A mai világban lehetőség van boldognak és nyugodtnak lenni vagy az a világ letűnt már?

Annyira vagy stresszes, amennyit beengedsz. Nekem sem igazán van sínen az életem, de mit vergődjek rajta? Mit hisztizzek? Mit stresszeljek? Attól jobb lesz? Nem. Ha tudok tenni valamit, akkor nem stresszelek, hanem teszek. Ha nem tudok tenni semmit, akkor meg főleg nem stresszelek, elvégre rajtam kívül álló dolgok, nem az én dolgom stresszelni rajta.

Nyilván van azért, hogy feszült vagy "stresszes" vagyok, ez elkerülhetetlen. Hazamegyek, leülök, csinálok valamit amit szeretek, kikapcsolom az agyam, 2 perc múlva azt sem tudom mi bajom volt. Kész, tovább léptem.

Nem a világ, hanem a világ és az egyéni kultúrád minősége együtt döntik el, hogy élhetsz-e teljes életet. Akinek a fejében diszfunkcionális "szoftver" fut, az az elmúlt százezer évben mindig és mindenhol ugyanígy kínlódott.

Más kérdés, hogy az egyén kultúrájának kialakulására a családi kultúra és a tömegkultúra (popkultúra) van a legnagyobb hatással, és hát az előbbi egyre több családban selejtes (vagy hiányosan adódik át a következő generációra), az utóbbi pedig egy vonatszerencsétlenség, és ezt a deficitet sokszor igen nehéz egyébi "gyűjtőmunkával" kijavítani.

Ha egy traumatizált, "komplexusos" ember vagy (ami gyakran a személyiségfejlődést is megakasztja), akkor bizony nem rajtad múlik, hogy mennyi stresszt "engedsz be". A mai emberek egyik leghajmeresztőbb téveszméje, hogy csak úgy eldönthetik, milyen érzelmeket "hagynak jóvá", és az majd hosszú távon működni fog.

A "boldogság" értelmezésével is igen nagy bajok vannak a kultúránkban, mert az elégedett élet nem arról szól, hogy heti 168-ban "boldog" vagy. Egyszer olvastam valahol, hogy "nem számít boldog vagy-e, ha az lehetsz, aki lenni akartál". Kár, hogy amikor ez elém került, már magamtól is rájöttem :)

Erről a témáról nagyon sokat vitáztam már egy jóbarátommal, aki eléggé szorongva és stresszesen éli az életét, mert a hiányra helyezi a fókuszt. A boldogságot feltételekhez köti. Majd akkor leszek boldog, ha nem leszek egyedül, ha megtalálom az igazit, ha nem leszek csóró, lesz lakásom, jobb munkahelyem stb. Ezért az odavezető utat végig szorongja hisz még nincs ott ahol tartani akar.

Én egyetértek azzal, hogy a boldogság nem egy hosszan tartó állapot. Nem is lehetne folyamatosan fenntartani. Inkább a jelent kell folyamatosan megélni és abban az apró örömöket is észrevenni.

Kell, hogy legyenek céljaink, de az odavezető út sokkal fontosabb mint a cél elérése maga. Vagy inkább mindkettő fontos.

Ha egy gyermeket szeretnék világra hozni, boldog vagyok amikor végre megszületik, eufórikus állapot, de az eufóriát nem lehet sokáig fenntartani. Attól még sok fontos boldog pillanat volt a terhesség 9 hónapjában és a gyereknevelés éveiben. Nem mindig és nem állandóan, de összességében.