Ki volt a jogos uralkodó?

Egy köztársaságban nincs jogos uralkodó.

Amúgy nyilvánvalóan Pompeius is hatalomra vágyott ugyanúgy, mint Caesar.

Az ókorban még más volt a dictator cím, mint a a 20-21. században. Az 1. triumviratus korában értelmetlen uralkodóról beszélni, mert a köztársaságkori Rómában nem volt ilyen. Évente választottak 2 consult, akik egymást ellenőrizve gyakorolták a legfőbb hatalmat. Ez azonban, ahogy Róma növekedett egyre életképtelenebb rendszer volt (Athénban is csak a Déloszi Szövetségig működött a demokrácia, Periklész volt gyakorlatilag minden hatalom birtokosa sztratégoszként). A római köztársaság története során többször is választottak dictatort, amennyiben súlyos válság volt (általában háború idején), akinek a megbizatása fél évre/évre szólt, de utána sem volt felelőságre vonható a hivatali ideje alatt elkövetett intézkedésekért. Caesar ezt rúgta fel, amikor kineveztette magát örökös dictatorrá (itt van átfedés az antik és modern diktátorok között). De ezután is igyekezett többé-kevésbé együttműködni a senatus-szal, és nem halmozta tisztségeket.

Augustus Caesar meggyilkolása után óvatosabban járt el, nem neveztette ki magát ugyan dictatorrá, megelégedett az első consul címmel is, amit az addigi szokásokkal ellentétben érdekes módon ő kapott meg (nevében nem, de gyakorlatban dictatori rendszert épített ki). Azonban még ő is ügyelt arra (a címhalmozásai ellenére), hogy a köztársaság (demokrácia) látszatát megtartsa. A korai császárok szigorúan véve consulok voltak, akiket évről évre megválasztottak (azonban nagy különbség a köztársasághoz, hogy a principatusban családon belül öröklődött az első consul (egyszerűség kedvéért: császár) címe)

Az első triumvirátusban Caesar és Pompeius szövetségesek voltak nem harcoltak...

A harc azután kezdődött hogy a triumvirátus felbomlott Crassus halálával. Csak a pontosság kedvéért....

Minden attól függ, mi a vezető réteg célja. Rómában csekély kivételtől eltekintve nagyjából Róma hatalmát akarták növelni. E tekintetben mindig a működtetési módszer eredményessége számít. A római demokrácia valójában ugyanolyan kemény elnyomás volt mindvégig. Mindössze az elit adott pillanatban úgy gondolta, eredményesebb változat a demokrácia, majd abból a császárság.

Nem szabad hasonlóan értelmezni az ókori és a mai fogalmakat pusztán azért, mert ugyanazt a szót használjuk rá. A mai és ókori demokrácia, de még a mai vagy ókori császárság (vagy királyság) is teljesen más.

# 2

IDÉZLEK: " A korai császárok szigorúan véve consulok voltak, akiket évről évre megválasztottak (azonban nagy különbség a köztársasághoz, hogy a principatusban családon belül öröklődött az első consul (egyszerűség kedvéért: császár) címe)."

Ez nem igaz.

A principatus rendszerében az uralkodó nem viselte folyamatosan a consuli posztot, amikor viselte, akkor sem kolléga nélkül (consul sine collega), hanem valaki mással egyszerre.

PÉLDÁK:

Augustus egyeduralkodóként csak Kr.e. 27, 26, 25, 24, 23, 5 és 2 évben volt consul.

Tiberius háromszor, a Kr.u. 18, 21 és 31 években.

Caligula négyszer, Kr.u. 37, 39, 40 és 41-ben.

Szerintem az téveszt meg, hogy a princeps általában viselhette a consuli jelvényeket, és a szenátusban a consulok mellett foglalt helyet.

Római consulok listája, lilával kiemelve, amikor éppen az uralkodó volt consul: [link]

# 3

IDÉZLEK: "Azért az durva hogy a király korból átmentek a köztársaság korba ahol relatíve denokrácia volt vagy legalábbis a szenátus hozta a törvényt utána meg megint egyszemélyi hatalom. Ez nagyon érdekes ugyan így ma is megismétlődhetne."

A római köztársasági korban sem volt relatív demokrácia, hanem oligarchia volt, főhatalom a szenátus, egy oligarchikus testület kezében összpontosult.

# 8

Censor viszont a római jogszokás alapján (extrém ritka kivételektől eltekintve) csak az lehetett, aki már volt consul is.

Vagyis a censor-ok a volt consul-ok sorából voltak a gyakorlatban választhatók.

Igazából az ókori császárság a néptribuni tisztségből nőtte ki magát, amely sérthetetlenséget biztosított és vétójoga volt a szenátusban. A másik fontos körülmény a testőrség, amellyel a valóságos hatalmat birtokolta, de természetesen voltak más tisztségek, vagy rangok, címek, amelyeket megszavaztattak maguknak és azok is jártak bizonyos kedvezményekkel, ellenőrzési lehetőséggel.

Caesarnak még meg kellett vesztegetnie a Pontifex Maximust, vagyis a főpapot, de Augusztus már azt is megszerezte, így a vallási életet is irányította.

A római jog viszonylag szigorú volt és ennek enyhítésére a polgárokra kirótt halálos ítéletek automatikusan száműzetésre változtak, csupán a császári ítéleteket hajtották végre és ez is hozzájárult a hatalmuk növeléséhez.