Tüskevár c. regény mitől olyan jó?

+ Az hogy a kérdező egyébként csak azt kérdezte hogy miért került abba körbe a mű mint amiben van. És erre a válasz az volt hogy mindenki lehúzza merthogy biztos egy értelmetlen kis kölyök aki biztos egész nap egy sötét szobában ül és csak a telefonját bámulja. Szerintem elég övön aluli és megkérdőjelezhető dolog.

Nem akarok itt magyar mentalitásozni meg ilyesmi, de most kajak ezt kell csinálni. A kérdezett valamit és egyből: hah élettelen, műveletlen bunkó legyen életet aztán megérted.

Ez egy gyönyörű megnyilvánulása az emberi léleknek.

Az a helyzet, kérdező, hogy a régi világban ez volt a kaland.

Igazából ugye ez egy kirándulás, ismeretlen helyre.

Egyszer kipróbálhatnád te is (de internet nélkül, úgy nem az igazi), és talán megjönne a kedved.

A mai fiatalok annyiban mások, hogy akkor tartanak valamit izgalmasnak, ha minden pillanatban legalább 2 vagy 3 látványelem gyönyörködteti őket, és megvan az állandó flash érzés.

Na, ez itt tényleg nincs meg, itt lassabban folynak a dolgok.

Azért néha érdemes lenne kipróbálni.

Aki írásra vállalkozik, különösen egy társadalmi jelenség bemutatására, nehezen tud mást írni, mint az akkori valóság. A kérdés mindig az, valóban ezt mutatja-e be, tehát sűrítve rendelkezik-e mindazzal a tulajdonsággal, amivel a bemutatandó valóság rendelkezett. Meg tudja-e fogni azt az életszemléletet, életérzést, ami az akkori korra alapvetően jellemző volt.

És az említett mű meg tudja. Az Egri csillagok is meg tudja. A Toldi is meg tudja. Vagy éppen Seneca 2000 évvel ezelőtti írásai is meg tudják. Ettől időtállók.

Csakhogy egy mű, bármi is az írástól képzőművészeten át egy házig, nemcsak bemutat, de meg is kell érteni. Megérteni pedig az adott kor valamilyen szintű ismerete nélkül nem lehet. Ezért van, hogy könyv, szobor, festmény, zene vagy éppen egy vár, kastély egyeseknek sokat mond, másoknak semmit. Akinek sokat mond, kap egy újabb élményt, újabb és másfajta ismeretet. Akinek semmit, annak unalmas, érthetetlen, akár bosszantó.

A leszólás, mocskolódás a megszólalót minősíti elsősorban. Ő (is) ennyit tud. És ennyiben érthető. Az emberre jellemző, aki egy ici-picit tud, nehéz az élete. Már felismeri, mennyire kevés ez, javítani rajta azonban rendkívül nehéz. Viszont azt is felismeri, ha valaki nála kevesebbet tud. És hurrá, végre sikerélmény lehetőség, belerúghatunk valakibe. Ez ma az élet minden területén látszik, sajnos egyre erőteljesebben. És ahogy mondani szokás, ez az írástudók felelőssége. Azoké, akik felismerik, tudják az okát, mégsem tesznek ellene. Mert itt a mocskolódás következmény, nem ok. Változtatni pedig mindig az okon kell, mert csak azon lehet.