyezni, hogy alapvetően téves az a megközelítés, hogy az emberi viselkedés egyfajta etalon, amihez képest minden "lejjebb" van. A hangyák társadalma a jelen fomájában is nagyon hatékony és összetett; kérdés, hogy ha az emberhez hasonló civilizációkat építenének, tudnának-e vele mit kezdeni. Az emberi történelem során a bonyolult ötletek cseréje (memetika) és az eszközök készítése tartott minket életben, technológiák és továbbadott tudás rendszere, amit olyan természetességgel képezünk magunk körül, mint ahogy egy remeterák a házát. Viszont a mi rendszereink sok szempontból érzékenyebbek, mert nem genetikailag programozottak, ami egyszerre előny és hátrány. A hangyák ezzel szemben olyanok mint egy csomó robot, akiknek nincs szüksége hosszú tanulási folyamatra hogy rávegyék őket, hogy taársadalmilag hatékony módon viselkedjenek. A társas viselkedésük előre programozott, a ránk jellemző tétovázás és döntési nehézségek nélkül. A hangyáknak van saját állattartása, építészete, gyerekgondozása, temetkezése, higéniája, munkamegosztása, és ugyan ez nem képes (vagy csak nagyon lassan) megváltozni, de nem is veszhet el valami civilizációs katasztrófa következtében. Mi kiléptünk a természeti katasztrófák és természetes vetélytárs fajok korából, és elértünk egy állapotot, ahol az extelligenciánk (ahogy a kulturális rendszereket néha nevezik) hárorítatlanul burjánozhat. De tartós lesz-e számunkra ez az állapot, és egy rovarnak, akinek rengeteg potenciális veszélyt kell túlélnie, értékes lehet-e ez a stratégia?