A honfoglalo magyarság mekkora katonai erővel rendelkezett? A karpat medencében elő népek meg se probaltak ellenállni?

Akkoriban a Kárpát-medence politikailag széttagolt terület volt, nem állt egységes irányítás alatt. A felvidék nyugati felén helyezkedett el a frank vazallus Morva Fejedelemség. Tőlük délre, a mai Dunántúlon a Frank Birodalom Oriens tartománya volt. Itt egy vegyes szláv-bajor/frank-avar népesség lakott. A Dunától keletre nagyrészt avagok éltek, az Északi-középhegységben és a Felvidék nagy részén szórványosan szlávok és avarok. Erdély nehezebb dió. Az biztos, hogy szlávok voltak ott, de elméletileg bolgárok is, de ők régészetileg nem kimutathatóak jelenleg.

Mivel ennyire tagolt volt, egységesen nem tudtak fellépni. A magyarok feltehetően több lépésben, mindig csak 1-1 területre összpontosítva vették birtokukba a Kárpát-medencét. Valószínűleg a népesség nagy részét megkímélték, akik idővel asszimilálódtak (a régészeti anyagból hiányzik az ekkora datálható pusztulási horizont, a falvak temetők törés nélkül folytatódnak).

Az arab forrásokból tudjuk, hogy a magyar fejedelem 20 000 lovassal tud kilovagolni. Ez valószínűleg az állandóan hátrafogható férfiak száma. De a sztyeppei életmódból kifolyólag szinte minden férfi értett a fegyverforgatáshoz, így szükség esetén a törzsszövetség még a 20 000 harcos mellett pár ezer/tízezer fegyverest kitudott állítani (ráadásul az itt talált népeket is beolvasztotta a hadszervezetébe kiegészítő/segédhad gyanánt

#2 A múltban viszonylag ritka volt 1-1 területre népességének a kiírtása ha hódításról volt szó, ugyanis a helyi népesség teményekkel/termékekkel látta el a hódítókat, így hasznosak voltak. A tatárok a pusztítást megfélemlítésként használták. Kiírtottak 1-1 törzset vagy területet, így a környék lakossága nem akart (és nem mert) szembeszállni velük, vagy fellázadni ellenük.

Ugyan régészeti nyoma nincs, de kismértékben a 10. századi magyar törzsek is élhettek ezzel (pl. a falu korábbi előljáróját és a családját megölték és a saját embereket helyezték oda).

Az írott források tükrében igen, a Pozsonyi csata volt a legjelentősebb, de valószínűleg a Morva Fejedelemség és a mai Zalavár környékén is voltak nagyobb csaták. Illetve az ún. kalandozó hadjáratok részben azt a célt szolgálták, hogy a korábban letelepedett népek (csehek, bajorok, frankok, bizánciak) vegyék a lapot, hogy egy harcias nép lett a szomszédjuk (mondhatni, ebben az esetben a tatárok módszerét használtuk, de minden esetben egy már folyamatban lévő konfliktusba csatlakoztunk, az egyik hadviselő fél szövetségeseként)

A tatárok sem üldözték a behódolt népeket.

A nem behódolókkal szemben valóban kegyetlenek voltak, de a legyőzötteket békén hagyták, ha nem lázongtak, és "beálltak a sorba".

A mongol, tatár törzsek nem voltak olyan létszámban, hogy mindenhol ott tudjanak lenni a meghódított területeken.

A hódításuk sikerének titka, hogy a behódolt törzseket bevonták a további hódításokba, békén hagyták a civileket, de a hadra foghatókat a további hódításokhoz "beszervezték" a seregükbe.

Ez viszont kötelező volt minden törzstől, ilyen módon hódították meg Ázsia jelentős részét, és Európa keleti területeit.

Ez minden bizonnyal elfogadott szokás volt a szteppei hódítások esetén, amit valószínűleg korábban már a honfoglaló magyarok is alkalmaztak: kegyetlenség az ellenséggel szemben, irgalom, béke a behódoltaknak

A pozsonyi csata a magyarok szempontjából egy honvédő háború volt, persze, a frank birodalom szempontjából meg a magyarok betolakodók voltak.

Valószínűleg a morvákat fegyverrel törték meg, de nem Tatabánya környékén. Oda sose terjedt ki a Morva Fejedelemség, az a frank Oriens tartományhoz tartozott.

Mondjuk a szlovák nacionalisták előszeretettel hangoztatják, hogy a mai Dunántúl a "Nagymorva" Fejedelemséghez tartozott, de annak semmi alapja. A Morva állam déli határa a Duna volt, fennállásának szűk 100 éve másról sem szól, mintsem arról, hogy igyekeztek függetlenedni a frankoktól. Amúgy a magyarok első megjelenése az írott forrásokban a Kárpát-medence területén egy morva—frank háborúhoz köthető, ahol a morvákkal szövetségben vettünk részt. Pár évvel később szintén megjelenünk a térségben egy szintén morva—frank háborúban, de már a frankokat segítettük ekkor

# 1

IDÉZLEK: "Az arab forrásokból tudjuk, hogy a magyar fejedelem 20 000 lovassal tud kilovagolni. Ez valószínűleg az állandóan hátrafogható férfiak száma. De a sztyeppei életmódból kifolyólag szinte minden férfi értett a fegyverforgatáshoz, így szükség esetén a törzsszövetség még a 20 000 harcos mellett pár ezer/tízezer fegyverest kitudott állítani (ráadásul az itt talált népeket is beolvasztotta a hadszervezetébe kiegészítő/segédhad gyanánt."

A korszak seregei meglepően kicsik mai szemmel nézve.

A modern hadtörténészek ma már jellemzően úgy kalkulálnak, hogy a 20 000 magyar harcos (amely számot négy különböző korabeli írott forrás említi) a háborúra mozgósítható teljes magyar haderő maximális létszáma. Ezt a 20 000 főt sem lehetett azonban egyszerre csatába vinni, mert mindig kellett hátrahagyni a határok, szállásterületek, összeköttetési vonalak biztosítására erőket, valamint a kor viszonyai között az állomány jelentős része mindig betegnek tekinthető, azaz harcra alkalmatlan.

Bajorország vonatkozásában vannak írott források a bajor haderő, a "heribannus" maximális létszáma 5000 fő alatt volt 907 táján.

FORRÁS: Egy elfeledett diadal: A 907. évi pozsonyi csata, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Bp. 2008: 62-85. oldal

[link]