Miért volt a magyar királyok többsége ennyire inkompetens?

Akkor lapozd fel újra azt a történelem könyvet.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla mind nagy királyok voltak az Árpád korból, és a nem felsoroltaknak sem, kellett többnyire szégyenkezniük.

Árpád ház ideje alatt a királyaink nem adósították el az országot, aktív külpolitikát folytattak és katonai értelemben pedig többnyire nagyhatalomnak számítottunk, azaz Bizánccal és a Német-Római császársággal is fel vettük a versenyt ilyen téren. Az Árpád kor alatt a Németek 1050-es leégését és a tatárjárást leszámítva nem nagyon volt olyan komolyabb háború, amit Magyarország területén kellett volna megvívni, többnyire a szomszédos ütköző államok területén csaptunk össze másokkal, és legfeljebb ezen vazallus országok feletti irányítás volt a tét.

A királyi hatalom II. András és IV. Béla idejére kezdett el meggyengülni, mivel a föld adományok miatt egyre kevesebb föld volt királyi kézben. Az Árpádokat követő Anjouk alatt ezt orvosolandó új adók és vámok lettek bevezetve.

Én csak annyit tennék hozzá, hogy más országokban is így volt. Az uralkodók is emberek, az uralkodás pedig igen nagy felkészültséget, tájékozottságot, felelősséget és rugalmasságot igényel, aminek érthető, hogy sokan nem tudtak megfelelni. Egyébént, ahogy a #2. válaszoló írta, sok tehetséges és kompetens király ült az ország trónján. Az Árpád-házból említésre méltó még a felsoroltakon túl II. Géza is, aki Emánuel Bizánci császár méltó ellenfele volt, csak ezeket a háborúkat teljesen elfelejtette a magyar emlékezet.

Az 1301-1526 közötti korszak is bővelkedett kiváló királyokban, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond kitűnő uralkodók voltak (igaz, mindegyik más volt, de a maga nemében tehetséges és jó). Igazából az 1437-1458 közötti időszakot szokták zavarosnak tekinteni, L. Zsigmond és a Mátyás közötti időszakot, de még ebben az időszakban is Hunyadi János nevét rettegte a török... 1526-ig az ország Európa egyik nagyhatalma volt, ezt nem lehet elvitatni. Katonai erejét tekintve a térségben egyetlen állam (leszámítva a Német-római Birodalmat, majd a törököket) nem rúgott labdába ellenünk. Magyarország hatalmi státuszát a középkorban nem úgy kell elképzelni, hogy egy-egy jó király ideje alatt néha összekapta magát az ország, aztán pedig káosz volt. Ez egyáltalán nincs így, Magyarország súlya és nemzetközi tekintélye akkor sem csökkent, ha éppen polgárháború volt vagy egy tehetségtelen uralkodó csinált hülyeségeket, legfeljebb ilyenkor szenvedtünk egy-egy katonai vereséget, amit viszont egy jobb időszakban kiköszörültünk.

Jellemző példa erre, amikor a havasalföldi román vajda a tartományúri harcokból éppen hogy kikecmergő, és hatalmát éppen hogy megszilárdító Károly Róbertre mért vereséget. Ez nagy szégyen volt, a románok vajda ugyanis mindig a magyar király hűbérese volt, de Károly Róbert hagyta, hogy ez megszűnjön, soha többet nem támadott havasalföld felé.

Viszont 4 évtized múlva a fia, Nagy Lajos egyik első dolga volt, hogy hatalmas hadsereget akart Havasalföldre vezetni. Az akkori román vajda úgy megijedt ettől, hogy elég volt a háború híre is, rögtön a magyar király elé járult, térdet hajtott neki és hűséget fogadott.