A 19. század első felében kibontakozó reformkorban Széchenyi István vagy Kossuth Lajos nézetei képviseltek Magyarország számára (főleg a későbbi események tükrében) optimálisabb fejlődési irányt?

Kossuth Lajos. Ipart is akart.

Széchenyi megegyezni mindenáron.

Széchenyi egy reálisan gondolkodó hazafi volt.

Kossuth meg egy korrupt, populista politikus, kb. mint most Orbán.

Széchenyi gróf alapvetően régivágású magyar mágnás volt, aki viszont a környezetéhez képest józanon és pragmatikusan gondolkodott. A nézeteit ő tulajdonképpen gyakorlati oldalról vezette le. Olyan problémákkal szembesült a saját birtokigazgatásai kapcsán, amelyek megoldását a régi, feudális világ akadályozta. Vagyis felismerte, hogy a 19. század olyan kihívások elé állítja Magyarországot, amelynek nem fog tudni megfelelni, ha olyan marad, mint amilyen volt. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a gróf valamiféle forradalmár, vagy újító, politikusi alkat lett volna, valamiféle misszióval a fejében, hanem tényleg csak praktikus felismeréseket tett, amelyekkel viszont olyan lavinát indított el, amire talán ő maga sem számított.

Az olyan vélemények, mint amit az #1 írt, azért elfogadhatatlanok ("Széchenyi megegyezni mindenáron."), mert Széchenyi Magyarország helyét alapból a Habsburg Birodalomban látta, az uralkodónak a Habsburgokat tekintette, és ebben a hatalmi konstrukcióban látta a társadalmi rend szilárdságát is. De ez nem maradiság a részéről (bár felfoghatjuk annak is), de semmiképpen sem megalkuvás. Azt kell itt látni, hogy ő a saját társadalmi helyzetéből szemlélte a világot, és "tanúja" volt annak, ami pl. Franciaországban történt, amikor a társadalmi reformkísérletek "elszabadultak" és a jakobinus diktatúra lett annak a vége, illetve a "csőcselék uralma", a "rend felborulása". Egy arisztokrata szemében ez rendkívül káros és elkerülendő volt. Azt se felejtsük el, hogy Széchenyi részt vett a Habsburgok oldalán a napóleoni háborúkban is, azaz a világlátása alapján a Szent Szövetséggel értett egyet és nem a forradalmisággal.

Ezért volt az, hogy amikor a reformkor "belendült" Magyarországon, kb. az 1830-as években, akkor ő egyre inkább azt látta, hogy olyan lavinát indított el, ami ahhoz vezet, ami ellen ő is harcolt fiatal korában. Viszont a konzervatívok szemében ő is egy liberális volt, hiszen ő engedte ki a szellemet a palackból. Így tulajdonképpen elszigetelődött. A szabadságharc bukása után is azért őrült meg, mert az ő szemében a reformkor a vesztes szabadságharcba futott ki, és Magyarország állapota közjogilag még annál is rosszabb lett, mint ami a reformkor előtt volt... Vagyis beigazolódva látta azt a félelmét, hogy a forradalom elkerülendő dolog, mert csak pusztulást hoz, de ugyanakkor vádolta magát, hogy ennek a csíráját ő indította el.

Aki itt pocskondiázza, hogy megalkuvó volt, ezen gondolkozzon el, a gróf egy hazáját szerető ember volt, és úgy látta a világot, ahogy látta, ő egy magyar arisztokrata volt, számára ez a perspektíva volt adott. Bár ma lennének ilyen politikusok.