Mondanál szép magyar verset?

Szabó Lőrinc:Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,

a mester, egy lepkére mutatott.

- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam

és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,

s a lepke vígan táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...

És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -

Ő mosolygott: - Az álombeli lepke

épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.

Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke

Be jó is volt,

míg jég födött:

csend jég alatt

és jég fölött,

nagy hallgatás volt

mindenütt -

Ma minden kis nesz

szíven üt.

Hó- és jégtakarta

volt a part

és engem is

nagy jég takart,

vastag, páncélos,

szürke jég,

közömbös, mint a

téli ég.

Nem bántott semmi

bántalom,

nem ártott semmi

ártalom:

A szél a jégen

elszaladt,

nem borzolt fel

a jég alatt.

A kő a jégen

fennakadt,

nem ütött meg

a jég alatt.

Áldott, kit ily

nagy csend födött,

csend jég alatt

és jég fölött.

Elment a jég,

jaj, mindenütt,

s ma minden kis zaj

szíven üt -

vagyok mezítlen

kék elem,

és testem-lelkem

védtelen.

Belémtekint

a cipruság,

borzol a szél,

szomorúság,

a nap is bennem

sistereg,

kővel dobál

a kisgyerek.

Ma minden bennem

él, mulat,

a pillanat,

a hangulat,

s akár hiszik,

vagy nem hiszik,

minden madár

belémiszik.

Fáj az eső,

a szép idő,

a surranó

szitakötő,

minden zavar

és fölkavar,

és minden csupa

zűrzavar.

Ha csillagoktól

csillogok,

vagy elbújtak

a csillagok,

egyszerre fáj már

estetájt

minden, mi sok-sok

este fájt.

Ó, emberek,

nem alhatok!

Fájdalmam a

fájdalmatok,

itt tükrözik

keresztetek,

és borzadok

és reszketek.