Mik a helyesirás alapjai? Pl a j és ly használata .

Ffu a hagyomany elvere,a kiejtes elvere emlekszek.

Pedig meg ketto van.

Nincs univerzális szabály, amely MINDEN szóra érvényes lenne. Egyszerűen csak hagyomány elve, azaz külön-külön meg kell tanulni, és kész (mint például az,hogy muszáj pontos j). De hasonló jellegű szavaknál talán ezek segíthetnek:

[link]

Nagyon jó az a rendszerezés, amit a 2. válaszoló belinkelt.

Annyiban lehetne egyszerűsíteni, hogy _bármelyik_ toldalékban szereplő [j] hangot írásban mindig pontos j-vel jelöljük.

Plusz egy csoporttal kiegészíteném a listát, mert vannak, akiknek így könnyebb megjegyezni: A tejtermékek nevében a [j] hangot mindig pontos j-vel jelöljük: tejföl, vaj, vajkrém, sajt, sajtkrém, krémsajt, tejszín, tejszínhab, joghurt.

Persze ezt is lehet "hivatalosan": a tej és a vaj szavak, továbbá ezek származékai j-vel írandók; a "joghurt" szóra pedig a szókezdő j-s szabály vonatkozik.

Még egy "okosság", amit a régi tanítók javasoltak: Ha az adott szót [j] helyett [l] hanggal kimondva a szó felismerhető marad, akkor az valószínűleg ly-nal írandó, pl. gólya, melyik, ilyen, homályos stb.; ha pedig egy más jelentésű vagy egy értelmetlen szót kapunk, akkor j-vel írjuk a szót, pl. majom, fej, haj, máj stb.

És mivel helyesen írni "muszáj", mutatok én is két linket:

[link]

[link]

Adjátok tovább! :)

"mindig pontos j-vel jelöljük. "

Van másmilyen j is? (mármint a pontoson kívül)

@Andizsuzsi:

Ne már...

A [j] hang kétféle jelölése: 1. j -> "pontos j";

2. ly -> "elipszilon", nem pedig "elipszilonos jé".

@ Andizsuzsi:

Akkor kezdjük az elején...

Az általános iskola 1. osztályában megtanulnak a gyerekek írni és olvasni, méghozzá úgy, hogy egyesével haladnak a betűk megismerésével. A betűtanulás sorrendje nagyjából ugyanaz mindegyik módszer szerint, jelen esetben nekünk most a lényeg: a _kétjegyű_ betűket a betűtanítás időszakának végén tanulják. Ekkor kerül sorra az ly is, melyről a következőket tanulják meg:

1. A [j] hangot jelöli bizonyos szavakban;

2. Kétjegyű mássalhangzó;

3. Optimális esetben (ez sajnos ritka) azt is, hogy a betű neve nem "elipszilonos jé", hanem"elipszilon".

Amikor az összes betűt megtanulták, következik a betűrend, azaz az ábécé, amelyben az ly-t így mondjuk: "ej". Megjegyzem, addig a többi betű ábécébeli nevét sem mondják (elvileg), csak azt a hangot, amit a betű jelöl. Tehát az ny ("eny") betű ejtése ekkor [ny], a j ("jé") betűé [j], stb.

Összefoglalva:

1. A j-nek és az ly-nak van egymáshoz köze, mivel ugyanazt a hangot jelölik.

2. Az általad említett ny-nyel, ty-vel, gy-vel, továbbá a cs-vel, dz-vel, sz-szel, zs-vel valóban rokonságban van, mivel kétjegyű betű.

3. A betű hivatalos neve: elipszilon, az ábécébeli kiejtése: ej. Az általa jelölt hang ejtése: [j]. /Soha nem is mondtam, hogy jé-nek vagy máshogy kellene ejteni; viszont az ly régebben valóban a [j]-nél egy kissé lágyabb hangot jelölt, ezért is áll az ábécében az l után./

4. Ezek az állítások egyszerre igazak, és nem zárják ki egymást.

Ha a volt tanító nénid mindezeket nem tanította meg neked, az az ő hibája. Ha megtanította (volna), de nem figyeltél oda, vagy pedig elfelejtetted, az meg a tiéd.

Remélem, így már érthető a rendszer.

Üdv. :)

@ Andizsuzsi:

Akkor az a 40 év lehet a probléma oka. :)

Ugyanis azóta történt néhány változás a nyelvtanban.

Itt van például a dz-t vagy dzst-t tartalmazó szavak szótagolása és elválasztása. Régen - szerintem teljesen logikusan :) - ezek így történtek: ed-ző, ed-zés, bod-za, mad-zag, find-zsa, lánd-zsa stb. Az "újítás" óta pedig így helyes: e-dző, e-dzés, bo-dza, ma-dzag, fin-dzsa, lán-dzsa. Merthogy a két- és háromjegyű mássalhangzókat (cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs) a szótagolás és elválasztás során nem bontjuk ketté.

Őszintén szólva ez nekem nagyon nem tetszik, de hát engem nem kérdeztek meg. :P

Mint ahogy arról sem, hogy egyetértek-e azzal, hogy az a - á, ill. az e - é egymás rövid és hosszú párjai, ezért a betűrendbe soroláskor nem teszünk különbséget közöttük. Pedig szerintem - és ezt bárki kipróbálhatja :) - az a és az á, ill. az e és az é között nem csak időtartambeli (= hosszúságbeli) különbség van, mint az i - í, o - ó, ö - ő, u - ú, ü - ű párok esetében, hanem a szájállás is más a kiejtésükkor...

Aztán az "idegen betűk" (q, w, x, y) esete: Régen csak 2. osztályban tanították ezeket, és a magyar nyelvben is használt idegen szavak leírásakor voltak használatosak. Ma már az idegen szavak egy részét a kiejtésnek megfelelően írjuk, tehát a q helyett mindig kv-vel,pl. kvint, kvárt, akvárium stb; az x helyett pedig néha ksz-szel, pl. a bokszer, bokszol szavakat.

A vonatkozó szabályt lásd itt:

[link]

Volt változás a szófajoknál is (kötőszó -> viszonyszó). Vagy pl. régen az "olló" szót "két l-lel" írták, ma "hosszú l-lel" írjuk; ugyanígy a "dinnye" szó "két ny-nyel" volt írandó, ma pedig "hosszú ny-nyel" stb.

A j / ly-ra visszatérve: valóban, az ly-nal jelölt hang inkább a [j] és az [l] között állt, amennyire én tudom. Hogy a j neve miért maradt "pontos j", arról viszont gőzöm sincs, mivel valóban értelmetlen a megkülönböztetés, ha nincs mitől. Ezen elgondolkodva találtam egy érdekes cikket, amely részben világosabbá teszi a helyzetet, részben pedig bonyolítja. :P

Szerintem érdemes elolvasni:

[link]

Mindezek ellenére az egyik kedvencem ma is a nyelvtan - helyesírás. :)

Üdv. :)

"Itt van például a dz-t vagy dzst-t tartalmazó szavak szótagolása és elválasztása. Régen - szerintem teljesen logikusan :) - ezek így történtek: ed-ző, ed-zés, bod-za, mad-zag, find-zsa, lánd-zsa stb. Az "újítás" óta pedig így helyes: e-dző, e-dzés, bo-dza, ma-dzag, fin-dzsa, lán-dzsa."

De rég tanultam a nyelvtant, nekem még az eredeti változatot tanították, igaz 38 éve kezdtem az iskolát.